Mint arról már hírt adtunk, a virágpalántákat eddig a Debreczeni Márton Szakképző Iskola tangazdaságában nevelték. Az iskola dísznövénykertész szakos tanulói, valamint egy arnóti virágkertész fele-fele arányban nevelte a mintegy 100 ezer egynyári növényt, köztük büdöskét, begóniát – ebből közel 30 ezret –, petóniát, és körülbelül 2000 muskátlit.

Idén több különleges virágot - például futóverbénát - is kiültetnek a Városgazda munkatársai a köztereken korábban kialakított virágágyásokba, s több más olyan növény is megjelenik a miskolci parkokban, tereken, melyeket korábban még nem lehetett látni.
Pásztor Imre, a Miskolc Holding Zrt. kommunikációs vezetője portálunknak elmondta: a miskolciak által közkedvelt virágóra területét csak hétfőtől kezdik majd beültetni, szombaton ugyanis a nagy forgalom a város napi koncert látogatói még kárt tehetnének az ágyásokban.
minap.hu