Ugrás a tartalomra

Õrült hajrában nyert a DVTK!

Létrehozva
A DVTK következő, pécsi mérkőzése május 27-én, hétfőn lesz a Magyar Labdarúgó-szövetség döntése miatt.

Preview Image


Kovac Zoltán:
Mindenki láthatta, hogy támadófocit próbáltunk mutatni, az is lett. Nagyon sok türelmet igényelt, hogy gólig jussunk, közben ne kontrázzon az ellenfél, de fárasszuk is a Kecskemétet. A pálya hibája miatt nem tudta Luque megemelni a labdát az első tizenegyesnél, de egyébként sem neheztelünk rá természetesen. Szeretném, ha még több gólhelyzetünk lenne, a szögletek viszont mutatják, hogy támadunk. Jó csapat a Kecskemét, technikásak, gyorsan hozzák ki a labdát. Most már a következő mérkőzésre kell koncentrálnunk, a jóra emlékezni, a rosszat elfelejteni.

Horváth Ferenc:
Az első félidőben jól futballoztunk, azt csináltuk, amit kellett. A második játékrészben visszább álltunk, hogy területet adjunk a Diósgyőrnek, így jobban tudjunk kontrázni. Nem tudom, hogy a második gólnál mit kellett volna tennie a kapusomnak, talán egy láthatatlanná tévő köpenyt kellett volna felvennie, és akkor nem ütközik a hazai támadóval. Nem nyilatkoznék viszont a tizenegyesről, míg nem láttam az eset visszajátszását. Összességében elégedett vagyok játékosaimmal, az eredményt illetően azonban csalódott vagyok.

Három perc hosszabbítást követően vége a mérkőzésnek, 2–1! Nagyot hajrázva gyűjtötte be a három pontot a DVTK.

91'
Rudolf ezúttal ballal lőtt, Póti lábbal hárított.

dvtk_kte_130519_ja_52.jpg

90' Rudolf ment el a bal szélen, a tizenhatoson belülre érve lőtt, de Póti öklözve védett. A volt diósgyőri Mogyorósi ezután besárgult szövegelésért.

88'
Bacsa jön Seydi helyére. Közben szól a "Hé, fiúk" ultrák nélküli verziója. Seydi sárgát kap, mert lassan hagyja el a pályát.

86'
Gallardót váltja Nagy Tamás.

82' Póti állt a kapuba, aki ugrált, de Luque a kapu jobb oldalába lőtt. Fordít a DVTK, 2–1!


80'
Luque ismét odaáll.

79' Újabb tizenegyes! Seydi ütközött Antallal Fernando indítását követően, a bíró a tizenegyes pontra mutatott, és kiákllította a kapust. Nincs több cseréje a vendégeknek!

78'
Salami helyett Balázs a pályán. Közben Luque nevét skandálja ismét a közönség.

dvtk_kte_130519_ja_22.jpg

77' Egyenlít a Diósgyőr!
Fernando indította Gohér Gergőt, Seydi elengedte a labdát, a védő pedig az ötös bal sarkától a hosszúba lőtt. 1–1!

73'
Takács adta el a labdát a középpályán, Pekár felvitte, majd laposan lőtt, Ribánszki védett. A kontrából Gohér lőtt, Antal mentett szögletre a jobb alsónál.

67'
Pekár 30 méteres szabadrúgása mellé megy. Újabb vendég csere: Rajczi le, Burgos be.

64'
Cserél Horváth Ferenc is: Hullámot Pekár László váltja.

62'
Eleket váltja Rudolf Gergely.

61'
Luque lőtt közel harminc méterről, alig ment mellé a labda.

60'
Jön Rudolf.

dvtk_kte_130519_ja_45.jpg

58' Vági cselezte be magát három emberen keresztül a jobb oldalon a tizenhatoson belülre, Fernando "szerelte", majd Seydi ellökte védőjét, de nem tudta kapura tenni a labdát a szenegáli-francia támadó.

57'
Gallardo cselezett befele a bal oldalon, a tizenhatos sarkánál lőtt, Antal védte a lapos lövést.

56'
A jobb oldali sarokrúgást is a kapitány végezte el, a röviden Fernando érkezett, csúsztatását a bal alsó sarokból szedte ki Antal.

55'
A kaputól 23 méterre szabadrúgáshoz jutott a DVTK ("jobblábas szögből"), Luque lőtt ballal, megpattant a sorfalon a labda: szöglet.

dvtk_kte_130519_ja_15.jpg

48' Fernando indítását követően Seydit állította meg lesen a partjelző.

Rajczi és Salami középkezdésével folytatódik a meccs.

Vége az első félidőnek, Rajczi góljával vezet a Kecskemét.

44'
Németh játékvezető kapta meg a magáét a közönségtől, kirúgást ítélt szöglet helyett, Gallardo hevesen reklamált.

39'
Mohl Dáviddal ütközött Kádár Tamás, utóbbi kapott sárgát.

36'
Gohér beadását Seydi fejelte kapura, de erőtlen volt a kísérlet, így Antal könnyedén fogta a labdát.

33'
Nagy Patrik is besárgul, ő Vágit akadályozta meg a támadásindításban.

31'
Diaz rántotta le a meginduló Gallardót a félpályánál, amiért sárgát kapott.

dvtk_kte_130519_ja.jpg

29'
Seydi harcolt ki szögletet, melyet Luque végzett el a jobb oldalról. A védők felszabadítottak, majd Gohér lőtt ballal 23 méterről, de ez a lövés is elakadt.

23' Vezet a Kecskemét.
Hullám bal oldalról legurított szabadrúgását Mohl lőtt óriási erővel a felső lécre 12 méterről, ballal. Ezután sem szabadult fel a hazai kapu, a védők mögé íveltek a kecskemétiek, s egy kézgyanús labdalevétel és középre adás után Rajczi Péter lőtt az üres kapuba. Ribánszki sárgát kapott reklamálásért. 0–1.

20'
Gallardo gyors bal oldali bedobását követően Seydi az alapvonalról játszott középre, az ötösnél érkező Fernando elől épphogy menteni tudtak a vendég védők.

12'
José Luque lapos, középre tartó lövését lábbal védi Antal. A labdaletételnél gond volt, ami sosem jó előjel... A közönség a hibát követően elkezdte skandálni a csapatkapitány nevét.

11'
Tizenegyes! Vaskó kezelte le az ötösnél szó szerint Nagy felszabadító fejesét, Németh Ádám pedig a 11-es pontra mutatott.

7'
Fernando próbálkozott messziről, jócskán fölé lőtt. Antal Botond nem sieti el a kirúgásokat...

6'
Paco ezúttal három védőt cselezett ki, a tizenhatoson belül Fernando elé passzolt, Póti az utolsó pillanatban mentett.

dvtk_kte_130519_ja_13.jpg

4'
Gallardo verte meg védőjét a jobb szélen egy az egyben, de beadása mély lett, az alapvonalon ment ki a labda.

3'
Hullám Attila bal oldali szögletét Gohér a rövidnél rúgta ki az alapvonalon túlra. Az ismétlésnél is a diósgyőri nyerte a "párharcot".

2'
Nagy Patrik kínálta meg távolról Ribánszkit, a DVTK kapusa könnyen védte a lövést.

dvtk_kte_130519_ja_35.jpg

A DVTK kezdte a mérkőzést.

Novemberben, Kecskeméten 1–1-es döntetlent játszott a két csapat. A vendégek 41 ponttal a hetedikek, a DVTK 34-gyel a 11. a tabellán.

16.29 |
Jönnek a csapatok.

A mérkőzésről így nyilatkozott pénteken Kovac Zoltán:
– Nincs 56 pontunk, a Kecskemét pedig előttünk áll a tabellán. Szerénynek kell lenni, nem mi vagyunk a királyok. Nehéz mérkőzésre számítok, a Kecskemét kemény, csapatként működnek, és jól kontráznak – hívta fel a figyelmet Horváth Ferenc gárdájának erősségeire a tréner.

Az első osztályban mindössze háromszor találkozott eddig a két együttes, kétszer a Diósgyőr, egyszer a lilák nyertek. Közben a csapatok már az öltözőben.

Két meghatározó montenegrói labdarúgóját is nélkülöznie kell az egykori diósgyőri gólvágónak, Horváth Ferencnek: Marko Vukasoviæ piros lap, Vladan Saviæ pedig öt sárga miatt hiányzik a KTE együtteséből.

José Luque eltiltása után visszatér a keretbe, ezúttal azonban Michal Hanek nem lehet ott a pályán öt sárga lapja miatt. Továbbra is hiányzó Rakaczki Bence, Tajti Norbert (combsérülés), Csirszki Martin, Gosztonyi András, Mohamadou Abdouraman és Tisza Tibor.

A KTE kezdő tizenegye: Antal – Mogyorósi, Póti, Vaskó, Mohl, Forró – Hullám, Nagy, Diaz – Rajczi, Salami. A kispadon: Borszéki, Bertus, Pekár, Koszó, Balázs, Ioseliani, Burgos.

15.55 |
A csapatok már a pályán melegítenek.

Kovac Zoltán mai kezdőcsapata: Ribánszki – Vági, Vadász, Kádár, Gohér – Takács, Elek – Gallardo, Fernando, Luque – Seydi. Cserék: Ambrusics, Nagy T., Bacsa, Rudolf, Eperjesi, Mészár, Szabó B.

DVTK – Kecskeméti TE 2–1 (0–1)
Miskolc, diósgyőri stadion, 4000 néző. V.: Németh Á. (Kispál R., Farkas B.).
DVTK: Ribánszki – Vági, Vadász, Kádár, Gohér – Takács, Elek – Gallardo, Fernando, Luque – Rudolf. Megbízott vezetőedző: Kovac Zoltán.
KTE: Antal – Mogyorósi, Póti, Vaskó, Mohl, Forró – Hullám, Nagy, Diaz – Rajczi, Salami. Vezetőedző: Horváth Ferenc.
Csere: Elek helyett Rudolf (62. p.), Gallardo h. Nagy (86. p.), Seydi h. Bacsa (88. p.), illetve Hullám h. Pekár (64. p.), Rajczi h. Burgos (67. p.), Salami h. Balázs (78. p.).
Gól: Gohér (77. p.), Luque 11-esből (82. p.), ill. Rajczi (23. p.).
Sárga lap: Ribánszki (23. p.), Kádár (39. p.), Seydi (88. p.), ill. Diaz (31. p.), Nagy (33. p.), Mogyorósi (90. p.).
Piros lap: Antal (79. p.).

Soós P.
fotó: Juhász Á.