Ugrás a tartalomra

Júniusig maradnak a homokzsákok

Létrehozva
Elővigyázatossági okokból, június elejéig a deponálási pontokon maradnak a korábban Miskolc több veszélyeztetett területére kihelyezett, árvízvédelmi homokzsákok – tudtuk meg Pásztor Imrétől, a Miskolc Holding Zrt. kommunikációs vezetőjétől.
Mint elmondta, emlékezetes, hogy a 2010-es évben, májusban, s még június elején is áradásokat okozott a Szinva vízszintjének megemelkedése.
Mint arról hírt adtunk, március végén 12 veszélyeztetett helyszínen illetve deponálási ponton összesen 3650 homokzsákot készítettek elő, hogy szükség esetén ezeket azonnal fel tudják használni a mederpartok magasítására. A helyszínek között szerepelt Ómassa, Bükkszentlászló, Lillafüred (buszvégállomás), Molnárcsárda, Baráthegyalja, Pecérvölgy, Bölcs utca, Szervezet utca vége, Dayka híd, Tapolcán a Lidó árok s Görömbölyön a Kalocsay Kálmán valamint a Lakatos utcák.

Ezek közül a Dayka hídról a városnapi ünnepségek illetve forgalom miatt a napokban elszállították a homokzsákokat, a többi helyszínen azonban június elejéig kint maradnak. – Ezt követően a zsákokat a város különböző, zárt, őrzött, a Szinvához közel eső telephelyeire szállítják, hogy egy esetleges szükséghelyzetben mielőbb felhasználhatók legyenek a  védekezéshez.

Sz. S.