Gúr Nándor elmondta, országszerte nagy vihart kavart a trafikpályázatok ügye, illetve annak végkifejlete. Mint mondta, bár a vezető országos portálok elsősorban a szekszárdi és a hajdúsági ügyekkel vannak tele, Miskolc érintettségét sem vitathatja senki az ügyben, hiszen két, a városi testületben ülő fideszes képviselői hozzátartozói is szép számmal nyertek el koncessziót Miskolcon.
Gúr Nándor sürgette, hogy érvénytelenítsék a trafikpályázatot, és írjanak ki egy olyan tendert, melynek végeredménye a korábbi ígéreteknek megfelel, vagyis kapjanak elsőbbséget a munkanélküliek, a nagycsaládosok, illetve az eddig is trafikot üzemeltetők. Hozzátette, az érintett politikusok, képviselők vonják le a tanulságokat, illetve ha ők nem teszik ezt meg, akkor helyettük tegyék meg ezt a városvezetők országgyűlési képviselők.
– Gátlástalan és méltatlan dolog az, ami történt itt Miskolcon is, ilyen embereknek nincs helye a politika színpadán – jelentette ki Gúr Nándor, és felszólította Kriza Ákost, Miskolc polgármesterét, hogy tegyen rendet.
T. Á.