Az állami támogatások legnagyobb nyertese a Nyugat-Magyarországi Egyetem, amely idén első körben 365 millió forintot kap, július után pedig több mint 1,1 milliárdot. Igaz, a tavalyi elszámolás után még vissza is kell fizetnie az államnak 153 milliót.
A vidéki intézmények általában jól jártak. Így például a Nyíregyházi Főiskola, amelynek 272 milliót ugyan szintén vissza kell még fizetnie a tavalyi elszámolás után, de idén első körben 350 millió forintot, július után pedig további 723 millió forintot kap, azaz összesen több mint egymilliárd forinttal lesz gazdagabb. A Szolnoki Főiskola idén több mint egymilliárd forinttal lesz gazdagabb, míg tavalyról 374 milliót kell befizetnie.
A Miskolci Egyetem a tavalyi évből 105 milliót kap vissza, de idén további 700 milliót kap az államtól. A Pécsi Tudományegyetem idén 800 milliót kap, de még tavalyról is jár neki 129 millió forint. Jóval kevesebb támogatásban részesíti az állam a Budapesti Corvinus Egyetemet, a Budapesti Műszaki Egyetemet és az ELTÉ-t is. Bár mindhárom egyetem tavalyról még kap vissza támogatást, de az idei évre csak néhány százmillió forintra számíthat: a Corvinus összesen 260 millióra, az ELTE összesen 200 millióra, a Műszaki Egyetem 105 millióra. (A Műszaki Egyetem ugyanakkor tavalyról 637 milliót még megkap.)
index.hu