Az előadás kezdetére teljesen megtelt a Nyilas Misi Ház konferenciaterme, rengeteg érdeklődő jött el, hogy élőszóban is hallhassa Takaró Mihály a magyar kultúra múltját, jelenét és jövőjét bemutató előadását. Szabó Sándor református lelkipásztor köszöntötte Miskolcon az irodalomtörténészt. Nagy megtiszteltetésnek nevezte, hogy városunkba látogatott a neves előadó. Felvezetésként a magyar kultúra mai állásáról és jövőbeni perspektíváiról fogalmazott meg kérdéseket a Lévay József Közművelődési Egyesület elnöke, majd átadta a szót Takaró Mihálynak.
A középiskolás diákokat és egyetemi hallgatókat is tanító irodalomtörténész rögtön azzal a kérdéssel fordult hallgatóságához, hogy miért is kell ma Magyarországon a kultúráról beszélni. Válaszában aztán úgy fogalmazott: „azért, mert a kultúra a múltban, a jelenben és a jövőben is élet-halál kérdése hazánkban”. A kultúra definíciójaként adott tételmondatok kibontásával is magyarázta bevezető állítását. Így szólt arról, hogy a kultúra egy adott közösség minden kincsének összessége, mely meghatározza, mi a jó s mi az igaz. Az előadó felhívta arra is a figyelmet, hogy a magyar már a kezdetektől – tehát a Honfoglalást megelőzően is – kultúrateremtő nép volt, a nemzet megmaradásának záloga pedig mindig is a kultúránk volt. Az a kultúra, melynek sziklaszilárd alapja a magyar nyelv.
Nemzetünk történelmi sorsfordulóiról szólva kiemelte: az 1526-os mohácsi vész után az ország egy kollégiumi rendszer felépítésével – tehát kultúrával – válaszolt a nagy nemzeti kataklizmára. A trianoni döntést követően pedig „a halálra ítélt állam” válasza szintén a kultúra területén fogalmazódott meg.
Takaró Mihály emlékeztetett: egy héttel ezelőtt, január 22-én ünnepeltük a magyar kultúra napját, annak apropóját, hogy 1823-ban ezen a napon fejezte be Kölcsey Ferenc a Himnuszt. A szerző eredetiségét abban látja az irodalomtörténész, hogy Kölcsey arra figyelmeztet: elfogulatlanul nézzünk végig a történelmünkön, valljuk meg bűneinket, és bízzuk magunkat Istenre. Kölcsey Ferenc tehát irgalmat és szabadítást kért – közbenjárt Istennél a magyarok nevében.
K. I.
fotó: F. K. Cs.
A középiskolás diákokat és egyetemi hallgatókat is tanító irodalomtörténész rögtön azzal a kérdéssel fordult hallgatóságához, hogy miért is kell ma Magyarországon a kultúráról beszélni. Válaszában aztán úgy fogalmazott: „azért, mert a kultúra a múltban, a jelenben és a jövőben is élet-halál kérdése hazánkban”. A kultúra definíciójaként adott tételmondatok kibontásával is magyarázta bevezető állítását. Így szólt arról, hogy a kultúra egy adott közösség minden kincsének összessége, mely meghatározza, mi a jó s mi az igaz. Az előadó felhívta arra is a figyelmet, hogy a magyar már a kezdetektől – tehát a Honfoglalást megelőzően is – kultúrateremtő nép volt, a nemzet megmaradásának záloga pedig mindig is a kultúránk volt. Az a kultúra, melynek sziklaszilárd alapja a magyar nyelv.
Nemzetünk történelmi sorsfordulóiról szólva kiemelte: az 1526-os mohácsi vész után az ország egy kollégiumi rendszer felépítésével – tehát kultúrával – válaszolt a nagy nemzeti kataklizmára. A trianoni döntést követően pedig „a halálra ítélt állam” válasza szintén a kultúra területén fogalmazódott meg.
Takaró Mihály emlékeztetett: egy héttel ezelőtt, január 22-én ünnepeltük a magyar kultúra napját, annak apropóját, hogy 1823-ban ezen a napon fejezte be Kölcsey Ferenc a Himnuszt. A szerző eredetiségét abban látja az irodalomtörténész, hogy Kölcsey arra figyelmeztet: elfogulatlanul nézzünk végig a történelmünkön, valljuk meg bűneinket, és bízzuk magunkat Istenre. Kölcsey Ferenc tehát irgalmat és szabadítást kért – közbenjárt Istennél a magyarok nevében.
K. I.
fotó: F. K. Cs.