Ugrás a tartalomra

Újabb tárlat a bevásárlóközpontban

Létrehozva
A „Szinva és a város” címmel nyílt tárlat – Miskolc város napja alkalmából – a Lézerpont Látványtár gyűjteményéből.
A Szinvapark II. emeletén kiállított régi fotókon megtekinthető a mintegy 30 kilométer hosszúságú, a várost nyugat-keleti irányban átszelő Szinva patak, a Bükk-hegységben lévő forrásától, egészen a Sajó folyóba tartó torkolatáig.

aviz_fotokiallitas_szivapark_130513_fkcs_5.jpg

A tárlat második része az „Árvizek a Szinván” címet viseli, melyből képet kaphatnak az érdeklődők arról, hogy milyen pusztítást végzett Miskolcon és környékén a 135 évvel ezelőtti tragikus árvíz, mely akkor 277 ember életét követelte, és emberek ezreit tette földönfutóvá. A bevásárlóközpont – a miskolci kultúra támogatójaként – jelenleg két kiállítással is várja a látogatókat. A II. emeleti „Szinva és a város” fotókiállítás mellett továbbra is megtekinthető az I. emeleten a Miskolci Nemzeti Színház, „A kulisszák mögött” című tárlata.

minap.hu
fotó: F. K. Cs.