Ugrás a tartalomra

A Vöröskereszt világnapját ünnepelték

Létrehozva
Világnapját ünnepelte szerdán a Vöröskereszt és a Vörös Félhold Mozgalom. A szervezet megyei ünnepségét a Megyeháza dísztermében rendezték meg, ahol átadták a szervezeti idei kitüntetéseit. A rendezvényen jelen volt Bobrovics Árpád, a Magyar Vöröskereszt alelnöke is.
A Vöröskereszt és a Vörös Félhold Mozgalom világnapját május 8-án ünnepeljük, hiszen 1828. május 8-án született a Vöröskereszt alapítója, a svájci üzletember, Henri Dunant, aki munkásságáért Béke Nobel—díjat is kapott. A Magyar Vöröskereszt 1881-ben jött létre.

A legnagyobb humanitárius szervezet megalakulásának évfordulóján Miskolcra látogatott Bobrovics Árpád, a Magyar Vöröskereszt alelnöke, s köszöntőjében szólt arról, hogy az ország minden megyeszékhelyén ünnepségekkel emlékeznek meg a világnapról. Az alelnök kiemelte, sokat köszönhet a szervezet az önkénteseknek és a szponzoroknak is, akik sokat segítenek egy-egy program megvalósításában.

voroskereszt_vilagnap_130509_ja_1.jpg

– A szervezet 130 ezer tagot számlál, s több mint 1 milliárd forint segélyt osztottunk szét a rászorulók között, 40 ezer önkéntes dolgozik nálunk, akik 1,5 milliárd forintnyi munkaórát „spórolnak” meg tevékenységükkel. A Vöröskereszt mindig a rászorulók segítségére sietett, már a kezdetektől ez a cél, s ma is ezért dolgozunk. A legelzártabb helyekre is a szervezet embereit engedik be először, tisztelet övezi a munkatársainkat – mondta.

A világnaphoz kapcsolódó rendezvények alkalmat teremtenek minden évben arra, hogy méltó keretek között jutalmazzák segítőiket, támogatóikat, s azt a munkát, ami kiemelten fontos a szervezet humanitárius tevékenységében.

voroskereszt_vilagnap_130509_ja_10.jpg

Köszöntőjében Mengyi Roland, a megyei közgyűlés elnöke is azt emelte ki elsőként, hogy a világnapon nem csupán a szervezet fennállását ünnepeljük, hanem azt az eszmeiséget, azt az összefogást, amely jellemzi a Vöröskeresztet.
– A Magyar Vöröskereszt áldozatos munkájáért, amit a 2010-es árvíz után végzett, máig hálásak vagyunk. A szervezet népszerűsíti a társadalmi szolidaritást, a karitatív munkát, s példát állít. Örömteli, hogy a tagok száma egyre nő, s nagyon sok fiatal dolgozik a szervezetnél. Egykor a hadifoglyoknak, sebesülteknek segítettek. Most ugyan béke van, de tenni való így is akad, például a véradás, a szűrések, a természeti katasztrófák utáni segítség – mondta Mengyi Roland.

A Magyar Vöröskereszt B.-A.-Z. Megyei Szervezetének megyei igazgatója, Grubert Roland kiemelte, a központi iroda Miskolcon van, de a megyében hét helyi irodája is van a szervezetnek, legutóbb Mezőcsáton adták át az új intézményt.
A tevékenységükkel kapcsolatban ő is kiemelte a véradást, hiszen mint mondta, évente 31 ezer véradó van, s több mint 5 ezren tesznek elsősegélyvizsgát.

voroskereszt_vilagnap_130509_ja.jpg

– Minden tevékenységgel foglalkozunk, amire csak szükség lehet itt, Miskolcon. Az egyik legnagyobb hajléktalanszálló van itt, de van idősotthon, átmeneti szállás is. Legutóbb 120 millió forintot nyertünk egy TIOP-os pályázaton, amiből a Baross utcai épület megszépül, s akadálymentesítve lesz – tette hozzá a megyei igazgató.

A köszöntőket, s a Kaffka Margit Általános Iskola tanulóinak ünnepi műsorát követően természetesen ezúttal is átadták a szervezet kitűntetéseit, bronz, ezüst és arany fokozatban, s ifjúság körében kiemelkedő tevékenységéért köszöntötték Czerva Erikát és Kis Krisztiánt.

Kiss J.
Fotó: Juhász Á.