A XXII. Tisza Triatlon nyitónapján, az újonnan életre hívott, öt fordulóból és a döntőből álló I. Fornetti Triatlon Magyar Nagydíj sorozat első állomását is jelentő versenynek ezúttal is a hosszú évek alatt kiválóra vizsgázott helyszín, a Tiszaújvárosi Gyógy- és Strandfürdő adott otthont.
Kora délutántól az utánpótlás korosztály képviselői kezdték meg a csatározásokat az összesen minden eddiginél több, kettő híján száz egységet felvonultató viadalon.

Az elit kategóriások közül elsőként a hölgyek vágtak neki a 750 méter úszásból, 20 km kerékpározásból és 5 km futásból álló erőpróbának. A rajt sorrend a tavalyi bajnokság fordított sorrendje volt, így a 2012-es győztes Uniqa Team lányai lódultak neki utoljára.
Az úszás során az újbudaiak mellett a tavalyi további két dobogós, a TVK-Mali TK és a Budaörsi TKE szinte fej-fej mellett ért partot és vágtak neki a kerékpározásnak. A középső számban az Uniqa minimális előnyre tett szert, melyet a futás első körében fél percre növeltek és meg is tartottak egészen a célig, így megvédték bajnoki címüket. Az ezüst, csakúgy, mint tavaly, a nagyot hajrázó tiszaújvárosiaknak jutott, míg a bronz a 2012-ben is harmadik budaörsieké lett.
Dudás Eszter (Uniqa Team Újbuda TE): - Nagyon örülünk, hogy sikerült ismét nyernünk, hiszen rendkívül erős vetélytársaink voltak. Keményen meg kellett dolgoznunk az újabb aranyért. Tudtuk, hogy a futás során fél perccel vezetünk, ezt igyekeztünk megőrizni, ami sikerült.
Végeredmény
Női elit: 1. Uniqa Team Újbuda SE (Dudás Eszter, Pap Eszter, Fuchs Renáta, Horváth Zsanett) 1:04.42, 2. TVK-Mali TK (Szakály Zsuzsanna, Szabolcsi Fruzsina, Szakály Zsófia, Vizi Viktória) 1:05:19, 3. Budaörsi TKE (Csomor Erika, Szabó Adrienn, Vanek Margit, Zelovics Dóra) 1:06:28.
A Mogyi Baja-Pécs az új bajnok
Az I. Fornetti Triatlon Magyar Nagydíj sorozat első állomását is jelentő viadal elit férfi kategóriája ezúttal sem hozott mást, mint igazi presztízs csatát. A háromszoros olimpikon Kuttor Csaba vezette Uniqa Team Újbuda SE természetesen szerette volna megvédeni tavalyi elsőségét. Ennek megfelelően a 750 méteres úszást 8:58 perccel a leggyorsabban teljesítették. Õket 7 másodperccel követte a depóban a TVK-Mali TK megfiatalított csapata, majd újabb 10 egységgel később ért partot a Mogyi Baja-Pécs. A 20 km-es kerékpározás során az öt tagú Mogyi magához ragadta a vezetést, két szám után 23 mp-el mentek az egyaránt négy-négy versenyzővel rajtolt Uniqa és 30-al a TVK előtt. Az 5 km-es futás első körének végén a bajaiak 10 mp fórral fordultak az Uniqa előtt, akik mögött ott loholtak a házigazdák sportolói. A befutóig nem változott a sorrend, így az igazán látványos hajrá után új bajnokot avattak.

Ifj. Faldum Gábor (Mogyi Baja-Pécs): - Örülünk, hogy izgalmas csatában sikerült letaszítani a trónról a címvédő Uniqát. Titkon reménykedtünk a győzelemben, mert jó formában vagyunk. Ezzel együtt is, menet közben éreztük, hogy nem szabad kiengedni. A mindhárom számban nyújtott egyenletes teljesítmény segített bennünket ehhez a nagyszerű győzelemhez!
A nap végét jelentő eredményhirdetésen dr. Márkus Gábor, a TVK-Mali TK örökös, tiszteletbeli elnöke, Czencz Péter, a Magyar Triatlon Szövetség (MTSZ) főtitkára, Zelcsényi Miklós és Székely Mózes, az MTSZ elnökségi tagjai működött közre az érmek, a pénzdíjak és ajándékok átadásában.
Végeredmény
Elit férfiak: 1. Mogyi Baja-Pécs (Bajai Péter, Czigány András, Ifj. Faldum Gábor, Flander Márton, Király István) 55:25 perc, 2. Uniqa Team Újbuda TE (Kuttor Csaba, Fecskovics Attila, Ruzsás Dávid, Anheuer Kristóf) 55:36, 3. TVK-Mali TK (Hankó Dávid, Balogh Bence, Balogh Máté, Marton Előd) 56:25.