– Már csupán néhány óra, és hivatalosan is zárul az idei CineFest. Kiderül melyik volt idén a legjobb alkotás. Hogyan telt az elmúlt 9 nap?
– Nagyon sok filmet néztem meg. Tizennyolc alkotás, nyolc nap alatt. Egyáltalán nem volt fárasztó, ha az ember rákattan, és én nagy filmszerető vagyok, akkor ekkora mennyiségű film, ilyen rövid idő alatt megnézhető, feldolgozható, értékelhető.
– Milyen volt az idei felhozatal?
– Konzervatívnak nevezhető a filmes ízlésem. Sok alkotás tetszett, voltak kiemelkedőek, de előfordult, hogy nem szögezett a székbe az éppen látott film. Érdekes tapasztalat volt megtudni, hogy mi foglalkoztatja a filmrendezőket szerte a világon. Az biztos, hogy néha nehezen befogadható az a rengeteg szociális probléma, amiről ezek a filmek nagyrészt szóltak. Nagyon jó válogatás volt az idei. Azt vettem észre, hogy a filmek visszatértek a klasszikus történetmeséléshez, az emberi problémákhoz. Az óriási hatásoktól, amelyek a technika fejlődése okán lehetőségként kínálkoztak, visszatértek a rendezők az emberekhez, emberekről szóló történetekhez.
– Az, hogy ki a győztes csak a záró gálán derülhet ki, de akadtak személyes kedvencek?
– A zsűri döntése természetesen már megszületett, de valóban nem árulhatok el semmit. Személyes kedvencem? Több alkotás is magával ragadott. Volt egy film, amiben a legendás focista, Éric Cantona játszotta a főszerepet. A film nem igazán az én ízlésvilágomnak való, de volt egy pillanat, egy jelenet, ami egyből helyrerakja az embert. Nagyszerű színészi játék, lenyűgöző jelenet volt. Volt még egy singapúri film, ami furcsamód nagyon magával ragadott. Egy családról szól, amely felvesz egy thaiföldi lányt bébiszitternek. Szingapúr nagyon nagy város, de egyszer csak magunkra ismertem. Fantasztikus színészi alakítások. Volt emellett egy horvát és két szerb film, mindhárom a háborút dolgozza fel. Mindhárom a görög tragédia mélységeit igyekezett megfogalmazni, néhol számomra már túl szentimentálisan. Ezeket is szerettem, hiszen az, amit átéltek, biztosan igaz, de az érzelmi túlcsordulás nekem soknak tűnt. A másik film, amit nagyon megjegyeztem a Metro Manila. A történet egy thriller felé tart, majd a film közepén átbillen egy nagyon szép, európai alkotásba. Minden pillanata igaz volt annak a nőnek, aki beviszi a gyerekeit egy házba, hogy eladja őket örömlányoknak. Még egy filmet említenék meg, az Öld meg a kedveseid című alkotást. „Harry Potter” játssza a főszerepet. Volt bennem előítélet, de teljesen megsemmisült, mert Radcliffe nagyon jó színész. Az igazi csoda, hogy ma, Amerikában készül egy film, ami arról szól, hogy indítsunk forradalmat az irodalomért. Mindezt olyan módon, hogy beszögezi az embert a moziszékbe. Nagyon sok csodálatos filmet láthattam.
– Magyar filmet azonban sajnos ezúttal nem…
– Nagyon sajnálom, hogy nem voltak magyar filmek, viszont nagyon várom Bodzsár Márk Isteni műszak című filmjét, ami az előzetesek alapján lenyűgözőnek ígérkezik. Nagy bánatom, hogy Szász János filmjét nem vetítették versenyprogramon kívül, mert a külföldi vendégek nem láthattak egy igazán jó, magyar alkotást.
– A zsűri döntése mennyire volt egyhangú?
– A nemzetközi zsűri nagyon egy irányba gondolkozott. Meglepő is volt számomra, hogy amerikai, román, spanyol, magyar tagok, s az ízlésbeli gondolkozás egy irányba halad. Több ezer év, kilométer távolság, s egy történet mégis ugyanúgy hat. Ez mindenképpen a filmek érdeme, illetve a tényé, hogy a történet mindenki számára történet.
– A színházi színészet és a filmszínészet merőben eltér egymástól…
– A színházban bizonyos szempontból könnyebb. Az, ami a színházban történik egyedi és megismételhetetlen a film eszközei azonban sokkal hatásosabbak tudnak lenni, viszont mindkettő biztosítja az átélhetőséget. Az ember, a titok az, ami hat, vagy sem.
– A CineFest zsűritagjaként milyen emlékekkel zárja a fesztivált?
– Azt gondolom, hogy Miskolcnak nagyon büszkének kell lennie a CineFestre. Számomra meglepő, hogy nincs még nagyobb sajtóvisszhangja itthon, Európában, a világon. Ugyan nem „A” kategóriás fesztivál, de mi tudjuk azzá tenni. Ez nem egy mellékfesztivál, nem egy a sok közül, ez „A” fesztivál. Az egész világon annak kell lennie, és ez rajtunk múlik. Minőségében nagyon komoly, ízlésesen, profin megszervezett esemény. Bíró Tibor előtt le a kalappal. Amíg ilyen emberek élnek, dolgoznak Miskolcon, akik élnek-halnak a városért, addig Miskolc tényleg lehet a kultúra városa. Elég belegondolni. Hol van Magyarországon olyan város, ahol van egy jelentős filmfesztivál, operafesztivál, színházi kezdeményezés, amely az európai színművészeti egyetemek számára nyújt lehetőséget a bemutatkozásra? Ebben a hármasban jobban kell hinnünk. Abban, hogy ez igenis, nagyon fontos. Ez egy csoda. Opera, film, színház, fiatalok. Miskolc ez. Budapesten nincs ilyen csoda. A vetítések teltházzal mentek. Nagyon jól éreztem magam. Nagy vívmánya a városnak a CineFest. Évről-évre egyre színvonalasabb. Hihetetlen élmény volt, ezért sem volt fárasztó a 18 filmet megnézni.
Kiss Judit
Fotó: Mocsári L. / Juhász Á.
– Nagyon sok filmet néztem meg. Tizennyolc alkotás, nyolc nap alatt. Egyáltalán nem volt fárasztó, ha az ember rákattan, és én nagy filmszerető vagyok, akkor ekkora mennyiségű film, ilyen rövid idő alatt megnézhető, feldolgozható, értékelhető.
– Milyen volt az idei felhozatal?
– Konzervatívnak nevezhető a filmes ízlésem. Sok alkotás tetszett, voltak kiemelkedőek, de előfordult, hogy nem szögezett a székbe az éppen látott film. Érdekes tapasztalat volt megtudni, hogy mi foglalkoztatja a filmrendezőket szerte a világon. Az biztos, hogy néha nehezen befogadható az a rengeteg szociális probléma, amiről ezek a filmek nagyrészt szóltak. Nagyon jó válogatás volt az idei. Azt vettem észre, hogy a filmek visszatértek a klasszikus történetmeséléshez, az emberi problémákhoz. Az óriási hatásoktól, amelyek a technika fejlődése okán lehetőségként kínálkoztak, visszatértek a rendezők az emberekhez, emberekről szóló történetekhez.
– Az, hogy ki a győztes csak a záró gálán derülhet ki, de akadtak személyes kedvencek?
– A zsűri döntése természetesen már megszületett, de valóban nem árulhatok el semmit. Személyes kedvencem? Több alkotás is magával ragadott. Volt egy film, amiben a legendás focista, Éric Cantona játszotta a főszerepet. A film nem igazán az én ízlésvilágomnak való, de volt egy pillanat, egy jelenet, ami egyből helyrerakja az embert. Nagyszerű színészi játék, lenyűgöző jelenet volt. Volt még egy singapúri film, ami furcsamód nagyon magával ragadott. Egy családról szól, amely felvesz egy thaiföldi lányt bébiszitternek. Szingapúr nagyon nagy város, de egyszer csak magunkra ismertem. Fantasztikus színészi alakítások. Volt emellett egy horvát és két szerb film, mindhárom a háborút dolgozza fel. Mindhárom a görög tragédia mélységeit igyekezett megfogalmazni, néhol számomra már túl szentimentálisan. Ezeket is szerettem, hiszen az, amit átéltek, biztosan igaz, de az érzelmi túlcsordulás nekem soknak tűnt. A másik film, amit nagyon megjegyeztem a Metro Manila. A történet egy thriller felé tart, majd a film közepén átbillen egy nagyon szép, európai alkotásba. Minden pillanata igaz volt annak a nőnek, aki beviszi a gyerekeit egy házba, hogy eladja őket örömlányoknak. Még egy filmet említenék meg, az Öld meg a kedveseid című alkotást. „Harry Potter” játssza a főszerepet. Volt bennem előítélet, de teljesen megsemmisült, mert Radcliffe nagyon jó színész. Az igazi csoda, hogy ma, Amerikában készül egy film, ami arról szól, hogy indítsunk forradalmat az irodalomért. Mindezt olyan módon, hogy beszögezi az embert a moziszékbe. Nagyon sok csodálatos filmet láthattam.
– Magyar filmet azonban sajnos ezúttal nem…
– Nagyon sajnálom, hogy nem voltak magyar filmek, viszont nagyon várom Bodzsár Márk Isteni műszak című filmjét, ami az előzetesek alapján lenyűgözőnek ígérkezik. Nagy bánatom, hogy Szász János filmjét nem vetítették versenyprogramon kívül, mert a külföldi vendégek nem láthattak egy igazán jó, magyar alkotást.
– A zsűri döntése mennyire volt egyhangú?
– A nemzetközi zsűri nagyon egy irányba gondolkozott. Meglepő is volt számomra, hogy amerikai, román, spanyol, magyar tagok, s az ízlésbeli gondolkozás egy irányba halad. Több ezer év, kilométer távolság, s egy történet mégis ugyanúgy hat. Ez mindenképpen a filmek érdeme, illetve a tényé, hogy a történet mindenki számára történet.
– A színházi színészet és a filmszínészet merőben eltér egymástól…
– A színházban bizonyos szempontból könnyebb. Az, ami a színházban történik egyedi és megismételhetetlen a film eszközei azonban sokkal hatásosabbak tudnak lenni, viszont mindkettő biztosítja az átélhetőséget. Az ember, a titok az, ami hat, vagy sem.
– A CineFest zsűritagjaként milyen emlékekkel zárja a fesztivált?
– Azt gondolom, hogy Miskolcnak nagyon büszkének kell lennie a CineFestre. Számomra meglepő, hogy nincs még nagyobb sajtóvisszhangja itthon, Európában, a világon. Ugyan nem „A” kategóriás fesztivál, de mi tudjuk azzá tenni. Ez nem egy mellékfesztivál, nem egy a sok közül, ez „A” fesztivál. Az egész világon annak kell lennie, és ez rajtunk múlik. Minőségében nagyon komoly, ízlésesen, profin megszervezett esemény. Bíró Tibor előtt le a kalappal. Amíg ilyen emberek élnek, dolgoznak Miskolcon, akik élnek-halnak a városért, addig Miskolc tényleg lehet a kultúra városa. Elég belegondolni. Hol van Magyarországon olyan város, ahol van egy jelentős filmfesztivál, operafesztivál, színházi kezdeményezés, amely az európai színművészeti egyetemek számára nyújt lehetőséget a bemutatkozásra? Ebben a hármasban jobban kell hinnünk. Abban, hogy ez igenis, nagyon fontos. Ez egy csoda. Opera, film, színház, fiatalok. Miskolc ez. Budapesten nincs ilyen csoda. A vetítések teltházzal mentek. Nagyon jól éreztem magam. Nagy vívmánya a városnak a CineFest. Évről-évre egyre színvonalasabb. Hihetetlen élmény volt, ezért sem volt fárasztó a 18 filmet megnézni.
Kiss Judit
Fotó: Mocsári L. / Juhász Á.