Ugrás a tartalomra

Kisiskolások az MVK Zrt.-nél

Létrehozva
A Selyemréti Általános Iskola első osztályos tanulóit látták vendégül a napokban a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. telephelyén, akik játékos előadás keretében ismerkedhettek meg az ott található járművekkel.
mvk_gyerekek1.jpg

Bemutatták nekik az autóbusz csarnokot és a villamos műhelyt is, ügyelve a megfelelő biztonsági intézkedésekre. - Társaságunk kiemelt céljának tekinti, hogy a gyermekekkel megismertesse és megszerettesse a közösségi közlekedést. Éppen ezért időről időre vendégül látunk óvodás, kisiskolás, középiskolás csoportokat telephelyünkön. Bízunk benne, a vendégeket most, és a későbbiekben is állandó utasaink között üdvözölhetjük - hangsúlyozza az MVK Zrt. közleménye.

minap.hu