Ugrás a tartalomra

Nem konyhatündér, de szívesen főz

Létrehozva
Kiss Anita, a Szinvavölgyi Néptáncműhely táncpedagógusa az egyszerűen elkészíthető, egészséges ételek híve – több okból is.
Egészen korán ismerkedett meg a néptánccal Kiss Anita, és ami a legkülönlegesebb, saját ötlete nyomán.
– Gyerekkoromban a játszótéren játszottunk a többiekkel, amikor felvetettem, ha lenne rá lehetőség, szívesen néptáncolnék. Akkor még Kazincbarcikán laktam, ahol az ötletet követő egy-két héten belül gyermekcsoport indulását hirdette meg a Borsod Néptáncegyüttes – elevenítette fel a kezdeteket a táncpedagógus. Akkoriban, a ’70-es években maga a módszertan még nem létezett, mint mondja, inkább a játékról szólt a történet.

A Miskolcra költözés után másfél-kétévnyi szünet következett, majd amikor Kiss Anita 7–8. osztályos volt, az Avas Néptáncegyüttes is felvételt hirdetett – ott viszont csak felnőtt csoport volt.

– Este 6-tól 10 óráig próbáltak, és akkor járhattam, ha megígértem – mivel fiatal vagyok –, hogy csak nyolcig maradok. Megfogadtam, de sosem mentem el az ígért időpontban, hiszen ott már valóban táncoltunk – meséli. Ám a komoly elhatározás, hogy a néptáncra teszi az életét, mégsem ekkor született meg.

gasztro_oldal_130507ml_8.jpg

Végzős középiskolásként nyári gyakorlatot kellett teljesíteniük, édesanyja révén így került egy irodába.
– Akkor kristályosodott ki bennem, hogy az iroda nem az én világom. Már aktívan táncoltam abban az időben, és jött egy lehetőség, hogy egy gyermekcsoportnál segítsek – árulta el a szerencsés „véletlent”.

A tánc azóta pedagógusként is kitölti az életét, ez hetente több mint negyven órát jelent, ehhez jön még a felkészülés. Ezért csak hétvégén jut ideje a főzésre Kiss Anitának, akkor viszont beindul a „nagyüzem”.
– Van egy bejáratott utam: a Búza téren kezdek, majd a nagyáruházakban vásárolok, hogy aztán nagyjából egész hétre megfőzzek. Mindkét gyerekem lisztérzékeny, így oda kell figyelnem az étrendjükre. Óvodás lányomnak a heti öt napból 3-4-re biztosítom az ebédet, ami hasonló az ottani menühöz – mondta el lapunknak a táncpedagógus.

Ezen felül is igyekeznek egészségesen étkezni: kevés húst fogyasztanak, s elmondása szerint egyébként sem „nagyevő” a család sem a hétköznapokon, sem az ünnepeken. Ahogy ő mondja, nem teli kosaras bevásárlók.
– Sok zöldséget, gyümölcsöt eszünk, műanyag palackos italokat egyáltalán nem fogyasztunk, szelektíven gyűjtjük a hulladékot és komposztálunk. Amit lehet, őstermelőktől vásárolok. Olajjal és zsírral is főzök, van olyan vitamin ugyanis, ami utóbbiban jobban oldódik – emelte ki.

Az étrend pedig változatos, egyik gyermeke sem válogatós, így nem korlátozódik 3-4 ételre a mindenkori választék.

– Sok a főzelék, a krumplis étel, de a saláták is a kedvencek közé tartoznak. Szívesen főzök, de nem vagyok egy konyhatündér, az aprólékos munkát már csak az időhiány miatt sem preferálom. Ugyanakkor nem okoz gondot, hogy gyorsan, sokfélét főzzek – mondja Kiss Anita, aki egy ilyen, könnyen elkészíthető, ugyanakkor egészséges és ízletes ételt ajánl.

gasztro_oldal_130507ml_3.jpgSonkás vagy baconos csirkerolád
Hozzávalók 4 személyre
1/2 kg csirkemell
20-30 dkg sajt reszelve
3 ek. tejföl
2 tojás
2 ek. liszt
10-15 dkg sonka vagy bacon
só, bors, petrezselyem, vaj
ízlés szerint hozzáadható gomba, répa, kukorica, karalábé, borsó

A csirkemellet felkockázzuk, egy tálban összekeverjük az összetevőket, és egy nagy masszává gyúrjuk. Kivajazunk egy hőálló tálat, majd kibéleljük sonkával vagy baconnel. Beleöntjük a masszát, betesszük a sütőbe, és 40-45 percig sütjük. Ezt követően kivesszük a tepsiből, átfordítjuk, hogy a sonka/bacon legyen felül, majd visszatesszük a sütőbe, hogy megpiruljon a teteje.
Amint kihűlt, könnyen szeletelhető. Hidegen és melegen is fogyasztható, Kiss Anita szerint a tésztán kívül szinte bármilyen körettel, így salátával, krumplival, zöldkörettel, rizzsel vagy majonézes salátával tálalható. Nemcsak főételként, hanem vendégváró „sörkorcsolyaként” is felszolgálhatjuk.

Soós P.
Fotó: Mocsári L.