A múzeum bábparavánja mögé eddig a múzeum dolgozóin kívül csak a gyerekek bújtak be, hogy a különböző bábok mozgatásának titkaira rájöjjenek. Az ősszel útjára indított Színházi mesék sorozaton belül most azonban bábelőadás is született, amit több száz kis óvodás tekint meg ezekben a hetekben.
A TÁMOP „Kulturális intézmények részvétele a tanórán kívüli nevelési feladatok ellátásában” című pályázat keretében Mikita Gábor muzeológus felkérésére színházi alkotók írtak olyan beavató színházi meséket, amelyek a színház mibenlétét segítik megéreztetni a legkisebbekkel, s képzeletben a kulisszák mögé is bevezetik a gyerekeket.
A Kriston Milán által előadott Gabnai Katalin-mese és Horváth Márta felolvasószínháza után most Fabók Mariann színművész játssza el az általa írt bábdarabot: A Rómeó és Margaréta c. vidám mese egy gonosz énekesnőről, annak öltöztetőnőjéről és egy színházrajongó kisegérről szól, s a zenés színház rejtelmeibe vezeti a legkisebbeket. Az előadást követően a gyerekek közelebbről is megismerhetik a darabban alkalmazott bábtechnikákat, majd Papp Janó jelmeztervező operababáit csodálhatják meg, végül maguk is jelmeztervezővé válhatnak.
Az előadásokat május 16-án, csütörtökön, illetve 17-én, pénteken tekinthetik meg az érdeklődők. A mese játékideje félóra, azt követi a bábtechnikai bemutató, illetve a kreatív foglalkozás, a kezdési időpont 9.45.
minap.hu
A TÁMOP „Kulturális intézmények részvétele a tanórán kívüli nevelési feladatok ellátásában” című pályázat keretében Mikita Gábor muzeológus felkérésére színházi alkotók írtak olyan beavató színházi meséket, amelyek a színház mibenlétét segítik megéreztetni a legkisebbekkel, s képzeletben a kulisszák mögé is bevezetik a gyerekeket.
A Kriston Milán által előadott Gabnai Katalin-mese és Horváth Márta felolvasószínháza után most Fabók Mariann színművész játssza el az általa írt bábdarabot: A Rómeó és Margaréta c. vidám mese egy gonosz énekesnőről, annak öltöztetőnőjéről és egy színházrajongó kisegérről szól, s a zenés színház rejtelmeibe vezeti a legkisebbeket. Az előadást követően a gyerekek közelebbről is megismerhetik a darabban alkalmazott bábtechnikákat, majd Papp Janó jelmeztervező operababáit csodálhatják meg, végül maguk is jelmeztervezővé válhatnak.Az előadásokat május 16-án, csütörtökön, illetve 17-én, pénteken tekinthetik meg az érdeklődők. A mese játékideje félóra, azt követi a bábtechnikai bemutató, illetve a kreatív foglalkozás, a kezdési időpont 9.45.
minap.hu