A múlt évi állami támogatáshoz viszonyítva az idei fenntartói támogatás radikális csökkentése elkerülhetetlenné teszi jelentős állami támogatásos bér- és járulék megtakarítását a pénzügyi egyensúly fenntartása érdekében a Miskolci Egyetemen, áll a kedden kiadott közleményben. Eszerint 1,7 milliárd forintot, öt havi állami támogatásos bért kell kigazdálkodnia az intézménynek, miután a működési költségvetése 75 százaléka bér és járulék. A működésre fordítható állami támogatás csökkenése pedig eléri a 25 százalékot.
Az egyensúlyt az oktatási, gazdálkodási egységekben kötelezően minimum 10 százalékos, a többi gazdálkodási egységben kötelezően minimum 20 százalékos bérmegtakarítással kell elérni.
A bérmegtakarítás haladéktalan végrehajtását meghatározott főbb elvek mentén kell végrehajtania az egyes szervezeti egységeknek. Ezek a következők: a doktori iskolák működésének biztonsága nem sérülhet; a szervezeti egységek racionalizálása, tanszékek összevonásával intézetek létrehozása; a szükséges szolgálati idővel rendelkező, az irányadó oktató/kutató munkakörben foglalkoztatott közalkalmazottak nyugdíjazása; létszámnövekedésről egyetlen szervezeti egységben sem lehet szó; megfontolandó és önkéntes alapon javasolt november 30-áig alkalmanként 30 napot meg nem haladó fizetés nélküli szabadság ütemezett igénybevétele, a vonatkozó előírásoknak megfelelően; lehetőség szerint a heti 40 órás munkaidő 36 órásra történő módosítása.
Az egyetem vezetése megoldást keres, hogy lehetőség szerint az intézmény minél több dolgozója megtarthassa munkahelyét, s visszaálljon a torzsalkodásmentes szakmai munka a campuson.
minap.hu