– A szurkolók nagyon hiányolják a híreket.
– Tudom, én is hallom, olvasom ezeket a kommenteket. Ez is azt jelenti, hogy a Jegesmedvék csapata egy olyan márka lett, amelyről mindenki mindent tudni akar. Két-három éve még július végére, augusztusra állt össze a keret, és ez akkor természetesnek tűnt. Ma viszont már igen nagy szurkolótáborunk van, amely óriási elvárásokat támaszt a klubbal, a menedzsmenttel szemben. Ez nagyon örömteli, hiszen csak a jó csapatok mozgatják meg így a közvéleményt, ugyanakkor óriási felelősséget ró ránk, hiszen gyengébb csapatot úgymond nem fogadnak el a drukkerek. Másrészt pedig a játékosok is tudják, hogy a Miskolc egy topcsapat, és bizony néha az igények is magas szintről indulnak. A hokis magasról, mi alacsonyról startolunk, és meg kell találni azt a kompromisszumot, ami a játékos igényének és a klub teljesítőképességének is megfelel. Ez pedig alkalmanként nem egy rövid folyamat. Bízom benne, hogy a szurkolóink most már elfogadják, hogy egy bajnokesélyes csapat összerakása – ha felelősségteljesen csináljuk – nem egy párnapos folyamat.
– Gondolom a drukkerek azért is türelmetlenek, mert eddig csak rossz híreket olvashattak.
– Igen, a Saluga és Gőz ügy számunkra is rossz szájízt hagyott. Megmondom őszintén nem vettük jó néven ahogyan Martin megvált tőlünk, különösen azok után, ahogy az elmúlt években mi őt – topjátékosként – kezeltük. Úgy gondolom, hogy búcsúzásként többet érdemeltünk volna egy sms-nél. Gőz Balázsnak a Jegesmedvék olyan lehetőséget, körülményeket biztosított, amelynek révén válogatott játékos lehetett, és ennek köszönhetően kapta a francia szerződésajánlatot. És erről is a sajtóból értesültünk, ami azért különösen fájó, mivel Balázs miskolci, bármikor bejöhetett volna hozzám, hogy elfogadott egy másik lehetőséget. Õ legalább a Nemzeti Sport pénteki számában elnézést kért ezért. Én mindig is azt tartottam, hogy ha valaki el akar menni, azt nem kell tartóztatni, mert az úgysem tud teljes erőbedobással harcolni a csapatért. De a búcsúzást is meg lehet csinálni úriemberekhez méltóan, mint azt Fodor Szabolcs is tette. Elmondta, hogy a családi ügyei, körülményei Budapesthez kötik, ráadásul megvalósíthatja régi tervét, belevághat az edzői munkába, és mi ezt az első szóra elfogadtuk, hiszen ő már rengeteget letett az asztalra Miskolcon is. Éppen ezért jó szívvel kívánhatunk neki minden jót az új munkájához.
– Beszéljünk akkor most egy kicsit a csapatról. Az egyik legfontosabb kérdés, hogy ki lesz a Jegesmedvék új edzője?
– Jelenleg előrehaladott tárgyalásokat folytatunk három kanadai edzővel, és ahogy látom az egyeztetések részleteit, egyikükkel biztosan meg tudunk majd állapodni. Én azt szeretném, ha az elkövetkező 2-3 hétben be tudnánk mutatni a csapat új edzőjét.
– Hogyan haladnak a tárgyalások a játékosokkal?
– A szezon végén két kanadai játékos kivételével a keret valamennyi (!) tagjának szerződési ajánlatot tettünk. Egészen pontosan Miskolczi Márknak, Ritó Lászlónak és Orosz Szilveszternek élő szerződése van, így ők mindenképpen a Jegesmedvéket erősítik a következő szezonban. A kanadai légióból Dave Cowan és Justin Smith kapott tőlünk ajánlatot, folyamatosan tárgyalunk velük és reményeink szerint az elkövetkező 2 hétben meg is egyezünk. A keret többi tagjával is folyamatosan tárgyalunk, nagy részükkel szóban megállapodtunk, most készítjük el a szerződéseket és amint aláírják azokat, nyilvánosságra is hozzuk. Azért vagyok óvatos ebben a kérdésben, mert az elmúlt években ért már kellemetlen meglepetés szóbeli egyezség után, azaz csak az a biztos, ha már aláírt szerződésünk van.

– Kik lehetnek az új játékosok?
– Több fiatal, nagyon tehetséges játékossal is tárgyalásban állunk, akik megítélésünk szerint új lendületet vihetnek a csapat játékába. A nagy csapattal kezdi meg a felkészülést négy saját nevelésű játékosunk: Godó Dániel, Szeszák Martin, Üveges Gábor és a kapus Kiss Bence. Õk valamennyien kitűnő teljesítményt nyújtottak a tavalyi U-18-as bajnokságban, sőt Dani a világbajnokságon is, hiszen két fontos gólt is lőtt, és kivette a részét a feljutásból. Ráadásul így a szezonnak három kapussal tudnánk neki vágni, ami minden szempontból kedvező lenne. Az idén ők képviselik azt az alapelvünket, hogy minden évben szeretnénk sajátnevelésű játékosokat beépíteni a felnőtt csapatba. Személyesen ültünk le beszélgetni egy olyan csatárral, aki – ha sikerül vele megegyezni – a tudása, tapasztalata és eddigi pályafutása, eredményei alapján a MOL Liga egyik kiemelkedő, „topscorer” játékosa lehet. A tárgyalásunk nagyon bíztató volt, bízom benne, hogy rövid időn belül egymás kezébe csaphatunk. Ugyancsak egyeztetünk egy játékossal a Volán tavalyi EBEL-keretéből, és nem állnak távol az elképzeléseink. Keresünk még két kanadai légióst, akik akár a MOL Liga élvonalába léphetnek. A kanadai ügyeinkkel kapcsolatban nem bíztunk semmit a véletlenre, ezért ezeket egy régi „miskolci” szakember, Bob Dever koordinálja. Szerződéses kapcsolatban vagyunk az irodájával, amely tehetséges észak-amerikai játékosok és edzők Európába szerződtetésében vállal szerepet. Velük együtt már kész lenne a keret. Azt még nem tudom megmondani, hogy két hátvéd, két csatár, vagy egy-egy bekk és támadó lesz, mert ez a magyar játékosokkal történő megállapodástól függ. Úgy gondolom, hogy a következő két hétben – aláírt szerződések révén – összeáll a csapat gerince, és nyugodt szívvel kijelenthetem: erős csapatunk lesz.
– Hogyan alakul a nyári program?
– A csapat nagy része – mind a miskolciak, mind a nem miskolciak – május elseje óta nagyon komolyan készül. Valaki szárazon dolgozik napi 2-3 órát, mások korcsolyázó gépen is, de például a kanadaiak jégen edzenek. Júliustól 1-től pedig egy óriási változás áll be a miskolci jégkorong életében: az utánpótlás visszakerül a Miskolci Jegesmedve Jégkorong Sport Egyesülethez, ami azt jelenti, hogy most már végleg egy szervezeti egységet alkot majd a miskolci hoki teljes vertikuma. Ennek köszönhetően a szakmai munka a legkisebbektől a felnőtt csapatig egységes irányítás alá kerül, így a különböző korosztályok, összesen mintegy 230 hokis felkészítése is egymásra épül majd. Mint az köztudott, beadtuk a nevezésünket az EBEL U-18-as bajnokságába, amelyet elsőre elutasítottak. Ezt követően személyesen tárgyaltunk Ausztriában az EBYSL komisszárjával, azaz a bajnokság elsőszámú vezetőjével, igyekeztünk meggyőzni arról, hogy a Miskolci Jegesmedvék csapatának ott a helye. Ha esetleg mégsem sikerülne bejutni az osztrák bázisú ligába, a következő opcióként beadtuk a nevezésünket a szlovák első osztályú U-18-as ligába is. Nagyon fontos, hogy ennek a korosztálynak komoly versenyzési lehetőséget biztosítsunk, hiszen ők állnak közvetlenül a nagy csapat mögött, és mint azt már említettem, minden évben szeretnénk legalább egy miskolci játékost beépíteni a felnőttek keretébe. Az idei TAO pályázaton 280 millió forintos anyagot adtunk be, és ha ezt a szövetség elfogadja, ekkora összeg segítheti az utánpótlás fejlődését és a felnőtt csapat működését a következő szezonban.
– A jeges felkészülés mikor kezdődik?
– A teljes csapat már augusztus első napjaitól kezdve jégen lesz. Amennyiben meghívnak bennünket, szívesen megyünk az immár hagyományos, és nekünk szép sikereket hozó iglói tornára, mert az eddig is jól szolgálta a csapat felkészülését. Ugyanakkor úgy érezzük, eljött az idő, hogy immár a Jégcsarnok is otthont adjon egy színvonalas tornának a bajnokság megkezdése előtt. Augusztus végén egy négycsapatos kupát rendezünk, amelyre a Sapa Fehérvár már elfogadta a meghívásunkat, és tárgyalunk a korábbi lengyel bajnok KH Sanokkal, negyedik ellenfélnek pedig egy szlovák Extraligás klubot hozunk Miskolcra. Az utóbbi két válaszra most várunk. Úgy gondolom, hogy ez kellően erős felkészülési program ahhoz, hogy a következő szezonban az elvárásoknak megfelelően szerepeljünk a MOL Ligában.