– Ha nem is gyakran, de vannak ilyen nagylelkű adományok! – mondja Vámosi Katalin művészettörténész-muzeológus, hiszen ez a mostani történet azzal kezdődött: hogyan juthat hozzá a múzeum egy nagy értékű tárgyegyütteshez.
A teljes hálószoba, nappali-berendezés több darabból áll, mint ami a múzeum 2013-as gyarapodását bemutató – március 2-áig látogatható – tárlaton látható. A fotelek és a puff mellett asztalok, ágy, kis szekrény, nagy ruhásszekrény, fiókos kis asztal, tükör, rádió, kézi horgolt csipkék, függöny, dísztárgyak, fényképek tartoznak hozzá. A bútor piaci értéke több millió forint – a múzeum azonban, aminek várostörténeti jelentősége miatt ennél is többet ér mindez, adományként kapta eredeti tulajdonosától.
– 2010-ben keresett meg minket Kavecz László, és ajánlotta fel száznál több darabból álló erdélyi népművészeti gyűjteményét. Akkor Marozsán Zsolt kollégám tartotta vele a kapcsolatot, és kiderült, számos olyan tárgy és dokumentum van még a birtokában, ami értékes a múzeum számára, például képeslapok, cserkészigazolvány, első világháborús napló, a Magyar Hadifogoly Híradó különböző számai – emlékezett Vámosi Katalin.
Kavecz László számára fontos, hogy még életében biztos és méltó helyen tudja a nemcsak számára fontos emlékeket. Így került be a múzeumba a neobarokk együttes, ami több néhány míves bútordarabnál.
– Miskolcon 1871-től rendeztek ipari kiállítást és vásárt, ami rangos bemutatkozási lehetősége volt a különböző szakmák képviselőinek. Murai Nándor miskolci asztalosmester itt mutatta be 1948-ban az egyes darabokat – mondja a művészettörténész, a folytatást azonban idézzük az első és eddig egyetlen tulajdonostól.
„1958. január 17-én: Sikerült megvásárolnunk félkészen, de negyed áron: 20 ezer forintért – ami akkor nagy pénz volt – a Murai bútorasztalos által, az 1948-as Miskolci Ipari Kiállításra készült, intarzia berakásos, neobarokk, faragott diófából készült hálószobabútort. Nagyon szépen rendbe hozattuk, amely a mai napig lakásunk egyik legszebb darabja. Az elkészítés azért vált lehetővé, mert az asztalos is vállalta a havonta törlesztést. Értéke ma már több mint másfél millió forint” – írta 2000-ben, élete szerencsés eseményeit számba vevő visszaemlékezésében.
A miskolci, magas színvonalú kézműipart reprezentáló darabok hűen tükrözik az 1940-50-es évek városi elitjének ízlését, életmódját is, hangsúlyozza a muzeológus. Õk ugyanis nem a modern, gyári, áruházakban kapható, berendezéseket, hanem az egyedi, a polgári-kispolgári ízlést tükröző darabokat kedvelték. Az enteriőr luxusdarabja például az a hazai gyártású, világvevő rádió is, amibe lemezjátszót és szalagos magnetofont építettek be.
Kavecz László és családja is a város elitjéhez tartozott, hiszen 41 és féléves szolgálatából 31 évig osztályvezetőként dolgozott, előbb a Nehézszerszám Gépgyárban, majd az azt magába olvasztó Digépben. Habár 1922-ben a Felvidéken született, de katonai szolgálata, majd szerelme Miskolcra hozta, az orosz hadifogság után végleg. Hogy az időn, az itt leélt eddigi 67 éven túl más is köti a városhoz, azt mi sem bizonyítja jobban, mint ez a felajánlás.
– Tisztelet az örökösöknek is, akik nem támasztanak akadályt az adományozás elé – mondja Vámosi Katalin. – Az enteriőr darabjai nagyon jó állapotban vannak, nem szükséges restaurálni. Az Örökség tárlat lebontása után egy ideig nem láthatja majd a közönség, de várhatóan néhány éven belül elkészülhet a várostörténeti kiállítás, amelynek fontos és reprezentatív darabja lesz ez az ízig-vérig miskolci együttes.
Cs. M.
Fotó: F. K. Cs.
A teljes hálószoba, nappali-berendezés több darabból áll, mint ami a múzeum 2013-as gyarapodását bemutató – március 2-áig látogatható – tárlaton látható. A fotelek és a puff mellett asztalok, ágy, kis szekrény, nagy ruhásszekrény, fiókos kis asztal, tükör, rádió, kézi horgolt csipkék, függöny, dísztárgyak, fényképek tartoznak hozzá. A bútor piaci értéke több millió forint – a múzeum azonban, aminek várostörténeti jelentősége miatt ennél is többet ér mindez, adományként kapta eredeti tulajdonosától.
– 2010-ben keresett meg minket Kavecz László, és ajánlotta fel száznál több darabból álló erdélyi népművészeti gyűjteményét. Akkor Marozsán Zsolt kollégám tartotta vele a kapcsolatot, és kiderült, számos olyan tárgy és dokumentum van még a birtokában, ami értékes a múzeum számára, például képeslapok, cserkészigazolvány, első világháborús napló, a Magyar Hadifogoly Híradó különböző számai – emlékezett Vámosi Katalin.
Kavecz László számára fontos, hogy még életében biztos és méltó helyen tudja a nemcsak számára fontos emlékeket. Így került be a múzeumba a neobarokk együttes, ami több néhány míves bútordarabnál.
– Miskolcon 1871-től rendeztek ipari kiállítást és vásárt, ami rangos bemutatkozási lehetősége volt a különböző szakmák képviselőinek. Murai Nándor miskolci asztalosmester itt mutatta be 1948-ban az egyes darabokat – mondja a művészettörténész, a folytatást azonban idézzük az első és eddig egyetlen tulajdonostól.
„1958. január 17-én: Sikerült megvásárolnunk félkészen, de negyed áron: 20 ezer forintért – ami akkor nagy pénz volt – a Murai bútorasztalos által, az 1948-as Miskolci Ipari Kiállításra készült, intarzia berakásos, neobarokk, faragott diófából készült hálószobabútort. Nagyon szépen rendbe hozattuk, amely a mai napig lakásunk egyik legszebb darabja. Az elkészítés azért vált lehetővé, mert az asztalos is vállalta a havonta törlesztést. Értéke ma már több mint másfél millió forint” – írta 2000-ben, élete szerencsés eseményeit számba vevő visszaemlékezésében.
A miskolci, magas színvonalú kézműipart reprezentáló darabok hűen tükrözik az 1940-50-es évek városi elitjének ízlését, életmódját is, hangsúlyozza a muzeológus. Õk ugyanis nem a modern, gyári, áruházakban kapható, berendezéseket, hanem az egyedi, a polgári-kispolgári ízlést tükröző darabokat kedvelték. Az enteriőr luxusdarabja például az a hazai gyártású, világvevő rádió is, amibe lemezjátszót és szalagos magnetofont építettek be.
Kavecz László és családja is a város elitjéhez tartozott, hiszen 41 és féléves szolgálatából 31 évig osztályvezetőként dolgozott, előbb a Nehézszerszám Gépgyárban, majd az azt magába olvasztó Digépben. Habár 1922-ben a Felvidéken született, de katonai szolgálata, majd szerelme Miskolcra hozta, az orosz hadifogság után végleg. Hogy az időn, az itt leélt eddigi 67 éven túl más is köti a városhoz, azt mi sem bizonyítja jobban, mint ez a felajánlás.
– Tisztelet az örökösöknek is, akik nem támasztanak akadályt az adományozás elé – mondja Vámosi Katalin. – Az enteriőr darabjai nagyon jó állapotban vannak, nem szükséges restaurálni. Az Örökség tárlat lebontása után egy ideig nem láthatja majd a közönség, de várhatóan néhány éven belül elkészülhet a várostörténeti kiállítás, amelynek fontos és reprezentatív darabja lesz ez az ízig-vérig miskolci együttes.
Cs. M.
Fotó: F. K. Cs.