Ugrás a tartalomra

Jobbik: hamisítják a statisztikát?

Létrehozva
A Jobbik szerint valótlan statisztikai adatot tartalmaz a miskolci rendőrkapitány éves beszámolója, s ez felveti a kérdést, vajon a többi adat fedi-e a valóságot?
Jakab Péter jobbikos önkormányzati képviselő hétfői sajtótájékoztatóján elmondta: korábban is voltak már pletykák arról, hogy a rendőrség „kozmetikázza” a statisztikát azért, hogy legalább papíron csökkentsék a bűnözés növekedését, ezt azonban tényszerűen nehéz bizonyítani.
A politikus szerint ugyanakkor a miskolci rendőrkapitány ez évi beszámolójában szerepel egy olyan, hozzá „közelálló” adat, amely igazolja ezeket a feltételezéseket.
 
„Bogyay Ferenc kapitány úr szerint a miskolci rendőrség 2012-ben 13 személyt állított szabálysértési bíróság elé közbiztonsági tevékenység jogosulatlan végzése miatt, ami sajnálatos ugyan, de fedi a valóságot” - mondta el Jakab Péter, emlékeztetve a Szebb Jövőért múlt év decemberi, avasi sétájára. „Az azonban már csak kapitány úr vágyait tükrözheti, hogy ugyanezt megtették 2011-ben is” - fogalmazott a képviselő.

Jakab Péter szerint ugyanis a Miskolci Rendőrkapitányság azt állítja: 2011-ben is bíróság elé állítottak 13 „egyenruhás bűnözőt”.
- Erről azonban épp csak a bíróság nem tud semmit - hangsúlyozta a képviselő, elmondva, hogy erről közérdekű adatközlés során tájékoztatta a Miskolci Járásbíróság.

„Elképesztő, hogy a borsodi megyeszékhelyen a rendőrség csak úgy beír nem létező dolgokat a hivatalos statisztikákba. Ezek után milyen alapon döntse el akár a választópolgár, akár a rendőrségi beszámolóról szavazó képviselő, hogy melyik adat valós, és melyik hamis. Miskolcon tavaly több, mint 100 százalékkal nőtt a közrend elleni bűncselekmények száma. Ez most akkor valós adat, vagy a valóság ennél is rosszabb?” - tette fel a kérdést tájékoztatója végén Jakab Péter.

minap.hu