Diákpünkösd 3000 című program a hazánkért, városunkért és magunkért való közös imádságként lett meghirdetve korábban. A 3000, a helyi egyházi iskolákba – Diósgyőri Református Általános Iskola, a Fáy András Görög Katolikus Közgazdasági Szakközépiskola, a Fráter György Katolikus Gimnázium, a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, a Jókai Mór Református Általános Iskola, a Kossuth Lajos Evangélikus Általános Iskola és Gimnázium és a Lévay – járó diákot a megmozgató rendezvény egyik fő attrakciója, hogy az előadások mellett egy úgynevezett alakzatfénykép. Ezt egy tűzoltólétráról A 3 lángnyelvet formázó, diákokból álló élő-képet egy tűzoltó létráról örökítették volna meg.
Sípos Tamás Norbert, a Lévay József Református Gimnázium igazgatóhelyettese elmondta, a programot csak száraz időben tudták volna megrendezni, a hétfőtől azonban hét végéig folyamatosan csökken a hőmérséklet és jelentősebb csapadékot is jósoltak a meteorológusok.
– A diákokat sem akartuk a hűvös időben kivinni a kilátóhoz, hogy esetleg megázzanak, ráadásul a tűzoltóság is azt jelezte, hogy a felázott talaj nem lesz alkalmas az attrakcióhoz – mondta az intézményvezető. Hozzátette, egyelőre nem tudják, hogy későbbi időpontban meg tudják-e rendezni a programot, erről később ígért tájékoztatást.
A diákpünkösdöt évek óta megrendezi a Lévay József Református Gimnázium, az elmúlt években csupán a gimnázium tanulói számára szerveztek programokat ilyenkor a Szinva teraszon, de volt már példa hasonló nagy, több intézmény, szintén közel 3000 diákját megmozgató programra is körülbelül 10 éve, akkor a Generali Arénában.
Tajthy Á.