– Majdhogynem száz százalékban jó az anyag, eredeti, terepen gyűjtött, viselt darabokból áll – szögezi le azonnal Tóth Arnold etnográfus, a Herman Ottó Múzeum igazgatóhelyettese. – Ha a tárgyakat egyenként nézzük, igen, múzeumba valók. Egy közgyűjteménynek azonban mások a rendezőelvei, mint egy magángyűjteménynek. Észrevételeket egyes bábuk felöltözetése kapcsán szoktunk tenni: nem mindig felel meg minden ruhadarab a bábu által képviselt életkornak, történeti korszaknak. Előfordul az is, hogy több évtizedes eltéréssel készült darabok kerültek egy bábura. Természetesen viselhették úgy is, hogy 60-80 év van a kötény és a kendő kora között, de nem valószínű – részletezte a szakmai meglátásokat.
Vannak más egyenetlenségei is a gyűjteménynek: túlreprezentált Matyóföld és Kalotaszeg, ami természetes is, hiszen ott tudatosan megőrizték viseletüket – viszont alulreprezentált a Dunántúl és az Alföld középső része. Így nem reprezentatív a Kárpát-medence egészére nézve. Mindezzel együtt az etnográfus szerint olyan a gyűjtemény, hogy várhatóan kutatási helyszínné válik. Tóth Arnold elmesélte, a közelmúltban elvittek két, a Néprajzi Múzeumban dolgozó textiles kollégát a gyűjtő Látványtárába, akik azt mondták, fantasztikus, páratlan az anyag – de ők tudnának még igazítani az együtteseken.
– Ezt nem fogjuk megtenni, aminek több oka is lehetne, de van egy mindent eldöntő: Barna György az átadás feltételéül szabta azt is, hogy úgy kell bemutatnunk a gyűjteményt, ahogy jelenleg látható – hangsúlyozta az etnográfus.
Különálló egységként fogják kezelni akkor is, ha jogilag megvalósul az átvétel, különálló épületrészben fogják bemutatni, amit a Görgey utcai épület mögött emelnek majd. Ugyanakkor már vannak elképzeléseik arra, hogyan tudnának teret adni saját néprajzi gyűjteményüknek is.
– Az, hogy a város közgyűlése kinyilvánította szándékát a gyűjtemény átvételére, új helyzetet teremtett, újra kell gondolnunk stratégiai tervünket. Mindenesetre most úgy látjuk, hogy a tervezett, 400 négyzetméteres kiállítótér, bár pont a duplája a látványtárinak, nem teszi majd lehetővé, hogy saját néprajzi gyűjteményünkből bútorokkal, enteriőrökkel dúsítsuk a tárlatot – mondta Tóth Arnold, aki ugyanakkor arról is beszélt: most formálódó elképzeléseikben textiles látványraktárak szerepelnek. Ugyanis a több mint négyezres Barna-gyűjteménynek legalább a fele raktárban pihen, mint ahogy a múzeum textilgyűjteménye is.
– Sok síktextil – abrosz, falvédő, lepedő – is található a gyűjteményben. Ezeket a kiállítótértől alig leválasztva, fiókos szekrényekben látványraktárként tudjuk bemutatni, tehát a látogatók kihúzhatják a fiókokat, és megtekinthetik a ki nem állított darabokat is – magyarázta az etnográfus, hozzátéve, hogy hasonló megoldást el tudnának képzelni a múzeum néprajzi tárgyi gyűjteményével is, különösen, hogy a textilraktár éppen az új épület szomszédja lesz.
Addig azonban még sok, igencsak gyakorlati kérdést is meg kell oldaniuk. Ezek közé tartozik az is, hogyan kerülnek majd át a Látványtárból a múzeumba a vitrinek. Ami a legutolsó lépések közé tartozik, ám már most komoly fejtörést okoz.
– Barna György felépített egy szenzációs gépészetet, ami a zárt vitrinekben olyan megfelelő és stabil páratartalmat, illetve hőmérsékletet biztosít, hogy hat éve nem kellett a ruhákhoz hozzányúlni. Kevés múzeum rendelkezik csak hasonlóval is, mert nincs rá pénzük. Jelenleg mi ebből leginkább a kihívást érzékeljük: hogyan kerül át úgy a gépészet, hogy a bábukat ne kelljen harmadik helyre szállítani? – beszélt a nehézségekről az igazgatóhelyettes, hozzátéve, megtalálják a megoldást, és ha sikerül az akció, az bizonyára ugyanúgy országos hírű lesz, mint várhatóan maga a kiállítás.
Cs. M.
Vannak más egyenetlenségei is a gyűjteménynek: túlreprezentált Matyóföld és Kalotaszeg, ami természetes is, hiszen ott tudatosan megőrizték viseletüket – viszont alulreprezentált a Dunántúl és az Alföld középső része. Így nem reprezentatív a Kárpát-medence egészére nézve. Mindezzel együtt az etnográfus szerint olyan a gyűjtemény, hogy várhatóan kutatási helyszínné válik. Tóth Arnold elmesélte, a közelmúltban elvittek két, a Néprajzi Múzeumban dolgozó textiles kollégát a gyűjtő Látványtárába, akik azt mondták, fantasztikus, páratlan az anyag – de ők tudnának még igazítani az együtteseken.
– Ezt nem fogjuk megtenni, aminek több oka is lehetne, de van egy mindent eldöntő: Barna György az átadás feltételéül szabta azt is, hogy úgy kell bemutatnunk a gyűjteményt, ahogy jelenleg látható – hangsúlyozta az etnográfus.
Különálló egységként fogják kezelni akkor is, ha jogilag megvalósul az átvétel, különálló épületrészben fogják bemutatni, amit a Görgey utcai épület mögött emelnek majd. Ugyanakkor már vannak elképzeléseik arra, hogyan tudnának teret adni saját néprajzi gyűjteményüknek is.
– Az, hogy a város közgyűlése kinyilvánította szándékát a gyűjtemény átvételére, új helyzetet teremtett, újra kell gondolnunk stratégiai tervünket. Mindenesetre most úgy látjuk, hogy a tervezett, 400 négyzetméteres kiállítótér, bár pont a duplája a látványtárinak, nem teszi majd lehetővé, hogy saját néprajzi gyűjteményünkből bútorokkal, enteriőrökkel dúsítsuk a tárlatot – mondta Tóth Arnold, aki ugyanakkor arról is beszélt: most formálódó elképzeléseikben textiles látványraktárak szerepelnek. Ugyanis a több mint négyezres Barna-gyűjteménynek legalább a fele raktárban pihen, mint ahogy a múzeum textilgyűjteménye is.
– Sok síktextil – abrosz, falvédő, lepedő – is található a gyűjteményben. Ezeket a kiállítótértől alig leválasztva, fiókos szekrényekben látványraktárként tudjuk bemutatni, tehát a látogatók kihúzhatják a fiókokat, és megtekinthetik a ki nem állított darabokat is – magyarázta az etnográfus, hozzátéve, hogy hasonló megoldást el tudnának képzelni a múzeum néprajzi tárgyi gyűjteményével is, különösen, hogy a textilraktár éppen az új épület szomszédja lesz.
Addig azonban még sok, igencsak gyakorlati kérdést is meg kell oldaniuk. Ezek közé tartozik az is, hogyan kerülnek majd át a Látványtárból a múzeumba a vitrinek. Ami a legutolsó lépések közé tartozik, ám már most komoly fejtörést okoz.
– Barna György felépített egy szenzációs gépészetet, ami a zárt vitrinekben olyan megfelelő és stabil páratartalmat, illetve hőmérsékletet biztosít, hogy hat éve nem kellett a ruhákhoz hozzányúlni. Kevés múzeum rendelkezik csak hasonlóval is, mert nincs rá pénzük. Jelenleg mi ebből leginkább a kihívást érzékeljük: hogyan kerül át úgy a gépészet, hogy a bábukat ne kelljen harmadik helyre szállítani? – beszélt a nehézségekről az igazgatóhelyettes, hozzátéve, megtalálják a megoldást, és ha sikerül az akció, az bizonyára ugyanúgy országos hírű lesz, mint várhatóan maga a kiállítás.
Cs. M.