Ugrás a tartalomra

Indulnak az első zöldségszállítmányok

Létrehozva
Hamarosan elkezdik kiszállítani a városi közintézmények konyháira a Miskolci Agrokultúra Kft. első zöldségszállítmányait.
Lantos Ottó ügyvezető igazgató tájékoztatása szerint a Debreczeni Márton Szakképző Iskola tanüzemében háromezer fej salátát és háromezer fej karalábét nevelnek, a Start program 22 közfoglalkoztatottjának közreműködésével. Az intézménnyel kötött szerződés értelmében, az iskola üvegházában nevelik azokat a palántákat is, amelyeket a tervek szerint júniusban ültetnek ki az Agrokultúra Kft. nádasréti fóliasátraiba.

agrokultura_130514ml_3.jpg

Lantos Ottó elmondta, május 27-én kezdik el a miskolci intézmények konyháira szállítani a salátát és karalábét a szakképző iskola ültetvényeiről, ezt követően más konyhakerti növényeket is nevelnek majd itt. Az intézmény közreműködik a közfoglalkoztatottak kertészeti képzésében is, akiknek egy része a fóliasátrakban kap majd munkát.

Sz. S.
fotó: Mocsári L.