– Mikor találkoztál először a slam poetry műfajával?
– Tavaly, a legnagyobb videómegosztón találtam rá Akkezdet Phiaira. Számomra ők formabontók voltak az underground műfajban. Elkezdtem kalandozni a videók között, és rátaláltam a slam poetryre. Láttam egy videót, aminek szuper, komplex szövege volt, egyből megfogott.
– Humán beállítottságú vagy alapvetően?
– Régészetet, vagyis történelmet és magyart hallgatok az egyetemen. A klasszikus irodalom mindig nagyon közel állt hozzám, talán a legközelebb. A slam számomra szárnypróbálgatás. Olyan hobbi, amiben ki tudom élni a kecskerímekkel azokat az élményeimet, amelyek a költészetbe már nem férnek bele. Most még keresem a hangom, költőnek még nem nevezném magam.
– Később szeretnél igazi költővé válni?
– Tervben van, igen, habár erről nem én döntök, hanem az utókor. Az írás minden formájával szeretnék foglalkozni a jövőben. Verssel, prózával, eladhatóval, eladhatatlannal. Mindennel, ami éppen feldob.
– Az első slam poetry versenyedről milyen emlékeket őrzöl?
– Új dolog volt ez a városban. Egy miskolcos szöveggel indultam, ami nagy siker is volt, habár túlléptem a megadott időt, így pontlevonás miatt lecsúsztam a dobogóról.
– A pénteki, fővárosi döntőbe a közönség juttatott be. Hogyan élted meg ezt?
– Volt szakmai zsűri és közönségszavazás is. Ha más műfajról volna szó, azt mondanám, ugyanolyan érdem, ha a szakma és a közönség talál érdemesnek. A slam poetry alapvetően nem a szakértőknek szól. Sokkal inkább a közönségnek. Három percbe bele kell sűríteni irodalmi attrakciókat. Le kell butítani a lírát. A lényeg, hogy hasson, üssön a közönség számára. A legkellemesebb pillanat a selejtezőn az volt, amikor álltam a produkció után a pultnál, söröztem, és odajöttek hozzám az emberek. Érdeklődtek a nevem felől, mert azt mondták, szeretnének majd rám szavazni. Nagyon jól eső élmény volt ez.
– Mit jelent számodra a slam poetry?
– Pont azt, amit jelenteni akar, amit jelenteni tud, mint műfaj. Sokan mondják, hogy a slam poetry öndefiníciós problémákkal küzd. Én sem tudnám megfogalmazni, mi is ez, de számomra hobbi. Olyan tevékenység, amelyben kiélhetem a szenvedélyeim, és fejleszthetem azokat a képességeimet, amelyek fejlesztésre szorulnak, ilyen például az előadás.
– Zenével vagy zene nélkül szeretsz jobban előadni?
– Szövegcentrikus vagyok. Zenés előadásra kevesebb precedens volt eddig. Amikor a színpadon vagy, akkor nem igazán veszed észre a zenét. Amikor van zene, és figyelni kell az ütemre, biztosan komplexebb előadás jön létre, de én alapvetően anélkül adok elő. Akkor is, ha van zene.
– Milyen témákat dolgozol fel?
– Életem legnagyobb tragédiája, hogy egy boldog ember vagyok. Azok a témák, amelyek alapvetően letargikus állapotban, lehangolt pillanatban születnek, nálam kevés alkalommal fordulnak elő. Az is fontos, hogy a közönséget mi fogja meg, hiszen az a cél, hogy őket meggyőzzük. Felkapott téma szokott lenni a politika, amihez nem értek, az ellenhullám, aminek nem vagyok tagja. Elég szűk köröm van. Ami érdekes, hogy az első pesti slam versenyemre egy szerelemről szóló, frappáns kis szöveget vittem. A pontok alapján második lettem volna, de ott is kicsúsztam az időből. Másnap cikkeztek a versenyről, s megemlítették, hogy még volt egy srác, aki a szerelemről írt. Ezzel is meg tudtam fogni a közönséget. Inkább a téma választ engem, mint én a témát.
– Előre megírt szöveg vagy improvizálás?
– Lelkiállapottól függ. Számomra már az is impro, amikor az előadás előtt félórával, késve, készülődés közben írok. A saját szövegeim közül azokat szeretem jobban, azok állnak közelebb hozzám, amiket jól átgondoltam, amik már meg akartak születni belőlem.
– Milyen érzésekkel várod az ob-t?
– Nem vagyok nyugodt. Nem a győzelem számomra a legfontosabb. Sokkal inkább attól tartok, hogy rosszul szerepelek majd. Attól, hogy nem tudom majd azt nyújtani, amire képes vagyok.
A másik miskolci versenyzővel, Kajati Bálinttal is beszélgettünk természetesen. A vele készült interjú kedden olvasható a minap.hu-n.
Kiss Judit
– Tavaly, a legnagyobb videómegosztón találtam rá Akkezdet Phiaira. Számomra ők formabontók voltak az underground műfajban. Elkezdtem kalandozni a videók között, és rátaláltam a slam poetryre. Láttam egy videót, aminek szuper, komplex szövege volt, egyből megfogott.
– Humán beállítottságú vagy alapvetően?
– Régészetet, vagyis történelmet és magyart hallgatok az egyetemen. A klasszikus irodalom mindig nagyon közel állt hozzám, talán a legközelebb. A slam számomra szárnypróbálgatás. Olyan hobbi, amiben ki tudom élni a kecskerímekkel azokat az élményeimet, amelyek a költészetbe már nem férnek bele. Most még keresem a hangom, költőnek még nem nevezném magam.
– Később szeretnél igazi költővé válni?
– Tervben van, igen, habár erről nem én döntök, hanem az utókor. Az írás minden formájával szeretnék foglalkozni a jövőben. Verssel, prózával, eladhatóval, eladhatatlannal. Mindennel, ami éppen feldob.
– Az első slam poetry versenyedről milyen emlékeket őrzöl?
– Új dolog volt ez a városban. Egy miskolcos szöveggel indultam, ami nagy siker is volt, habár túlléptem a megadott időt, így pontlevonás miatt lecsúsztam a dobogóról.
– A pénteki, fővárosi döntőbe a közönség juttatott be. Hogyan élted meg ezt?– Volt szakmai zsűri és közönségszavazás is. Ha más műfajról volna szó, azt mondanám, ugyanolyan érdem, ha a szakma és a közönség talál érdemesnek. A slam poetry alapvetően nem a szakértőknek szól. Sokkal inkább a közönségnek. Három percbe bele kell sűríteni irodalmi attrakciókat. Le kell butítani a lírát. A lényeg, hogy hasson, üssön a közönség számára. A legkellemesebb pillanat a selejtezőn az volt, amikor álltam a produkció után a pultnál, söröztem, és odajöttek hozzám az emberek. Érdeklődtek a nevem felől, mert azt mondták, szeretnének majd rám szavazni. Nagyon jól eső élmény volt ez.
– Mit jelent számodra a slam poetry?
– Pont azt, amit jelenteni akar, amit jelenteni tud, mint műfaj. Sokan mondják, hogy a slam poetry öndefiníciós problémákkal küzd. Én sem tudnám megfogalmazni, mi is ez, de számomra hobbi. Olyan tevékenység, amelyben kiélhetem a szenvedélyeim, és fejleszthetem azokat a képességeimet, amelyek fejlesztésre szorulnak, ilyen például az előadás.
– Zenével vagy zene nélkül szeretsz jobban előadni?
– Szövegcentrikus vagyok. Zenés előadásra kevesebb precedens volt eddig. Amikor a színpadon vagy, akkor nem igazán veszed észre a zenét. Amikor van zene, és figyelni kell az ütemre, biztosan komplexebb előadás jön létre, de én alapvetően anélkül adok elő. Akkor is, ha van zene.
– Milyen témákat dolgozol fel?
– Életem legnagyobb tragédiája, hogy egy boldog ember vagyok. Azok a témák, amelyek alapvetően letargikus állapotban, lehangolt pillanatban születnek, nálam kevés alkalommal fordulnak elő. Az is fontos, hogy a közönséget mi fogja meg, hiszen az a cél, hogy őket meggyőzzük. Felkapott téma szokott lenni a politika, amihez nem értek, az ellenhullám, aminek nem vagyok tagja. Elég szűk köröm van. Ami érdekes, hogy az első pesti slam versenyemre egy szerelemről szóló, frappáns kis szöveget vittem. A pontok alapján második lettem volna, de ott is kicsúsztam az időből. Másnap cikkeztek a versenyről, s megemlítették, hogy még volt egy srác, aki a szerelemről írt. Ezzel is meg tudtam fogni a közönséget. Inkább a téma választ engem, mint én a témát.
– Előre megírt szöveg vagy improvizálás?
– Lelkiállapottól függ. Számomra már az is impro, amikor az előadás előtt félórával, késve, készülődés közben írok. A saját szövegeim közül azokat szeretem jobban, azok állnak közelebb hozzám, amiket jól átgondoltam, amik már meg akartak születni belőlem.
– Milyen érzésekkel várod az ob-t?
– Nem vagyok nyugodt. Nem a győzelem számomra a legfontosabb. Sokkal inkább attól tartok, hogy rosszul szerepelek majd. Attól, hogy nem tudom majd azt nyújtani, amire képes vagyok.
A másik miskolci versenyzővel, Kajati Bálinttal is beszélgettünk természetesen. A vele készült interjú kedden olvasható a minap.hu-n.
Kiss Judit