Ugrás a tartalomra

Népszerű volt az autóbuszpótló kisvonat

Létrehozva
Az országban egyedülálló módon, hétvégén autóbuszpótló kisvonatok szállították az utasokat a lillafüredi Palotaszálló és Garadna közötti szakaszon – ugyanis a Miskolci Rally érintette a 15-ös busz útvonalát. A különleges pótlókat több 800-an vették igénybe.
Az utasok örömmel fogadták, hogy a hétvégi autóverseny miatt a 15-ös járatok vonalán – a buszközlekedésből kieső szakaszon – az MVK Zrt. az Északerdő Zrt. LÁEV üzemigazgatóságával együttműködve, a rallyt szervező cégen keresztül autóbuszpótló kisvonatokkal szállította őket, közölte hétfőn az MVK Zrt. Az utasok azt is elmondták, különleges élményben volt részük, hiszen egyszerre élvezhették a kisvonatozást, a bükki tájat és a versenyautók látványát.

A különleges autóbuszpótló kisvonatot közel 800-an vették igénybe. Az autóbuszok és kisvonatok minden esetben csatlakoztak egymáshoz, a rendezvény ideje alatt az MVK munkatársai is segítették az átszállást.

A közlekedési cég a jövőben is tervezi, hogy az Északerdő Zrt. LÁEV üzemigazgatóságával és a MÁV-val összefogva közös programokat szervez – például a Múzeumok éjszakáján is, amiről viszont részleteket egyelőre még nem árultak el.

minap.hu