
A volt kormányfőt és a szimpatizánsait fogadó transzparenseken egyebek mellett ez állt: „A maffiabaloldal Európa szégyene”, „Nem akarunk nyugdíjadót”, „Mennyit nyertél Cipruson, Gordon?” „Gyilkos a humorod, Bajnai!”, Gordon=Adóemelés.

A tüntetőknek több szimpatizáns is bekiabált, volt, aki megállt előttük és kérdőre vonta őket, hogy mit keresnek itt, miért vannak itt. Egyik szimpatizáns hangosan kezdte szidni a transzparenstartókat, egyebek mellett azt kiabálta nekik, hogy „Szégyelljék magukat!”. A középkorú férfit végül agresszív viselkedése miatt igazoltatták a helyszínt biztosító rendőrök, de azt követően beengedték a sportcsarnokba.
Az este hat órakor kezdődő gyűlésen körülbelül 600-700 ember előtt mondott beszédet előbb a választási szövetség három társelnöke, Juhász Péter, Kónya Péter és Szabó Tímea, majd Bajnai Gordon, az Együtt2014- Párbeszéd Magyarországért választási szövetség vezetője.

Bajnai Gordon beszéde elején kijelentette, a változás igénye hozta a miskolci sportcsarnokba az embereket, mert sokan vannak, akik egy normális országban akarnak élni, olyanban, ahol nem kell félni, ahol lehet dolgozni, és aki dolgozik, meg tud élni. A volt miniszterelnök élesen bírálta a jelenlegi kormányt, és annak intézkedéseit. Egyebek mellett úgy fogalmazott, hogy ma a szülők nem tudják azt a vágyukat megvalósítani, hogy gyermekük többre vigye mint ők, mert a kormány bevezette Európa legdrágább tandíját, „az elitképzés ma azt jelenti, hogy kizárólag az elit gyermekei vehetnek részt a képzésben”.
– Ma olyan országban élünk, ahol a törvények nem a magántulajdont és a polgárokat védik, ahol a kormány nem a dolgát teszi és szolgál, hanem uralkodik, olyanban, ahol nincsen egyenlőség. Magyarországot az elmúlt 23, de leginkább az elmúlt három év rossz politikája és ebből adódó rossz kormányzása tönkretette. Mi azért jöttünk ide, hogy kijelentsük, együtt, bal, jobb oldali és szabadelvű emberek, meg tudjuk ezt változtatni – hangsúlyozta Bajnai Gordon.

A szövetség vezetője úgy fogalmazott, a mostani kormány ideológiája szolidaritás tekintetében az, hogy „mindenki annyit ér, amennyije van”.
– Ez azonban egy ordas nagy hazugság. Ma az országban szinte mindenki többet ér, mint amennyije van, ezzel azonban a kormány nem foglalkozik. A mi mottónk az, hogy mindenki annyit ér, amilyen ember – hangsúlyozta Bajnai.

Bajnai Gordon elmondta, egy év múlva, hatalomra kerülésük esetén, elsődleges feladatuk elérni, hogy a polgárok ismét bízni tudjanak az államban. Ennek érdekében egyebek mellett az állami szerződések nyilvánossá a közbeszerzések átláthatóvá tételét, az állami pályázatoknál civil kontrol létrehozását ígérte.
– Azt üzenjük mindenkinek, aki változást szeretne, együtt meg tudjuk csinálni, de ezért tenni kell. A mi legnagyobb ellenségünk nem az Orbán-kormány, hanem a félelem, a reményvesztettség és a „csodavárás”. Ha vissza akarjuk kapni jogainkat, hazánkat, azért együtt kell tennünk – zárta Bajnai Gordon.

Az esemény végén az Együtt2014-PM szövetség autóinál egy libát tartó férfi várta Bajnai Gordon, aki érdeklődésünkre elmondta, azért érkezett Miskolcra, hogy tiltakozzon Bajnai Gordon személye ellen, aki miatt libatenyésztésből élő nagyszülei évekkel ezelőtt „tönkrementek, és belebetegedtek abba, hogy elvesztették mindenüket”.

Bajnai Gordon végül hosszas várakozás után sem érkezett meg a kisbuszokhoz, csupán a szövetség több társelnöke és néhány aktivista jelent meg. A volt miniszterelnök vélhetően a sportcsarnok egy másik kijáratán távozott.
Tajthy Á.
fotó: Mocsári L.