Ugrás a tartalomra

Szamarak martak halálra egy férfit

Létrehozva
Feltehetően szamarak támadtak egy férfira a Vas megyei Magyarszecsődön, a 65 éves ember belehalt sérüléseibe. Az állatok gazdájával szemben foglalkozás körében elkövetett halált okozó gondatlan veszélyeztetés gyanúja miatt indított büntetőeljárást a rendőrség – közölte Leibinger Eszter, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szerdán az MTI-vel.
Az MTI értesülései szerint az eset hétfő délután történt egy Magyarszecsőd melletti tanya közelében, ahol az állatokat egy kerítéssel körülvett karámban tartották. A támadás azonban nem a tanya területén, hanem a kerítés mellett, a bejárathoz közel történt, a férfi összeharapdált holttestét ott találták meg.

A Bors című lap azt írta, hogy a tanyával szomszédos hétvégi ház tulajdonosát a motorjáról húzta le és tépte szét a két szamár.

Lantos Zoltán járási főállatorvos az MTI érdeklődésére elmondta: az állatokat a tanyán kialakított karanténban elzártan tartják, és megfigyelésük után döntenek a sorukról. A szamarakat jelenleg a gazdájuk gondozza.

A szakember szerint a szamár területét viszonylag agresszíven védő állat, de hasonló támadással még nem találkozott a praxisában. Az állatok viselkedésének hátterében állhat akár valamilyen betegség - például veszettség - is, de erről csak később tudnak biztosat mondani. 

Amennyiben a két szamár továbbra is veszélyesnek bizonyul, az állatokat elaltathatják.

MTI