A MEN egykor kizárólag a hagyományőrző, közösségformáló programokról szólt, ám a zene hamar megjelent, hiszen a vetélkedő programok mellett az egyetemvárosi lakosság kikapcsolódását a bulizás is segítette a vizsgaidőszak előtt.

A hagyományok ápolására nagy gondot fordítanak az egyetemisták, diákrektor-választás továbbra is van a négynapos fesztiválon. A vetélkedés mellett azonban csütörtökön is szólt a zene. Az újra hódító retro mellett a hazai zeneipar legfrissebb kedvencei érkeztek Miskolcra.

Csütörtökön este a Nagyszínpad az örökslágerek helyszíne volt, hiszen a program a Pataky művekkel, majd az Edda koncertjével kezdődött, a legtöbben azonban a ’90-es évek egyik meghatározó alakjának, a Mr. President koncertjére gyűltek össze. A német előadó ezúttal sem okozott csalódást, már az első dala a Coco Jambo volt, így a hangulat már az első pillanattól tetőfokán volt.

A frissebb zenére vágyók is találtak természetesen programot maguknak, hiszen a piros Rockyban Dj.-k sora és Majka jelent meg, utóbbi Curtisszal együtt érkezett a miskolci fiatalokhoz. A kék Rockyban pedig a diákrektorok tudhatták meg az aktuális részeredményeket, s zenélt a Kisbót is, többek között.

A Party Sátorban sem unatkozott senki, hiszen a termet hatalmas ír kocsmává varázsolta a Paddy and the Rats, akik előtt az Overload és a Foolberry hangolta a közönséget. A legnagyobb party a sátorban a Brains koncertje volt, akik természetesen ezúttal is vallottak a sensemilla iránti szerelmükről, s a lányok himnusza, a Ladies Obsession sem hiányzott. A pozitív látásmódú formáció repertoárjából nem maradt ki a Pozitive People, de a nem régen kiadott új album címadó dala, a Full range sem volt már ismeretlen a közönségnek.
Az Egyetemvárosban pénteken este is folytatódik a fesztiválozás, olyannyira, hogy a zenei „menü” olyan csemegéket tartalmaz, mint többek között a Magashegyi Underground, a Kiscsillag, az Ocho Macho, illetve a Brooklyn Bounce, s új énekesével bemutatkozik a miskolci közönségnek is a Republic 67.
Kiss J.
Fotó: Juhász Á.