– Az első után a második Miskolci Sörfesztiválon is itt volt a Sugarloaf. Minek köszönhető, hogy visszatért az együttes, persze azon kívül, hogy meghívtak titeket?
– Vannak olyan nagyvárosok az életünkben, munkásságunkban, ahova szinte kötelező visszajárni, a szó jó értelmében. Miskolc is idetartozik, de nem sok ilyen van. Debrecen, Szeged, Győr, ezeket szoktuk megtartani minden évben. Rengeteg rajongónk van itt, sokat játszunk errefelé, a környéken, és bízom benne, hogy ezután is sokszor jövünk még. Nagyon-nagyon nívós rendezvény a másodszor megrendezett Miskolci Sörfesztivál, reméljük, jövőre is jövünk, aztán a Hajdú Peti (Hajdú Péter, a fesztivál főszervezője – a szerző) is jó cimboránk, összejött minden.
– Milyen a miskolci közönség?
– A miskolci közönségről csak jókat tudok elmondani. Most egy kicsit még korai volt a buli, nem szoktunk ilyen hamar játszani. Egy kicsit nehezebben vették fel a fonalat, úgy éreztük, hogy korán volt ahhoz, hogy teljesen eldobálják az agyukat, leginkább ahhoz vagyunk hozzászokva. De jól éreztük magunkat.
– Ha már itt tartunk, milyen az ideális közönség?
– Amely az első pillanattól az utolsóig megőrül. Hiszen ez egy metakommunikáció. Mi felmegyünk a színpadra, energiát adunk át magunkból a közönségnek, a közönség visszaadja, és folyamatosan oda-vissza pingpongozunk, és én személy szerint ezért zenélek. Ezekért az interakciókért, ezekért a pillanatokért. Amikor játszunk, és sikerül kiváltani azokat az érzelmeket a rajongókból, a közönségből. Például egy szomorú dalnál, amikor olyan emlékek törnek elő belőlük, hogy elsírják magukat. Ezek borzalmasan jó pillanatok. Utána odajönnek, és megköszönik, hogy megírtuk ezt és ezt a dalt, mert az átsegítette őket azokon a nehéz pillanatokon, amikor mondjuk a barátjával/barátnőjével szakított, és akkor ezt hallgatta. Vagy amikor boldog stb. Ezekért a pillanatokért érdekes játszani. És amikor sok-sok ilyen emberke összegyűlik, akkor az egy nagyon jó koncert, és egy nagyon jó közönség.
– Ha már az interakciót említetted, milyen non-verbális eszközökkel tudtok kommunikálni a koncerteken?
– Nagyon jó a kérdés. Arra törekszünk, hogy egy show-jellegű történetet adjunk a közönségnek. Van egy saját, leprogramozott fény-installációnk, ami mindig, mindenhol ugyanúgy világít, megvan a koreográfia, ezekkel próbálunk vizuális élményt is adni az embereknek. Ne csak arról szóljon, hogy eljönnek, és megy egy száraz muzsikálás. Azért azt valljuk, hogy ez show-biznisz.
– Mennyire más egy ilyen fesztiválon fellépni, mint mondjuk egy Szigeten, VOLT-on, gólyabálon vagy egy Sugarloaf-koncerten, ahova csak miattatok mennek a rajongók?
– Ó, ez mind más és más, és másért más. Itt egy sokkal homogénebb közönség van, az összetétel jóval vegyesebb. Ugye eljön olyan is, aki nem rajongó, s eljön olyan is, aki csak erre jár, és belehallgat két-három dalba, ha tetszik, itt marad, ha nem tetszik, tovább megy. Zenei fesztiválon nagyjából már kevésbé homogén a közönség, viszont ott egy fokkal részegebbek, az alkoholmámor miatt nagyobbak az érzelmi kitörések vagy akár a hangulat. Egy gólyabálon már nagyon részegek szoktak lenni, sokat játszunk ilyen helyeken, főiskolai bulikon, s nagyon szeretjük is, mert rendkívül hálás közönség. Egyébként Miskolcon is nagyon sokat játszottunk ilyen helyeken, akár a MEN-en vagy más alkalomkor. Bár rég játszottunk itt… Mikor is? Emlékszem már! Körülbelül három éve játszottunk utoljára a Miskolci Egyetemi Napokon vagy más rendezvényen. Ezeket is nagyon kedveljük, de az, amikor a koncert csak a Sugarloafra van meghirdetve, mindenki miattad jön és tudja, mire számítson. Az a család. Igyekszünk mindenkit szeretni, a szeretetünkkel „leszőnyegbombázni” vagy lenapalmozni. Ez van, akiről lepattan, van, akiről nem. Hál’ Istennek, a zene szubjektív, tehát nem mindenki ugyanazokat szereti. Azért azon vagyunk, hogy egy ilyen homogénebb közönséggel is szót értsünk.
– Mennyire ismeritek Miskolcot?
– Több pontját is láttuk már. Miskolctapolca gyönyörű hely, a fürdő… Volt, hogy Szilveszterkor játszottunk itt, egyetemi bulin, fesztiválon, a plázánál is zenéltünk már, így sok pontját ismerjük. Voltunk a Vian klubban is, még ezer éve, ott is nagyon sokszor jártunk karrierünk elején. Abszolút jó emlékeink vannak Miskolcról.
– Na és hogy álltok a sörrel?
– Ez egy elég sörös zenekar – volt, eddig az évig. Nem tudom, hogy az én közbenjárásomra vagy sem, de elkezdtem fogyókúrázni, és közölték, hogy sört se igyál, mert az felfúj. Jó barátom az Irigy Hónaljmirigyből Uszi, Uszkó Lackó, és vele nagyon sokat beszélgettünk erről. Õ is leállt a sörről, mondván, hogy vizesít, satöbbi, és akkor ő is fogyott, és én is, így áttértem a borra. A zenekar most már inkább boros, de azért egy sörfesztiválon fogyasztunk, így volt ez most is, elfogyasztottunk egyet-kettőt, és szándékunkban is áll különlegességeket kipróbálni. Szóval most nem vagyunk annyira sörösök.
– Javíts ki, ha rossz hasonlattal élek. A miskolci az utolsó előtti koncertetek volt Dér Henivel. Olyan ez, mint amikor az adott támadó vagy középpályás és a csapat is tudja, a következő szezontól más együttesben folytatja az illető? Milyen érzéssel léptek színpadra?
– Nem rossz egyébként, mert a focihasonlatnál maradva, az egyetlen csatárunk igazol el, és most kellene igazolnunk egy másikat, de tulajdonképpen nem látjuk még azt, hogy melyik klubtól. Kérdés, egy senki által nem ismert csatárt vagy egy Cristiano Ronaldot? Hogy milyen érzés? Sz.r! Hazudnék, ha azt mondanám, jó. Egyébként nosztalgikus. Egyre jobban, koncertről koncertre, ahogy közeledünk a végéhez – ugye most már csak a vasárnapi maradt –, egyre nosztalgikusabb az egész. Ettől függetlenül a színpadon szerintem ez nem látszik.
– Jutalomjáték?
– Hát azt nem mondanám, Biztos, hogy nem. Nem tudom, ez furcsa. Mi, művészemberek sokkal érzékenyebbek vagyunk, nagyobb mélységeket élünk meg. Heni ott volt a gyermekem születésénél is, ilyen közös múltunk és emlékeink vannak, de tovább kell lépni. Õ hozott egy döntést, nekünk ezt el kell fogadnunk, ha tetszik, ha nem, és csak előre tekinteni. Hirdettünk egy castingot, vannak terveink, hogy ki lehetne az utód. Azért figyelünk. Hála a jó Istennek, nagyon jó kilátásaink vannak, nemcsak az új ember miatt, hanem mint zenekar. Meglátjuk, hogy mikor és hogyan tudjuk ezeket abszolválni.
Soós Péter
fotó: Juhász Á.
– Vannak olyan nagyvárosok az életünkben, munkásságunkban, ahova szinte kötelező visszajárni, a szó jó értelmében. Miskolc is idetartozik, de nem sok ilyen van. Debrecen, Szeged, Győr, ezeket szoktuk megtartani minden évben. Rengeteg rajongónk van itt, sokat játszunk errefelé, a környéken, és bízom benne, hogy ezután is sokszor jövünk még. Nagyon-nagyon nívós rendezvény a másodszor megrendezett Miskolci Sörfesztivál, reméljük, jövőre is jövünk, aztán a Hajdú Peti (Hajdú Péter, a fesztivál főszervezője – a szerző) is jó cimboránk, összejött minden.
– Milyen a miskolci közönség?– A miskolci közönségről csak jókat tudok elmondani. Most egy kicsit még korai volt a buli, nem szoktunk ilyen hamar játszani. Egy kicsit nehezebben vették fel a fonalat, úgy éreztük, hogy korán volt ahhoz, hogy teljesen eldobálják az agyukat, leginkább ahhoz vagyunk hozzászokva. De jól éreztük magunkat.
– Ha már itt tartunk, milyen az ideális közönség?
– Amely az első pillanattól az utolsóig megőrül. Hiszen ez egy metakommunikáció. Mi felmegyünk a színpadra, energiát adunk át magunkból a közönségnek, a közönség visszaadja, és folyamatosan oda-vissza pingpongozunk, és én személy szerint ezért zenélek. Ezekért az interakciókért, ezekért a pillanatokért. Amikor játszunk, és sikerül kiváltani azokat az érzelmeket a rajongókból, a közönségből. Például egy szomorú dalnál, amikor olyan emlékek törnek elő belőlük, hogy elsírják magukat. Ezek borzalmasan jó pillanatok. Utána odajönnek, és megköszönik, hogy megírtuk ezt és ezt a dalt, mert az átsegítette őket azokon a nehéz pillanatokon, amikor mondjuk a barátjával/barátnőjével szakított, és akkor ezt hallgatta. Vagy amikor boldog stb. Ezekért a pillanatokért érdekes játszani. És amikor sok-sok ilyen emberke összegyűlik, akkor az egy nagyon jó koncert, és egy nagyon jó közönség.
– Ha már az interakciót említetted, milyen non-verbális eszközökkel tudtok kommunikálni a koncerteken?
– Nagyon jó a kérdés. Arra törekszünk, hogy egy show-jellegű történetet adjunk a közönségnek. Van egy saját, leprogramozott fény-installációnk, ami mindig, mindenhol ugyanúgy világít, megvan a koreográfia, ezekkel próbálunk vizuális élményt is adni az embereknek. Ne csak arról szóljon, hogy eljönnek, és megy egy száraz muzsikálás. Azért azt valljuk, hogy ez show-biznisz.
– Mennyire más egy ilyen fesztiválon fellépni, mint mondjuk egy Szigeten, VOLT-on, gólyabálon vagy egy Sugarloaf-koncerten, ahova csak miattatok mennek a rajongók?
– Ó, ez mind más és más, és másért más. Itt egy sokkal homogénebb közönség van, az összetétel jóval vegyesebb. Ugye eljön olyan is, aki nem rajongó, s eljön olyan is, aki csak erre jár, és belehallgat két-három dalba, ha tetszik, itt marad, ha nem tetszik, tovább megy. Zenei fesztiválon nagyjából már kevésbé homogén a közönség, viszont ott egy fokkal részegebbek, az alkoholmámor miatt nagyobbak az érzelmi kitörések vagy akár a hangulat. Egy gólyabálon már nagyon részegek szoktak lenni, sokat játszunk ilyen helyeken, főiskolai bulikon, s nagyon szeretjük is, mert rendkívül hálás közönség. Egyébként Miskolcon is nagyon sokat játszottunk ilyen helyeken, akár a MEN-en vagy más alkalomkor. Bár rég játszottunk itt… Mikor is? Emlékszem már! Körülbelül három éve játszottunk utoljára a Miskolci Egyetemi Napokon vagy más rendezvényen. Ezeket is nagyon kedveljük, de az, amikor a koncert csak a Sugarloafra van meghirdetve, mindenki miattad jön és tudja, mire számítson. Az a család. Igyekszünk mindenkit szeretni, a szeretetünkkel „leszőnyegbombázni” vagy lenapalmozni. Ez van, akiről lepattan, van, akiről nem. Hál’ Istennek, a zene szubjektív, tehát nem mindenki ugyanazokat szereti. Azért azon vagyunk, hogy egy ilyen homogénebb közönséggel is szót értsünk.
– Mennyire ismeritek Miskolcot?
– Több pontját is láttuk már. Miskolctapolca gyönyörű hely, a fürdő… Volt, hogy Szilveszterkor játszottunk itt, egyetemi bulin, fesztiválon, a plázánál is zenéltünk már, így sok pontját ismerjük. Voltunk a Vian klubban is, még ezer éve, ott is nagyon sokszor jártunk karrierünk elején. Abszolút jó emlékeink vannak Miskolcról.
– Na és hogy álltok a sörrel?
– Ez egy elég sörös zenekar – volt, eddig az évig. Nem tudom, hogy az én közbenjárásomra vagy sem, de elkezdtem fogyókúrázni, és közölték, hogy sört se igyál, mert az felfúj. Jó barátom az Irigy Hónaljmirigyből Uszi, Uszkó Lackó, és vele nagyon sokat beszélgettünk erről. Õ is leállt a sörről, mondván, hogy vizesít, satöbbi, és akkor ő is fogyott, és én is, így áttértem a borra. A zenekar most már inkább boros, de azért egy sörfesztiválon fogyasztunk, így volt ez most is, elfogyasztottunk egyet-kettőt, és szándékunkban is áll különlegességeket kipróbálni. Szóval most nem vagyunk annyira sörösök.
– Javíts ki, ha rossz hasonlattal élek. A miskolci az utolsó előtti koncertetek volt Dér Henivel. Olyan ez, mint amikor az adott támadó vagy középpályás és a csapat is tudja, a következő szezontól más együttesben folytatja az illető? Milyen érzéssel léptek színpadra?
– Nem rossz egyébként, mert a focihasonlatnál maradva, az egyetlen csatárunk igazol el, és most kellene igazolnunk egy másikat, de tulajdonképpen nem látjuk még azt, hogy melyik klubtól. Kérdés, egy senki által nem ismert csatárt vagy egy Cristiano Ronaldot? Hogy milyen érzés? Sz.r! Hazudnék, ha azt mondanám, jó. Egyébként nosztalgikus. Egyre jobban, koncertről koncertre, ahogy közeledünk a végéhez – ugye most már csak a vasárnapi maradt –, egyre nosztalgikusabb az egész. Ettől függetlenül a színpadon szerintem ez nem látszik.
– Jutalomjáték?
– Hát azt nem mondanám, Biztos, hogy nem. Nem tudom, ez furcsa. Mi, művészemberek sokkal érzékenyebbek vagyunk, nagyobb mélységeket élünk meg. Heni ott volt a gyermekem születésénél is, ilyen közös múltunk és emlékeink vannak, de tovább kell lépni. Õ hozott egy döntést, nekünk ezt el kell fogadnunk, ha tetszik, ha nem, és csak előre tekinteni. Hirdettünk egy castingot, vannak terveink, hogy ki lehetne az utód. Azért figyelünk. Hála a jó Istennek, nagyon jó kilátásaink vannak, nemcsak az új ember miatt, hanem mint zenekar. Meglátjuk, hogy mikor és hogyan tudjuk ezeket abszolválni.
Soós Péter
fotó: Juhász Á.