A csütörtök esti esemény fél 8-kor kezdődött a Széchenyi téren, ahonnan a résztvevők a tervek szerint együtt vonulnak le a rakpartra, a Holocaust-emlékműhöz. A hvg.hu helyszínen tartózkodó munkatársa szerint az esemény kezdetén néhány száz résztvevő gyűlhetett össze a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) előtti járdán, főképp idősebbek, sok MSZP-s és DK-s zászlót is látni lehetett. A tervek szerint felszólal majd Horváth Csaba, a kezdeményező MSZP budapesti frakcióvezetője, illetve az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért Szövetség, a Demokratikus Koalíció (DK), az LMP, és a Magyar Liberális Párt egy-egy képviselője is.hvg.hu
Közös vonulást tart az ellenzék Budapesten
Létrehozva
KözéletBelföldPolitika
Csütörtök este közös rendezvényt tart a Széchenyi téren az ellenzék, a felhívás szerint beszédet mond az MSZP, az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért választási szövetség, az LMP, a DK és a Magyar Liberális Párt képviselője is.