Ugrás a tartalomra

Borboly-ügy - Útjavítási ügyekben vizsgálódnak

Létrehozva
Két Hargita megyei út javítása kapcsán vette őrizetbe Borboly Csabát, a Hargita Megyei Tanács elnökét a romániai Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) - közölte hétfőn egy rögtönzött csíkszeredai sajtótájékoztatón Borboly Melinda, a politikus ügyvéd felesége.
Borboly Melinda elmondta, férjét azért idézték be hétfő reggelre a DNA marosvásárhelyi szolgálatára, hogy nyilatkozatot tegyen, délután viszont arról értesítette családját, hogy 24 órára őrizetbe vették.

Borboly Melinda szerint férjének egyfelől azt rótták fel, hogy 2010 decemberében úgy írta alá két Hargita megyei út javításának dokumentumait, hogy előzetesen nem ellenőrizte azokat.

A Hargita Megyei Tanács sajtószolgálata közleményben pontosította: hivatali visszaélés és okirat-hamisításra való felbujtás gyanúja miatt indult eljárás az önkormányzati vezető ellen.

Az RMDSZ bízik Borboly Csaba ártatlanságában


Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke nyilatkozatban közölte hétfőn, hogy a szövetség bízik Borboly Csaba ártatlanságában, és szolidáris a Hargita megyei önkormányzat őrizetbe vett vezetőjével.

Kelemen Hunor ugyanakkor értetlenségének és megdöbbenésének is hangot adott az ügyészségi intézkedés miatt.    
"Olyan politikusról van szó, aki hosszú éveken keresztül a közösség érdekében végezte munkáját, a megyei tanács elnökeként, az RMDSZ politikusaként a Hargita megyei emberek jólétéért, mindennapjainak biztonságáért dolgozott" - áll az RMDSZ elnökének nyilatkozatában.

Kelemen Hunor reményét fejezte ki, hogy az ügyészség "mihamarabb a nyilvánosság elé tárja ennek a megdöbbentő ügynek a részleteit", és "kiköszörüli a Borboly Csaba hírnevén esett csorbát".

Kelemen Hunor ugyanakkor azt is közölte, hogy a szövetség elfogadhatatlannak véli, és nem tartja véletlennek, hogy a DNA alig két héttel az RMDSZ csíkszeredai kongresszusa előtt kezdett nyomozni ismét egy többéves ügyben.

Borboly Csabát korrupció gyanújával hétfőn vette őrizetbe a Korrupcióellenes Ügyészség marosvásárhelyi területi szolgálata. A csíkszerdai politikus, aki az RMDSZ Csík területi szervezetének és Országos Önkormányzati Tanácsának is elnöke, második mandátumát tölti a Hargita megyei önkormányzat élén. Az RMDSZ éppen Csíkszeredában tartja május 25-én 11. kongresszusát.

MTI