Ugrás a tartalomra

Az együttműködésről egyeztettek Isztambulban

Létrehozva
Törökország régi fővárosában, gazdasági központjában, Isztambulban tárgyalt Mengyi Roland, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnöke a tartományi kormány vezetésével a gazdasági együttműködés lehetőségeiről.
A megyei önkormányzatok feladat- és hatáskör módosítását követően a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat egyik fő feladata a megyénket érintő regionális politika és a megye gazdaságának fejlesztése. Ezek megvalósításának egyik fontos eszköze a megyei szintű külügy, a külgazdasági kapcsolatok erősítése.

A kormány sikeres „Keletre Nyitás” politikájának megfelelően törökországi régiókkal is felvette megyénk a kapcsolatot, május 2-án Hüseyin Avni Mutlu, Törökország leggazdagabb, iparilag legfejlettebb és legjobban fejlődő tartományának, Isztambul tartománynak kormányzója személyesen fogadta és tárgyalt Mengyi Rolanddal a két térség közötti együttműködés létrehozásáról.

Hüseyin Avni Mutlu kifejtette, hogy örömmel vették Magyarország, s ezen belül Borsod-Abaúj-Zemplén megye együttműködési kezdeményezését. A török-magyar szoros történelmi és kulturális kapcsolatok, a közös szimpátia alapján Isztambul Tartományi Kormányánál előnyt élvez a magyar, Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kapcsolat.

Hüseyin Avni Mutlu és Mengyi Roland egyetértettek abban, hogy a következő 30-40 évben Európa gazdasági fejlődése kiemelten Kelet-Közép-Európába fog áthelyeződni. Emiatt is, megállapodtak abban, hogy Isztambul tartomány és Borsod-Abaúj-Zemplén megye együttműködését elsősorban a gazdasági együttműködés terén kell létrehozni. Szakértői szinten megvizsgálásra kerül a közvetlen kereskedelmi kapcsolatok megerősítése, a termelő beruházások megyénkbe történő ösztönzése.

Hüseyin Avni Mutlu elfogadta Mengyi Roland meghívását, amely során testvérmegyei megállapodást kötnének. A kormányzó a gazdasági együttműködés és befektetések iránt érdeklődő üzletemberekkel együtt kíván ellátogatni Borsod-Abaúj-Zemplén megyébe.

minap.hu