A hálaadó istentiszteleten részt vettek a bölcsődébe járó gyermekek szülei, Földessy Judit, a Miskolci Egyesített Szociális és Gyermekvédelmi Intézmény vezetője, Tóth Andrea, a Margaréta bölcsőde vezetője, valamint Fideszes önkormányzati képviselők is. Mint a bölcsődevezető is kiemelte a Miskolc Televíziónak a vakolatomlás kapcsán, „csoda történt, amit a mentősök, a rendőrök és a katasztrófavédők is elismertek”.

– Pszichológusként én magam is annak tartom, hiszen a vakolatomláshoz képest alig sérültek a gyerekek. Ezért tartottuk fontosnak, hogy egy istentisztelet alkalmával is hálát adjunk Istennek – emelte ki Tóth Andrea. A bölcsődevezető a tragédia óta a legfontosabbnak azt tartja, hogy a gyerekek minél hamarabb fel tudják dolgozni a történteket, illetve a szülők bizalmát is visszanyerjék.

A bölcsődében egyébként azóta is zavartalanul folyik a gyerekek nevelése, és minden megelőző óvintézkedést megtettek, hogy ilyen baleset többé ne fordulhasson elő.
minap.hu
Fotó: Juhász Á.