Erről, és az érdekességekről tartottak sajtótájékoztatót szerdán, Miskolcon. Szabó László, a Miskolc Városi Sportiskola Nonprofit Közhasznú Kft. ügyvezetője leszögezte: az esemény kiváló alkalmat biztosít a fiatalok számára, hogy lemérjék, hol tartanak.
– Szeretnénk versenyzési lehetőséget biztosítani a különböző korosztályok számára, ugyanakkor a vetélkedés kiváló alkalmat teremt arra is, hogy lemérjék, hol tartanak a felkészülésben – mondta Szabó László.
Szombaton az úszók lesznek a frissebbek, ők ugyanis délelőtt fél tíztől vetélkednek a Kemény Dénes Városi Uszoda medencéjében. Az MVSI kupáért zajló küzdelmekben azok állhatnak rajtkőre, akik 2004-ben, illetve korábban születtek. Ezt már Hölcz Péter versenyigazgató mondta, aki további részletekkel is szolgált.
– Örömteli rendezvény előtt állunk – mondta. – Csaknem háromszáz úszó nevezett a versenyre, ami önmagáért beszél. Az országos bajnokságon 420 sportoló indult, van tehát összehasonlítási alap. Kedden befutottak az utolsó nevezések, amelyek alapján azt mondhatom, hogy 16 magyar szakosztály képviselteti magát, és 2 külföldi alakulat is csatlakozik hozzájuk. Az egyik Ungvárról, a másik Nagyváradról jön, összesen 22 úszóval érkeznek. Szombaton csaknem 900 rajt lesz a versenyen, ez egészen kimagasló számnak számít. A legfiatalabb korosztályt célozzuk meg, 119 eredményhirdetést tartunk majd. Eljön Miskolcra a Kőbánya, a Jövő SC, de a régióból itt lesznek a debreceni, és nyíregyházi csapatok is. A szombati napon a verseny miatt a nagyközönség számára zárva lesz az uszoda.
Az atlétikai vetélkedésről Tigyi József, az MVSI szakosztályának vezetője számolt be, aki nyomatékosan húzta alá: Miskolcon él és létezik a sportág, amelynek remélhetőleg a jövője is biztosított lesz.
– Az MVSI kupa a gyerek korosztálynak remek versenyzési lehetőséget jelent, a Dunától keletre fekvő megyék képviselői mindig nagyon várják ezt a megméretkezési lehetőséget – mondta. – Bízunk benne, hogy színvonalas versengés igazolja majd, hogy az atlétika él és virágzik a borsodi megyeszékhelyen. Az MVSI tavaly is válogatott sportolókat adott, és húsznál is több bajnoki érmet szerzett. A hét végén megrendezett váltóbajnokságon serdülőink két érmet is szereztek, ez is büszkeséggel tölthet el bennünket.
A szombati vetélkedésről László István, a viadal főszervezője beszélt. Többek között elmondta, hogy az országos rangsorban jelenleg a tizenhatodik helyet foglalja el az MVSI. Kilencvennégy szakosztályt rangsoroltak, így ez az adat önmagáért beszél.
– Az ötlet azért pattant ki 1999-ben a fejemből, mert ennek a gyermek korosztálynak nem volt hivatalos versenye – tette hozzá. – A Sport XXI belépésével két éve már él a rendszer, mi ezt előztük meg. Azért volt szükség rá, mert nem lehet mindig csak edzeni, le is kell mérni, hol tart egy-egy sportoló. A sorozat az utóbbi öt évben indult viharos gyorsasággal fejlődésnek, ezt mutatja, hogy Szekszárdról, Békéscsabáról, a KSI-től, Gödöllőről, Debrecenből, Nyíregyházáról, Kazincbarcikáról is jöttek. Az MVSI kupa kétfordulós, ősszel és tavasszal is mód nyílik az eredményes szereplésre. A kupáért rendkívül kiélezett harc folyik, a gyerekek nagyon jó hangulatban vetélkednek egymással.
Az atlétikai verseny szombaton, délelőtt 10 órakor kezdődik, a vetélkedésnek a diósgyőri pálya ad otthont.
Doros L.
fotó: Mocsári L.