Mint arról portálunk is beszámolt, 2011. november 19-én este a soroksári benzinkút biztonsági szolgálatának munkatársai ellenőrizni akartak egy gyanúsnak ítélt gépjárművet, de a sofőr az autóval el akart menekülni. Megpróbálták feltartóztatni a járművet, ekkor a kocsiból az abban ülők több lövést adtak le a biztonsági szolgálat autójára. A rendőrség ezt követően adott ki országos körözést a 36 éves Cs. László, valamint a 43 éves B. Zsolt és a 29 éves B. Márton oroszlányi lakosok ellen. A nyomozók azt feltételezték, hogy a trió valamilyen komolyabb bűncselekményre készült, ezért voltak kint a „terepen” felfegyverkezve, és lőttek rá az őket megzavaró biztonságiakra.
Cs. László három nappal később Budapesten feladta magát. Két társa viszont Miskolcon, egy selyemréti tömbházban bujkált, itt ütöttek rajtuk november 25-e hajnalban a TEK munkatársai. A soroksári lövöldözés a három férfinak csak az egyik ügye lett, a kommandós akció közben ugyanis eldörrent egy lövés a gyanúsítottak részéről, ami miatt felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntettében indult eljárás B. Márton ellen, mivel a rendőrségi vizsgálat és az idén májusi vádemelés szerint is ő volt, aki rálőtt a TEK-esekre.
A Terrorelhárítási Központ munkatársai csuklyával a fejükön érkeztek meg a Miskolci Törvényszék épületébe, és a tárgyalóterem melletti teremben kaptak helyet. Így cseppet sem rendhagyó módon indult Tasnádi Zoltán, az ügyet tárgyaló bíró számára a csütörtöki tárgyalási nap, ugyanis először a különteremben töltött a TEK-esekkel egy fél órát, ahol a zárt ajtó mögött levették a csuklyát a beazonosításhoz. A peranyagban ugyanis már csak sorszámmal szerepelnek a kommandósok, mint egyes, kettes, hármas, huszonötös tanú, eszerint hívták be és szólították is őket.
A korábbi tanúvallomások, nyomozás és helyszíni bizonyítási eljárás szerint a műveleti egység egy csoportja elölről, a lakás bejárati ajtaja felőli függőfolyosó irányából zárta a helyszínt, míg egy másik az épület hátulja felől. Az akció elől indult a rendőri felszólítással, amire nem sok reakciót kaptak. A hátul lévők viszont arra lettek figyelmesek, hogy a gyanúsítottak kimentek az erkélyre, így innen is elkezdték felszólítani őket. A tanúvallomások szerint a két férfi többször kiment az erkélyre, majd vissza a lakásba, végül egyikük leadott egy lövést az erkélyről a kommandósok irányába, majd bezárkóztak. Ezt követően vágták le elől az ajtóról a rácsot és hatoltak be a lakásba, ahol elfogták őket.
A lövéssel gyanúsított B. Márton, és az ebben az ügyben csak tanúként szereplő – de szintén rabláncon érkező – B. Zsolt szerint azonban teljesen másképp történt az eset. Állításuk szerint a fegyver B. Zsoltnál volt, aki hirtelen felindultságában az erkélyajtóban állva maga ellen fordította azt és halántékon akarta lőni magát. B. Márton azonban kiütötte a kezéből a pisztolyt, ami kiesett az erkélyre és közben elsült. B. Zsolt állítja, az arcán keletkezett seb is ekkor keletkezett egy gellert kapott fém, kő, vagy lövedékdarabtól. Ezt követően B. Márton négykézláb kimászott a fegyverért és bevitte azt a lakásba.
A történések felfejtésében így fontos szerepe van az egyes számú tanúnak, akit először hallgatott ki a bíróság, ő volt az ugyanis, aki irányába történt a lövés, és aki be tudta azonosítani a fegyvert elsütő elkövetőként B. Mártont. És aki a B. Zsolt által előadott történetre azt mondta: „szép hollywoodi történetet hallottunk, de ez így nem létezik”.
Mint a tárgyaláson elmondta, az épület egyik sarkánál biztosított, látta a gyanúsítottakat többször kijönni az erkélyre, majd egyikük felemelte a kezét az irányukba és torkolattüzet látott, lövés dörrent. Az akció hajnal három órakor történt, így sötét volt, a kommandós harminc méteres távolságban állt, viszont fegyverlámpát használt és a lakásból kiszűrődő fény is segítségére volt a megfigyelésben. Ennek ellenére a lövést leadó arcát nem látta jól, ahogy a fegyvert sem, később az elfogás után azonosította be B. Mártont a ruházata alapján, hogy ő lőtt. Fényképről is felismerte szembesítés során a nyomozás alatt.
B. Márton és B. Zsolt azonban pontosan azt kérdőjelezi meg, hogy jól láthatta-e őket a kommandós, illetve, hogy valóban beazonosíthatta-e akár arcról, akár a ruházata alapján a lövést leadó személyként B. Mártont. Azzal kapcsolatban is megjegyzést tettek, hogy az erkélyen nem vizsgálták a lőpornyomokat, a kezükön elvégzett, úgynevezett parafinos lőporvizsgálat viszont csak elenyésző lőport mutatott B. Márton kezén. A fegyverszakértő pedig ennél a pisztolytípusnál, felhúzott kakas esetén nem zárja ki leesés esetén a vétlen elsülést.
A további tanúk meghallgatása sem vitt közelebb a vádlott és társa által állított verzióhoz, az elől záró egység ugyanis csak hallotta a lövést, a hátul lévők pedig a torkolattüzet látták, ami állításuk szerint olyan alakú és irányú volt, ami azt bizonyítja, hogy lövést adtak le a fegyverrel irányukba. A védőügyvéd indítványára elképzelhető, hogy az egyes és négyes tanút – akik párban biztosítottak – később még egyszer meghallgatják majd az eljárás során.
H. I.
Cs. László három nappal később Budapesten feladta magát. Két társa viszont Miskolcon, egy selyemréti tömbházban bujkált, itt ütöttek rajtuk november 25-e hajnalban a TEK munkatársai. A soroksári lövöldözés a három férfinak csak az egyik ügye lett, a kommandós akció közben ugyanis eldörrent egy lövés a gyanúsítottak részéről, ami miatt felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntettében indult eljárás B. Márton ellen, mivel a rendőrségi vizsgálat és az idén májusi vádemelés szerint is ő volt, aki rálőtt a TEK-esekre.
A Terrorelhárítási Központ munkatársai csuklyával a fejükön érkeztek meg a Miskolci Törvényszék épületébe, és a tárgyalóterem melletti teremben kaptak helyet. Így cseppet sem rendhagyó módon indult Tasnádi Zoltán, az ügyet tárgyaló bíró számára a csütörtöki tárgyalási nap, ugyanis először a különteremben töltött a TEK-esekkel egy fél órát, ahol a zárt ajtó mögött levették a csuklyát a beazonosításhoz. A peranyagban ugyanis már csak sorszámmal szerepelnek a kommandósok, mint egyes, kettes, hármas, huszonötös tanú, eszerint hívták be és szólították is őket.
A korábbi tanúvallomások, nyomozás és helyszíni bizonyítási eljárás szerint a műveleti egység egy csoportja elölről, a lakás bejárati ajtaja felőli függőfolyosó irányából zárta a helyszínt, míg egy másik az épület hátulja felől. Az akció elől indult a rendőri felszólítással, amire nem sok reakciót kaptak. A hátul lévők viszont arra lettek figyelmesek, hogy a gyanúsítottak kimentek az erkélyre, így innen is elkezdték felszólítani őket. A tanúvallomások szerint a két férfi többször kiment az erkélyre, majd vissza a lakásba, végül egyikük leadott egy lövést az erkélyről a kommandósok irányába, majd bezárkóztak. Ezt követően vágták le elől az ajtóról a rácsot és hatoltak be a lakásba, ahol elfogták őket.
A lövéssel gyanúsított B. Márton, és az ebben az ügyben csak tanúként szereplő – de szintén rabláncon érkező – B. Zsolt szerint azonban teljesen másképp történt az eset. Állításuk szerint a fegyver B. Zsoltnál volt, aki hirtelen felindultságában az erkélyajtóban állva maga ellen fordította azt és halántékon akarta lőni magát. B. Márton azonban kiütötte a kezéből a pisztolyt, ami kiesett az erkélyre és közben elsült. B. Zsolt állítja, az arcán keletkezett seb is ekkor keletkezett egy gellert kapott fém, kő, vagy lövedékdarabtól. Ezt követően B. Márton négykézláb kimászott a fegyverért és bevitte azt a lakásba.
A történések felfejtésében így fontos szerepe van az egyes számú tanúnak, akit először hallgatott ki a bíróság, ő volt az ugyanis, aki irányába történt a lövés, és aki be tudta azonosítani a fegyvert elsütő elkövetőként B. Mártont. És aki a B. Zsolt által előadott történetre azt mondta: „szép hollywoodi történetet hallottunk, de ez így nem létezik”.
Mint a tárgyaláson elmondta, az épület egyik sarkánál biztosított, látta a gyanúsítottakat többször kijönni az erkélyre, majd egyikük felemelte a kezét az irányukba és torkolattüzet látott, lövés dörrent. Az akció hajnal három órakor történt, így sötét volt, a kommandós harminc méteres távolságban állt, viszont fegyverlámpát használt és a lakásból kiszűrődő fény is segítségére volt a megfigyelésben. Ennek ellenére a lövést leadó arcát nem látta jól, ahogy a fegyvert sem, később az elfogás után azonosította be B. Mártont a ruházata alapján, hogy ő lőtt. Fényképről is felismerte szembesítés során a nyomozás alatt.
B. Márton és B. Zsolt azonban pontosan azt kérdőjelezi meg, hogy jól láthatta-e őket a kommandós, illetve, hogy valóban beazonosíthatta-e akár arcról, akár a ruházata alapján a lövést leadó személyként B. Mártont. Azzal kapcsolatban is megjegyzést tettek, hogy az erkélyen nem vizsgálták a lőpornyomokat, a kezükön elvégzett, úgynevezett parafinos lőporvizsgálat viszont csak elenyésző lőport mutatott B. Márton kezén. A fegyverszakértő pedig ennél a pisztolytípusnál, felhúzott kakas esetén nem zárja ki leesés esetén a vétlen elsülést.
A további tanúk meghallgatása sem vitt közelebb a vádlott és társa által állított verzióhoz, az elől záró egység ugyanis csak hallotta a lövést, a hátul lévők pedig a torkolattüzet látták, ami állításuk szerint olyan alakú és irányú volt, ami azt bizonyítja, hogy lövést adtak le a fegyverrel irányukba. A védőügyvéd indítványára elképzelhető, hogy az egyes és négyes tanút – akik párban biztosítottak – később még egyszer meghallgatják majd az eljárás során.
H. I.