
Már délelőttől nyüzsgés volt a Miskolci Egyetemen szerdán. Egész nap épültek a színpadok, hogy este újra elrajtolhasson a négynapos fesztivál, a Miskolci Egyetemi Napok, vagyis a már jól ismert MEN.

Egyetem Szépe-választás is volt
Minden évben, május elején rendezik meg a miskolci campuson az egyetemi napokat. A vizsgaidőszak előtti, a szorgalmi időszakot lezáró, maratoni, négynapos buli ez, ahová minden évben a legjobb hazai előadókat várják a fiatalok.

A MEN május 8-án, szerdán kezdődött, s még szombaton is sorra váltják majd az együttesek egymást a színpadon. Szerdán a Miskolci Nemzeti Színház előadása nyitotta a kulturális fesztivált, s hamar kiderült az is, milyen íze van az Uni Bornak. A koncertezést a Hősök fellépése nyitotta meg, de az este folyamán érkeznek a pécsi srácok, a Punnany Massif is.
A Miskolci Egyetemi Napok alapja a koncertek mellett természetesen a hagyományőrzés, így idén sem változott a több mint 15 éves rend, elkezdődött a diákrektor-választás első fordulója is.

Idei különlegesség, hogy a fesztivál a Karriergyár turné egyik állomása is. A Karriergyár tavaly robbant be a köztudatba, pontosabban a fesztiváltörténelembe, a Hegyalja Fesztiválon. A Nemzeti Munkaügyi Hivatal közreműködésével létrejött Karriergyár a tavalyi siker után, idén országos turnéra indult. A miskolci campuson megrendezett fesztiválra ellátogat csütörtökön Czomba Sándor, foglalkoztatásért felelős államtitkár is, aki a Miskolci Egyetem öregdiákjaként nyitja meg az eseménysort, mely Miskolcon indul.
K. J.
Fotó: F. Kaderják Cs., Mocsári L.