Az országos elődöntővel a szervezők versenylehetőséget biztosítanak az oktatási intézményben tanuló diákok részére. Ugyancsak fontos cél az utánpótlás-nevelés, a kiválasztás lehetőségeinek bővítése, segítve a röplabda utánpótlás nevelési rendszerét. És persze ezen az eseményen dől el, hogy ki lesz a győztes, illetve ki szerez jogot az országos döntőn való indulásra.
Az eseményt a Magyar Diáksport Szövetség megbízásából a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Diáksport Tanács rendezi - tudtuk meg Füstös József titkártól. Azt is elmondta, hogy a miskolci tornára május 23-án, csütörtökön, délelőtt 10 órától kerül sor, és a mérkőzéseknek a Herman Ottó Gimnázium tornacsarnoka ad otthont. A technikai értekezletet fél tíztől tartják. A versenybíróság elnöke Diczházi Mónika lesz.
- Az országos elődöntőn a megyei, valamint a budapesti bajnokságok első és második helyezett csapatai vehetnek részt - adott további tájékoztatást Füstös József. - A mérkőzéseken azok a tanulók léphetnek pályára, akik az V korcsoportba tartoznak, 1996-1997-ben születtek. Az országos elődöntőn csapatonként 12 fő játékos szerepeltethető, az a 12 fő, akiket az első mérkőzésük jegyzőkönyvébe beírtak.
Megtudtuk, hogy teljes a mezőny. Íme, a résztvevő együttesek listája: Herman Ottó Gimnázium Miskolc, Békéscsabai Evangélikus Általános Iskola, Gimnázium, Művészeti Szakközépiskola és Kollégium, Török Ignác Gimnázium Gödöllő. A rendezők három csapat részvételével, egynapos verseny keretében bonyolítják le az eseményt. Az országos elődöntő I-II helyezett csapatai érem és
oklevél-díjazásban részesülnek. A mérkőzések három nyert játszmáig tartanak.
D. L.