Ugrás a tartalomra

Atléták vetélkednek Diósgyőrben

Létrehozva
Mozgalmas a keddi nap Diósgyőrben, ugyanis a stadionban rendezik meg az atlétikai többpróba-diákolimpia III. korcsoportos versenyzőinek megyei döntőjét. A vetélkedés délelőtt, 10 órakor kezdődik.
A versenyt a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Diáksport Tanács rendezi. A szervezők célja, hogy eldöntsék a megyei bajnoki címek sorsát, és kiderüljön, kik jutnak el az országos döntőre. Az eseményen a városkörzeti döntők és az egyéni összetett verseny győztesei, valamint Miskolc város 1–3. helyezett csapatai és egyéni összetett versenyzői, valamint a meghívottak vesznek részt.

Kiélezett vetélkedésre van kilátás – mondta Madarász János, aki betölti majd a versenybíróság elnöki tisztségét. – Az elő versenyeken sok jól felkészült tanulót lehetett látni, és mivel a megyei döntőn a legjobbak indulnak, várhatóan magas lesz a színvonal is.

A programban szerepel a több próba fiú és leány csapat, valamint egyéni szám is. A résztvevők 60 méteres síkfutásban, kislabdahajításban, távolugrásban és 600 méteres síkfutásban mérik össze erejüket. Az 1-3. helyezett érem, míg az 1-4. helyezett csapatok oklevéldíjazásban részesülnek.

D. L.