Ugrás a tartalomra

Pataki Jánost köszöntötték

Létrehozva
A mindig befelé figyelő, belső igazságához mérő, öntörvényű, szabad festőművész – így jellemezte Pataki Jánost Dobrik István művészettörténész. Mint mondta, a festőművész nem szereti, ha születésnapján ünneplik, ám ezúttal sem „nem úszhatta meg”.– Öt évvel ezelőtt a Miskolci Galériában köszöntöttük Pataki Jánost, 75. születésnapja alkalmából. Alig telt el néhány év, s újra ünnepelhetjük, már itt a Feledy-házban. Bizonyos kor felett már nem az számít, mások mint mondanak, hanem az, hogy az ember mit gondol magáról – mondta Dobrik István, majd hozzátette Pataki János személyiségét és művészetét egyaránt jellemzi a lélekbe foglalt szabadság, illetve a figyelő szeretet.
A mindig befelé figyelő, belső igazságához mérő, öntörvényű, szabad festőművész – így jellemezte Pataki Jánost Dobrik István művészettörténész. Mint mondta, a festőművész nem szereti, ha születésnapján ünneplik, ám ezúttal sem „nem úszhatta meg”.

patakijanos_feledyhaz_130516ml_07.jpg

– Öt évvel ezelőtt a Miskolci Galériában köszöntöttük Pataki Jánost, 75. születésnapja alkalmából. Alig telt el néhány év, s újra ünnepelhetjük, már itt a Feledy-házban. Bizonyos kor felett már nem az számít, mások mint mondanak, hanem az, hogy az ember mit gondol magáról – mondta Dobrik István, majd hozzátette Pataki János személyiségét és művészetét egyaránt jellemzi a lélekbe foglalt szabadság, illetve a figyelő szeretet.

patakijanos_feledyhaz_130516ml_12.jpg

A Pataki János munkáiból nyíló kiállítást Vass Tibor József Attila-díjas költő nyitotta meg, aki elmondta fontos időszaka köti a festőművészhez.

– 2000-ben megjelent köteteim, s későbbi köteteim borítóját, s előfordult, hogy belső díszítését is Pataki János készítette. Fontos számomra az az időszak, amikor szakmai együttműködés közben megismerhettem őt – hangsúlyozta a költő, majd költeményével köszöntötte a 80 éves festőművészt.

Koncz Károly
Radnóti-díjas versmondó is szólt a megnyitón. Köszöntötte a művészt, majd arról is szólt, kettejük élete a ’60-as évek második felétől kapcsolódik össze, több szállal.
– Művészete, barátsága az eltelt időt átvészelte, s habár számos vészterhes állomáson vagyunk túl, barátságunk, ő maga nem változott semmit – tette hozzá.

patakijanos_feledyhaz_130516ml_06.jpg

A Pataki János műveiből nyílt kiállítás a Miskolci Galéria Feledy-házában tekinthető meg.

Preview Image


Kiss J.
Fotó: Mocsári L.