Mint a minap.hu is beszámolt róla, írók, olvasók, egykori tagok ünnepelték még decemberben a Kelet Irodalmi és Társművészeti Alkotócsoport megalapításának 40. évfordulóját a Herman Ottó Múzeum papszeri kiállítási épületében. Papp Ferenc, a kulturális osztály vezetője, egykori Kelet-tag a rendezvényen kiemelte, „már negyven évvel ezelőtt tudták, hogy az irodalmat közel kell vinni az emberekhez, s ma ez hiányzik”.
– Ma nem megy helybe az irodalom. Kimaradt egy-két lépcsőfok. A gyerekek áhítattal figyelték az alkotókat, s figyelnék most is, a mostani fiatalok, ha találkoznának velük. A Keletre figyeltek, számon tartották. Megtűrték – tette hozzá.
Az irodalom mai helyzetéről hasonló véleményt fogalmaz meg Fecske Csaba is. A József Attila-díjas költő atomizálódott társadalomról beszél, melyben talán kisebb a hajlandóság az együttlétekre, a művészeti összejövetelekre is. Ezért is, nagy szeretettel gondol vissza a Keletnél eltöltött évekre. Érdeklődésünkre elmondta, a ’79-ben kiadott Kelet-antológiába adott verseket, ezzel kapcsolódott be az alkotócsoport életébe. A miskolci költő emlékei szerint Cseh Károly hívására látogatott el először a társaság összejöveteleire, ahol természetesen főleg irodalomról beszélgettek. Elárulta azonban azt is, sokat gondolkodott a csoporthoz való csatlakozáson, hiszen ekkor már megjelent az első könyve, és vallja: a költőnek otthon kell írnia. Hamar megszerette azonban az alkotócsoportot, hiszen „szeretek közösségben lenni”, főleg olyanban, ahol „hozzám hasonló gondolkozású emberek vannak”, mondta.
– Egy nyelvet beszéltünk, hasonló volt az ízlésünk, nagyon sok dologban hasonlítottunk egymásra a Kelet tagjaival. Csak kellemes emlékeim vannak az alkotócsoporttal kapcsolatban – tette hozzá. Egy nyelvet beszéltek, annak ellenére is, hogy sokféle érdeklődésű embert fogott össze a Kelet. Többen érdeklődtek a politika iránt is, de ugyanúgy megtalálhatták számításaikat az apolitikus alkatok is az alkotócsoportban.
Barázda Eszter – aki a ’80-as évek közepétől mintegy 10 éven át vett részt az alkotócsoport „munkájában” – szintén erre a „sokszínűségre” emlékezett leginkább a Kelet kapcsán.
– Fiatal, pályakezdő tanárként számomra azért volt vonzó a Kelet, mert a tagjai mellett, velük együtt tanultam meg másként gondolkodni. A tőlem idősebb Kelet-tagok nyíltan, őszintén beszéltek mindenről – mondja.
Hozzáteszi, bár „a sokszínűség nagyon jellemző volt ránk”, azonban – ha viták árán is – mindig megtalálták a közös nevezőt, „vállalták egymást”. A „közös nevező” pedig – ami egyben közösségteremtő erő is volt – az irodalom, ami mindenki számára egyaránt fontos volt.
– Úgy látom magam is, hogy ma már egyre halványabb az a mozgatóerő, ami egykor a Keletet olyannyira éltette. Találkozóinknak, összejöveteleinknek nagyon sok vendége volt, köztük több olyan művész is, akik nem is Magyarországon éltek. Volt azonban akkoriban olyan költő is, akit „letiltottak”, így nem jöhetett el hozzánk – tette hozzá.
Az alkotócsoport ma már csak papíron létezik. Hogy nem veszett el a miskolci irodalmi élet, jól mutatja az Irodalmi fonó példája. Minden hónap második péntekjén kicsit más jellegű, de szintén irodalmi esteket rendeznek a Feledy-házban. Itt is kialakult már egy törzsközönség, az alkalmakon pedig nem csak műkedvelők vesznek részt. Most pénteken Arcok eltűnőben címmel tartanak előadást Fecske Csaba szerkesztésében.
Kujan I.
Fotó: Mocsári L.
– Ma nem megy helybe az irodalom. Kimaradt egy-két lépcsőfok. A gyerekek áhítattal figyelték az alkotókat, s figyelnék most is, a mostani fiatalok, ha találkoznának velük. A Keletre figyeltek, számon tartották. Megtűrték – tette hozzá.
Az irodalom mai helyzetéről hasonló véleményt fogalmaz meg Fecske Csaba is. A József Attila-díjas költő atomizálódott társadalomról beszél, melyben talán kisebb a hajlandóság az együttlétekre, a művészeti összejövetelekre is. Ezért is, nagy szeretettel gondol vissza a Keletnél eltöltött évekre. Érdeklődésünkre elmondta, a ’79-ben kiadott Kelet-antológiába adott verseket, ezzel kapcsolódott be az alkotócsoport életébe. A miskolci költő emlékei szerint Cseh Károly hívására látogatott el először a társaság összejöveteleire, ahol természetesen főleg irodalomról beszélgettek. Elárulta azonban azt is, sokat gondolkodott a csoporthoz való csatlakozáson, hiszen ekkor már megjelent az első könyve, és vallja: a költőnek otthon kell írnia. Hamar megszerette azonban az alkotócsoportot, hiszen „szeretek közösségben lenni”, főleg olyanban, ahol „hozzám hasonló gondolkozású emberek vannak”, mondta.
– Egy nyelvet beszéltünk, hasonló volt az ízlésünk, nagyon sok dologban hasonlítottunk egymásra a Kelet tagjaival. Csak kellemes emlékeim vannak az alkotócsoporttal kapcsolatban – tette hozzá. Egy nyelvet beszéltek, annak ellenére is, hogy sokféle érdeklődésű embert fogott össze a Kelet. Többen érdeklődtek a politika iránt is, de ugyanúgy megtalálhatták számításaikat az apolitikus alkatok is az alkotócsoportban.
Barázda Eszter – aki a ’80-as évek közepétől mintegy 10 éven át vett részt az alkotócsoport „munkájában” – szintén erre a „sokszínűségre” emlékezett leginkább a Kelet kapcsán.
– Fiatal, pályakezdő tanárként számomra azért volt vonzó a Kelet, mert a tagjai mellett, velük együtt tanultam meg másként gondolkodni. A tőlem idősebb Kelet-tagok nyíltan, őszintén beszéltek mindenről – mondja.
Hozzáteszi, bár „a sokszínűség nagyon jellemző volt ránk”, azonban – ha viták árán is – mindig megtalálták a közös nevezőt, „vállalták egymást”. A „közös nevező” pedig – ami egyben közösségteremtő erő is volt – az irodalom, ami mindenki számára egyaránt fontos volt.
– Úgy látom magam is, hogy ma már egyre halványabb az a mozgatóerő, ami egykor a Keletet olyannyira éltette. Találkozóinknak, összejöveteleinknek nagyon sok vendége volt, köztük több olyan művész is, akik nem is Magyarországon éltek. Volt azonban akkoriban olyan költő is, akit „letiltottak”, így nem jöhetett el hozzánk – tette hozzá.
Az alkotócsoport ma már csak papíron létezik. Hogy nem veszett el a miskolci irodalmi élet, jól mutatja az Irodalmi fonó példája. Minden hónap második péntekjén kicsit más jellegű, de szintén irodalmi esteket rendeznek a Feledy-házban. Itt is kialakult már egy törzsközönség, az alkalmakon pedig nem csak műkedvelők vesznek részt. Most pénteken Arcok eltűnőben címmel tartanak előadást Fecske Csaba szerkesztésében.
Kujan I.
Fotó: Mocsári L.