Ugrás a tartalomra

Szócska: fontosak az országos szűrőkampányok

Létrehozva
A szűrővizsgálatok és az egészséges táplálkozás fontosságát hangsúlyozta Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár az Együtt az egészségért 2013 című országos kampány ötödik állomásán, Balatonfüreden.
Az államtitkár elmondta: az Emberi Erőforrások Minisztériuma azért támogatja a kampányt, mert fontosnak tartják az országos szűrővizsgálatokat. Különösen örülnek, hogy ezt a kampányt egy élelmiszerlánc bonyolítja le, mivel az, amit eszünk, meghatározza az egészségünket – emelte ki.

„Bízom benne, hogy a táplálkozástudománnyal kapcsolatos felvilágosító előadások minél több emberhez eljutnak, és ennek eredményeképpen tovább élhetünk a családunkkal” – tette hozzá.

Markovics Gáspár, a Coop Észak-Balatoni Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta: cégük a társadalmi felelősségvállalás jegyében indította el a kampányt május 8-án, s terveik szerint június közepéig 18 településre jutnak el.

Tájékoztatása szerint a program együttműködő szakmai partnere a Magyar Olimpiai Bizottság, az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet (OÉTI), valamint a Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja 2010-2020 elnevezésű, uniós irányelveket követő kezdeményezés, amelynek orvosi szűrőkamionjában a cég kampánya során ingyenes vizsgálatokat végeznek. 

Martos Éva, az OÉTI főigazgató főorvosa örömét fejezte ki, hogy sok gyermeket lát a balatonfüredi kampányrendezvényen, majd részletesen ismertette az intézet a gyermekek egészségének megőrzését szolgáló programjait.

Kitért a cukrozott üdítők fogyasztásának veszélyeire fegyelmeztető kampányra, s arra is felhívta a figyelmet, hogy a gyerekek lehetőség szerint mindennap egyenek zöldséget és gyümölcsöt. Az OÉTI főigazgatója a felnőtteknek szóló prevenciók közül a túlzott sózás kerülésére hívta fel a figyelmet.

MTI