Az Avasi kilátóról készített vizsgálatok rámutattak arra, hogy az épület állapota statikailag megfelelő, ugyanakkor már a tavalyi évben is szükség volt állagmegóvási munkákra. A MIK Zrt. az elmúlt évben is rendszeresen ellenőrizte a kilátó állapotát, a rongálásokból adódó károkat, hibákat javították, a málló részeket is eltávolították. A mostani munkáknál ennél többről van szó – tudtuk meg Pásztor Imrétől, a Miskolc Holding kommunikációs vezetőjétől.

A munkák idén tavasszal az Avasi kilátó környezetében lévő fák gallyazásával kezdődtek, de a szakemberek elvégezték a kilátó körül lévő többi fának is a gallyazását, tavaszi metszését. Az állagromlás megállításáról, illetve a szerkezeti javításokról tavaly szeptemberben szakvélemény készült, mely feltárta a javítás rövid- és középtávon elvégzendő feladatait.

A rövid távú javítási munkák idén májusban elkezdődtek. A terasz kilátó részének burkolat-felválását, a feljáró lépcsőfokok éleinek kitöredezését javítják, a betonacél korrózióvédelmét is elvégzik. Ugyancsak folyamatban van a felszíni csapadékelvezető rendszer rendbetétele.
Ezt követően a középtávú javítási munkák közül a homlokzati- és betonfelületek, valamint a fa- és fémszerkezetek festésére, a graffitik eltávolítására is sor kerül.
Így nyáron egy megújult kilátóból gyönyörködhetnek a miskolciak és az ide érkező vendégek az egyedülálló panorámában.
Az első szakaszban 2-3 millió forint értékű felújítási munkát végeznek, és nagyjából ugyanennyi áll rendelkezése a homlokzati- és betonfelületek felületkezelésére, valamint a fa- és fémszerkezetek javítására is.
minap.hu
Fotó: Juhász Á.