Ugrás a tartalomra

Táborozási lehetőség értelmi fogyatékkal élő fiatalok számára

Létrehozva
A 2013-as Szent Damján Tábort július 15-20. között rendezik meg Hajdúdorogon.
Az immár 17. alkalommal megrendezendő tábor 70 enyhe és középsúlyos értelmi fogyatékkal élő fiatal számára nyújt egyhetes, ingyenes táborozási lehetőséget. A tábor hármas céllal jött létre. Egyrészt örömteli nyaralást biztosít a gyermekek számára, leveszi a szülők válláról a „terhet”, biztosítva számukra a kikapcsolódást, ugyanakkor fel is kívánja nyitni a civil segítők és minden ember szemét arra, hogy vegyék észre szükséget szenvedő embertársaikat.

A tábor szervezői olyan családok jelentkezését várják, ahol fogyatékkal élő gyermeket nevelnek, és szívesen kikapcsolódnának egy hét erejéig. A szervezők továbbá várják azon lelkes fiatalok jelentkezését is, akik betöltötték a 16. életévüket, és szívesen lennének sérült fiatalok segítői. A segítők számára nem szükséges semmiféle előképzettség. A táborban mindenféle megkötés nélkül (nemzetiségi, vallási hovatartozástól függetlenül) várják a segítők és a táborozókat jelentkezését. Jelentkezni a www.damjantabor.hu oldalon, vagy a 30/351-92-89-es telefonszámon lehet.

minap.hu