Ugrás a tartalomra

A Miskolci Egyetem nyerte meg az Egyetemek Kupáját

Létrehozva
A miskolciak győzelmével ért véget az Egyetemek Kupája – a Mesterhármas torna első állomása. A döntőben az Óbudai Egyetem csapatát győzték le 6–2 arányban. A harmadik helyen a BKF Farkasok végzett.
Mint a Miskolci Egyetemi Atlétikai és Futball Club (MEAFC) hivatalos oldalán olvasható, a tizenhat csapat részvételével megrendezett tornára az ország számos felsőoktatási intézményéből neveztek, hogy képviseljék egyetemüket, és megmérettessék magukat. Az együttesek négy csoportban küzdöttek egymás ellen, ahonnan az első kettő jutott tovább az egyenes kieséses szakaszba.

A miskolci csapat a „C” csoportban az SZE Győr, valamint a Károli és a Színház- és Filmművészeti Egyetem csapatát utasította maga mögé, elsőként jutott tehát a legjobb nyolc közé. Itt a Miskolci Egyetem sima meccsen 5–0-ra legyőzte a Kecskemétet, ezzel bekerült az elődöntőbe. Az elődöntők idején aztán hatalmas vihar tört ki, a játékosok azonban a zuhogó esőben is küzdöttek, hajtottak a minél jobb eredmény érdekében. A miskolciak játékának jobban feküdt a vizes talaj, a BKF Farkasok bár jól tartották magukat, de a borsodiak ezúttal erősebbnek bizonyultak, és 4–2-es győzelmükkel ők jutottak be a döntőbe.

A fináléban előzetesen szoros összecsapásra lehetett számítani, ám Titkó Gergő és Szabó Dávid vezérletével a Miskolc esélyt sem adott az óbudaiaknak, a vége 6–2. Ez a torna volt az Egyetemek Kupája hetedik kiírása, és a Miskolci Egyetem lett a kupa történetének első vidéki győztese.

A győztes csapat névsora: Nótás Attila, Huszti Dávid, Szabó Dávid, Sulák László, Titkó Gergő, Uri Zsombor, Süle Balázs, Orosz Márton, Demeter Péter, Havasi István. A torna legjobb játékosa Titkó Gergő (Miskolci Egyetem), a torna gólkirálya pedig Szabó Dávid (Miskolci Egyetem) lett.

minap.hu