Az extrémsport-balesetek utáni hazai kórházi kezelést – a sürgősségi ellátást kivéve – nem állja az állami társadalombiztosítás. A lehetséges veszélyek és a sokszor milliós tételű kórházi számlák ellenére azonban az eredmények azt mutatják, hogy egyre kevesebb félelmünk van az extrém sportokkal kapcsolatban: a szülők 56 százaléka akár gyermekének is megengedné, hogy kipróbálja valamelyiket. Mindez azért is meglepő, mert a megkérdezettek 13 százalékának volt már súlyos sportsérülése.
A magyar lakosság döntő többsége továbbra is a belföldi, vízparti pihenésre esküszik, vannak, akik az aktív kikapcsolódás hívei, és szívesen próbálnak ki a nyaralás alatt különböző extrém sportolási lehetőségeket is. A felmérésében arra voltak kíváncsi, hogy a 18-59 év közötti magyar lakosság mennyire vonzódik az adrenalint emelő sportokhoz.
Az eredmények szerint meglehetősen bátrak vagyunk, ha arról van szó, hogy milyen veszélyes sportokat próbálnánk ki szívesen: leginkább az ejtőernyős ugrás mozgatja a fantáziánkat, a lakosság 56 százaléka próbálná ki ezeket. A toplista második és harmadik helyén a siklórepülés (49 százalék), valamint a vadvízi evezés szerepel (41 százalék), míg a bungee jumping 38, a sziklamászás 35 százalékot érdekel. A magyar lakosság vakmerősége azonban nem feltétlenül ennyire extrém, ha az eddigi tapasztalatokat nézzük: arra kérdésre, hogy mi volt eddig a legveszélyesebb sport, amit eddig kipróbáltak, a legtöbben a síelést, a snowboardot, és a kerékpározást említették, igaz, a repülés (ejtőernyőzés, siklórepülés) itt is az első három között szerepelt.
– A kutatásunkból kiderült, hogy egyre több embert vonz a veszélyes sportok izgalma, pedig a előfordult már, hogy például az ejtőernyős ugrást követően a sportoló rosszul ért földet, vagy falmászás közben leesett és csípőcsontsérülést, comb- vagy bokacsonttörés szenvedett. Ilyen esetekben többszöri operációval és több hónapos kezeléssel is lehet számolni, nem beszélve az akár milliós tételű kórházi számláról – mondta el Schaub Erika, a Generali személybiztosítási igazgatója.
A biztosító társaság eddigi adatai alapján az is kiderült, mely extrém sporttevékenység során a leggyakoribbak a káresetek. Ezek szerint megállapítható, hogy a kutatásban is igen népszerűnek bizonyult ejtőernyőzés és a rally sport közben történik a legtöbb baleset, míg a hegy- és sziklamászás az összes káreset tíz százalékát teszi ki.
minap.hu