Ugrás a tartalomra

Elkezdődött a rallyünnep Miskolcon

Létrehozva
A Városház téren rendezték meg szombaton, Miskolc város napján, a 19. Miskolc Rally rajt ceremóniáját, ahol még minden érdeklődő jól szemügyre vehette az autókat, hiszen azok egészen közel, s egészen lassan haladtak át a rajtdobogón. Az Országos Rally Bajnokság miskolci futamán az ORB és a Rallye2 mezőnye mellett historicos és sprintes versenyzőket is láthatnak az autósport szerelmesei.Mint a rajtceremónián elhangzott, a szombati versenynap hajnal négyig tart majd, ezt követően pedig, vasárnap Ózd környékére érkeznek az autók, de a cél újra Miskolcra, a Városház térre hozza őket, várhatóan vasárnap este negyed 6, negyed 7 körül.
A Városház téren rendezték meg szombaton, Miskolc város napján, a 19. Miskolc Rally rajt ceremóniáját, ahol még minden érdeklődő jól szemügyre vehette az autókat, hiszen azok egészen közel, s egészen lassan haladtak át a rajtdobogón. Az Országos Rally Bajnokság miskolci futamán az ORB és a Rallye2 mezőnye mellett historicos és sprintes versenyzőket is láthatnak az autósport szerelmesei.

rally_rajt_130511_fkcs_8.jpg

Mint a rajtceremónián elhangzott, a szombati versenynap hajnal négyig tart majd, ezt követően pedig, vasárnap Ózd környékére érkeznek az autók, de a cél újra Miskolcra, a Városház térre hozza őket, várhatóan vasárnap este negyed 6, negyed 7 körül.

Kriza Ákos, Miskolc polgármestere elsősorban biztonságos, balesetmentes és sikeres versenyt kívánt, majd hozzátette ezúttal a rally mellett Miskolc város napját is ünnepeljük, az Egyetemvárosban a MEN is várja az érdeklődőket, illetve az avasi bortúra, a második Avasi Bornagolás is kedvelt program.

– A miskolciak nagyon szeretik a technikai sportokat, s ugyan tavaly elmaradt a rally, nagy öröm, hogy ezúttal otthont adhatunk újra egy bajnoki futamnak – mondta a polgármester. Kriza Ákos egy rallyautót is kipróbált, Herczig Norbert útitársaként hajtott el a Népkertbe, a délután kezdődő prológra, ahol a versenyzővel rótta a köröket.

mc_rally_prolog_130511_ja_7.jpg

A polgármester elárulta, még sosem ült ilyen autóban.
– Azt várom az úttól, hogy ha beszálltam, akkor biztonságosan ki is tudjak szállni – felelte Kriza Ákos a speaker kérdésére.

Kriza Ákos így Herczig Norbert útitársaként „debütált” a rally világában, ugyan csak a Városház tér és a Népkert között, az esti versenyekre már újra megszokott társával versenyez Herczig. A Skoda Fabia S2000-es pilótája elmondta, kicsit fáradtak ugyan, de felkészültek az esti versenyre.
– Már nagyon várjuk a rajtot, mennénk már – tette hozzá.

Preview Image


A rajtceremónián felvonultak az előfutók, elsőként egy Peugeot gurult át a rajt-cél vonalon, majd érkezett a közönségkedvenc márka, a Lada, Gyökös Gáborral és Bődi Sándorral.
A pilóta elmondta, az éjszakai versenytől kicsit tartanak, hiszen nagyon erős figyelmet és koncentrációt igényel, s izgalommal várják a mályinkai gyorsat, mert ott még sosem autóztak.
A Zsigulit egy Trabant, majd két Subaru követte, s érkezett a historic mezőnye is.

Majd átgurult az 1-es rajtszámú WRC Citroen, s Kazár Miklós és Szőke Tamás pattant ki a kocsiból, hogy elmesélje a közönségnek, hogy nagyon várják a versenyt, hiszen újra hazai pályán, hazai közönség előtt mehetnek.

rally_rajt_130511_fkcs_5.jpg

– Nagyon örülünk, hogy újra itt lehetünk. Jó az autó, leteszteltük a pályát, bár már úgy ismerjük, mint a tenyerünket, hiszen itt nőttünk fel. Egerben legutóbb nyertünk, s sikerült maximális pontot szerezni, de vannak trónkövetelők, igyekszünk mindent megtenni. 2011-ben megnyertük itt a prológot, most is ez a cél – tette hozzá Kazár.

mc_rally_prolog_130511_ja_15.jpg

A rajtceremónián a polgármestere mellett egy másik civil, a DVTK népszerű spanyolja, Luque is autóba ült, ő is nagyon örült a lehetőségnek, s élvezte, hogy Hadik András mellett ülhet, a Subaru Impreza WRX STI specC autóban.
A labdarúgó elárulta, nem először van szerencséje ilyen autóba ülni, hiszen 2011 őszén Spitzmüller Csaba több játékost, köztük őt is elvitte egy Bükkszentlászló-Bükkszentkereszt szakaszra.

mc_rally_prolog_130511_ja_32.jpg

Természetesen Spitzmüllerék is rendben átgurultak a Városház téri rajtdobogón, s a mezőny szépen sorban átvonult a Salakmotor pályára, s elrajtolt a prológ.

mc_rally_prolog_130511_ja_16.jpg

Szombaton este a gyorsasági szakaszokat teljesítik a versenyzők, Bükkszentlászló-Bükkszentkereszt, Lillafüred-Mályinka szakaszon, utóbbit a közönség nem tekintheti meg a helyszínen.
A futamok hajnal négy óra körül végződnek, majd a mezőny vasárnap Ózdon folytatja, majd visszatérnek Miskolcra, az eredményhirdetésre.

Kiss J.
Fotó: F. Kaderják Cs., Juhász Á.