Ugrás a tartalomra

Kassán rendezik meg az északkeleti reformátusok találkozóját

Létrehozva
A történelmi Abaúj központjában, Kassán rendezik meg idén a második Északkeleti Református Találkozót  - közölte Csomós József, a Tiszáninneni Református Egyházkerület püspöke és  Géresi Róbert, a Szlovákiai Keresztyén Református Egyház püspökhelyettese közös sajtótájékoztatón a felvidéki városban szerdán.
Csomós József emlékeztetett arra, hogy a 2009. május 22-én Debrecenben a református egyház a határon túli református egyházkerületekkel közösen nyilvánította ki, hogy minden magyar református összetartozik, legyen az a határ bármely oldalán, vagy éppen a világ bármely pontján.
    
- Ennek a gondolatnak a mentén alakult meg a Magyar Református Egyház, ettől az esztendőtől kezdve a május 22-hez legközelebb eső vasárnap az Egység Napja - tette hozzá.
    
Elmondta azt is, hogy a Zempléni Református Egyházmegye szervezésében két évvel ezelőtt Tokajban tartották meg első alkalommal az Északkeleti Református Találkozót (ÉRT). Az egység jegyében a Felvidékről, Kárpátaljáról és Erdélyből nagyon sok református magyar vett részt a rendezvényen.
    
Géresi Róbert szólt arról, hogy mivel idén Kassa Európa kulturális fővárosa, ezért a Magyar Református Egyház úgy vélte, valamilyen módon szeretne kapcsolódni, ha nem is a hivatalos programokhoz, de jelen lenni, és megmutatni Kassának ezt az oldalát is.
    
A rendezvény legfontosabb célja, hogy újabb bizonyítékát adják annak, a határon innen és túl élő reformátusok összetartoznak - jegyezte meg.
    
A június 14-től 16-ig tartó rendezvényt számos kulturális program színesíti, amelyeket főleg a kassai Rodostó-ház termeiben, kertjében, valamint az egyház székházának udvarán rendeznek meg, de a kassai Thália színházban is lesz program.
    
Csomós József szólt arról, hogy a június 14-i istentiszteleten a Kárpát-medence valamennyi református egyházkerületének vezetése jelen lesz, így Horvátországból, Szerbiából, Romániából, Ukrajnából, Szlovákiából és Magyarországról.

MTI