– A Nézőművészeti főiskola előadásával, hatalmas sikerrel mutatkozott be a miskolci közönség előtt…
– Nagyszerű este volt. Nem csak az előadás, hanem az azt követő közönségtalálkozó is. Megtisztelő volt, hogy olyan sokan maradtak este, és kérdeztek.
– A közönségtalálkozón elhangzott, hogy a darab már inkább az azt játszó színművészeké. Hogyan jött létre a Nézőművészeti főiskola tíz évvel ezelőtt?
– Máig sajátomnak tartom, de nem egyedül, hiszen ez közös gyermek volt a kezdetektől. Együtt hoztuk létre a színészekkel és a rendezővel már csaknem 10 évvel ezelőtt. Mucsival és Schererrel (Kapával és Pepével), már csaknem tizenöt éve dolgozunk együtt, a Bárka Színház alapításától a Krétakörön át egészen a független évekig. Néhány évenként összeülünk, hogy ne egy megírt darabból, hanem egy közösen megtalált alapgondolatból hozzunk létre előadást. A Nézőművészeti is ilyen volt. Hónapokig ültünk különböző lakásokon, amíg kitaláltuk egy lehetséges előadás vázát. Aztán az ötletekkel elvonultam, abból írtam egy kanavászt, amire a színészek improvizáltak. Amiből végül megírtam a darabot. Ez azóta is folyton változik, kopik, bővül, előadásról előadásra. Él a színészek által. Ezért mondtam, hogy ez a darab most már inkább az övék.
– Írás vagy rendezés?
– Alapvetően író. A Krétakör társulatának felbomlása után arra gondoltam néhány barátommal, hogy folytatnánk még együtt a munkát. Tulajdonképpen egy baráti kísérletnek indult, amiben Kapa és Pepe mellett nagy szerepe volt Csákányi Eszternek. Õ egymás után három rendezésemben is benne volt, mellettem állt, támogatott. Első rendezésem, a Fédra fitnesz sikere, díjai és külföldi turnéi után egyértelmű volt, hogy folytatnom kell, de alapvetően író maradtam.
– Az íráson belül is sok műfajban bizonyított. Vezetőírója a számos pozitív kritikát kapott Terápia című sorozatnak is. Speciális téma...
– Már a második évad forog, jövőre sugározzák az HBO-n. Vannak alapesetek, sors- és kórtörténetek, ezeket kell izgalmas és hiteles módon feldolgoznunk. Nem egyszerű feladat, mert többnyire két ember ül egymással szemben, és fél órán keresztül beszélget. A színházi tapasztalat ebben segít. Abban, hogy miként lehet egy ilyen párjelenetet feszültséggel feltölteni. Erről lesz is szó az Évad szerzője sorozatban, januárban.
– Film, sorozat, könyv, színház – mit jelent az írás?
– Önkifejezés, önterápia. Életforma, de mindenekelőtt játék. A legcsodálatosabb játék, amire magányos gyerekként már vagy negyven éve rákaptam, és nem nagyon akarom elengedni. Szerencsés vagyok, hogy az lehet a hivatásom, amit a legjobban szeretek. Az utóbbi években azonban azt is megtanulhattam, hogy másokkal játszani legalább annyira jó. A gyerekeim tanítottak meg erre.
– Mindezt magyar nyelven… Mit jelent az anyanyelv egy írónak?
– Nehéz magyar nyelven gondolom arról, hogy mit gondolok a magyar nyelvről. Mintha arról gondolkodnék, mit jelent a levegő. Kell. Jó, hogy van. Ha nem lenne, nem lennék. Nyersanyag, munkaeszköz, létfontosságú szerv.
– Kedvenc magyar szó?
– Kikászámászá. Ez Rozi lányom szóferdítése. Ezt kiabálta a fürdőkádból, mikor ki akart jönni. Felteszem „kikászálódni” akart lenni.
– Weöres év van. A Miskolci Nemzeti Színházban az Évad drámája sorozat is az íróval foglalkozik. Mit gondol Weöres munkásságáról?
– Ha már Rozinál tartunk: a rácsos kiságya mellett ülve körülbelül ezerszer kántáltam el neki a Bóbitát, és az Õszi éjjel izzik a galagonyát. Ezzel nyilván nem vagyok egyedül. Weöres a mindennapi életünk része lett. Az a játékos bölcsesség, amivel akár egy butuska kiszámolóval is meg tudja idézni az élet végső titkait. A teljesség felé ott van az ágyam mellett. Napi betevő. Ezért is megtisztelő, hogy a véletlen (véletlen?) Weöres mellé sodort ebben az évadban Miskolcon.
– Termékeny író, hiszen valamely darabja mindig műsoron van a hazai teátrumokban. Megfogható a titok, megmagyarázható az ihlet forrása?
– Az írói termékenység titka a rendszeresen érkező közüzemi számlák, például. Van természetesen fennköltebb válasz is, bár nem beszélek róla szívesen. Az ihlet titokzatos dolog. Nem tudjuk, honnan jön, ha jön, és miért nem jön, ha nem jön. Mindig ott van a szorongás, hogy mi van, ha ezután nem jön, ha ennyi volt. Nem véletlen a finoman erotikus női metafora a Múzsával, aki homlokon csókol, vagy nem csókol. Pont, mint egy szeszélyes nő. Soha nem lehet tudni, min húzza fel az orrát. Szóval jobb ezt nem bolygatni…
Kiss J.
– Nagyszerű este volt. Nem csak az előadás, hanem az azt követő közönségtalálkozó is. Megtisztelő volt, hogy olyan sokan maradtak este, és kérdeztek.
– A közönségtalálkozón elhangzott, hogy a darab már inkább az azt játszó színművészeké. Hogyan jött létre a Nézőművészeti főiskola tíz évvel ezelőtt?
– Máig sajátomnak tartom, de nem egyedül, hiszen ez közös gyermek volt a kezdetektől. Együtt hoztuk létre a színészekkel és a rendezővel már csaknem 10 évvel ezelőtt. Mucsival és Schererrel (Kapával és Pepével), már csaknem tizenöt éve dolgozunk együtt, a Bárka Színház alapításától a Krétakörön át egészen a független évekig. Néhány évenként összeülünk, hogy ne egy megírt darabból, hanem egy közösen megtalált alapgondolatból hozzunk létre előadást. A Nézőművészeti is ilyen volt. Hónapokig ültünk különböző lakásokon, amíg kitaláltuk egy lehetséges előadás vázát. Aztán az ötletekkel elvonultam, abból írtam egy kanavászt, amire a színészek improvizáltak. Amiből végül megírtam a darabot. Ez azóta is folyton változik, kopik, bővül, előadásról előadásra. Él a színészek által. Ezért mondtam, hogy ez a darab most már inkább az övék.
– Írás vagy rendezés?
– Alapvetően író. A Krétakör társulatának felbomlása után arra gondoltam néhány barátommal, hogy folytatnánk még együtt a munkát. Tulajdonképpen egy baráti kísérletnek indult, amiben Kapa és Pepe mellett nagy szerepe volt Csákányi Eszternek. Õ egymás után három rendezésemben is benne volt, mellettem állt, támogatott. Első rendezésem, a Fédra fitnesz sikere, díjai és külföldi turnéi után egyértelmű volt, hogy folytatnom kell, de alapvetően író maradtam.
– Az íráson belül is sok műfajban bizonyított. Vezetőírója a számos pozitív kritikát kapott Terápia című sorozatnak is. Speciális téma...– Már a második évad forog, jövőre sugározzák az HBO-n. Vannak alapesetek, sors- és kórtörténetek, ezeket kell izgalmas és hiteles módon feldolgoznunk. Nem egyszerű feladat, mert többnyire két ember ül egymással szemben, és fél órán keresztül beszélget. A színházi tapasztalat ebben segít. Abban, hogy miként lehet egy ilyen párjelenetet feszültséggel feltölteni. Erről lesz is szó az Évad szerzője sorozatban, januárban.
– Film, sorozat, könyv, színház – mit jelent az írás?
– Önkifejezés, önterápia. Életforma, de mindenekelőtt játék. A legcsodálatosabb játék, amire magányos gyerekként már vagy negyven éve rákaptam, és nem nagyon akarom elengedni. Szerencsés vagyok, hogy az lehet a hivatásom, amit a legjobban szeretek. Az utóbbi években azonban azt is megtanulhattam, hogy másokkal játszani legalább annyira jó. A gyerekeim tanítottak meg erre.
– Mindezt magyar nyelven… Mit jelent az anyanyelv egy írónak?
– Nehéz magyar nyelven gondolom arról, hogy mit gondolok a magyar nyelvről. Mintha arról gondolkodnék, mit jelent a levegő. Kell. Jó, hogy van. Ha nem lenne, nem lennék. Nyersanyag, munkaeszköz, létfontosságú szerv.
– Kedvenc magyar szó?
– Kikászámászá. Ez Rozi lányom szóferdítése. Ezt kiabálta a fürdőkádból, mikor ki akart jönni. Felteszem „kikászálódni” akart lenni.
– Weöres év van. A Miskolci Nemzeti Színházban az Évad drámája sorozat is az íróval foglalkozik. Mit gondol Weöres munkásságáról?
– Ha már Rozinál tartunk: a rácsos kiságya mellett ülve körülbelül ezerszer kántáltam el neki a Bóbitát, és az Õszi éjjel izzik a galagonyát. Ezzel nyilván nem vagyok egyedül. Weöres a mindennapi életünk része lett. Az a játékos bölcsesség, amivel akár egy butuska kiszámolóval is meg tudja idézni az élet végső titkait. A teljesség felé ott van az ágyam mellett. Napi betevő. Ezért is megtisztelő, hogy a véletlen (véletlen?) Weöres mellé sodort ebben az évadban Miskolcon.
– Termékeny író, hiszen valamely darabja mindig műsoron van a hazai teátrumokban. Megfogható a titok, megmagyarázható az ihlet forrása?
– Az írói termékenység titka a rendszeresen érkező közüzemi számlák, például. Van természetesen fennköltebb válasz is, bár nem beszélek róla szívesen. Az ihlet titokzatos dolog. Nem tudjuk, honnan jön, ha jön, és miért nem jön, ha nem jön. Mindig ott van a szorongás, hogy mi van, ha ezután nem jön, ha ennyi volt. Nem véletlen a finoman erotikus női metafora a Múzsával, aki homlokon csókol, vagy nem csókol. Pont, mint egy szeszélyes nő. Soha nem lehet tudni, min húzza fel az orrát. Szóval jobb ezt nem bolygatni…
Kiss J.