– Másfél éve dolgozol modellként. Hogyan kezdődött?
– Van egy miskolci barátom, aki fotós, s tavaly előtt szeptemberben még fodrászként dolgozott. Észrevette, hogy karakteres az arcom, s megkért, készítsünk egy fotósorozatot. Az avasi templom mellett elkészültek a képek, amiket feltöltött a legnagyobb közösségi portálra. Ezeket a képeket egy ügynökség észrevette, s megkerestek, hogy lenne-e kedvem ezzel komolyabban foglalkozni. Igent mondtam, s kiküldtek Párizsba. Azóta modellként dolgozom.
– Ezek szerint előtte sosem fordult meg a fejedben, hogy modell szeretnél lenni?
– Sok minden megfordult a fejemben azzal, kapcsolatban, hogy mi leszek, ha felnövök, de végül a BME GTK-n kezdtem tanulni, műszaki menedzsernek. Nem igazán tetszett, mást szerettem volna inkább, de ekkor fedeztek fel. Jelenleg a munkám köt le, de beadtam a jelentkezésem, s szeretnék tovább tanulni. A megkeresés előtt sosem gondoltam rá, hogy modell lehetek. Nehéz volt az elején megszokni, de most már komfortosan érzem magam. Stresszes, és fizikailag megterhelő, az elején még nagyon magányos az ember, hiszen nem ismer senkit, idegen környezetbe kerül. Még rutintalan, de én hamar belerázódtam.
– Miből tevődik össze a munkád?
– Vannak divathetek, amikor csak kifutón vagyunk, emellett vannak castingok, show-k, amiből akár négy nap alatt ötven is lemehet. Amennyit megkap az ember, annyit kell megcsinálni. Olyankor nagyon rohanós. A modelleknek nincs fix munkájuk. Úgy kapnak munkát, hogy elmennek castingokra, a kliens pedig kiválasztja azt, aki neki tetszik. Dolgozunk emellett magazinoknak. A show-kat hatalmas casting-szezon előzi meg. Presztízs, ki milyen munkákat kap meg, illetve vannak a kampányok, amik hírnevet hoznak. Vannak még fotózások, amik teljesen más lelki állapotot igényelnek. Nyugodtabb. Van, amikor tizenhat órán át fotózunk, egy show pedig lemegy öt perc alatt. Mindkettőt szeretem, de a kifutón nagyon jól érzem magam, azt kicsit jobban kedvelem.
– Milyen helyeken dolgoztál eddig?
– Legtöbbször Párizsban, Londonban, Milánóban és New Yorkban jártam, de voltam már Tokióban, Stockholmban, Berlinben, Amszterdamban, Barcelonában. Elég sok helyet láttam, Párizsból indult a pályám. Minden városnak megvan az előnye, a hátránya, nem lehet választani, melyikben éreztem a legjobban magam, mindnek megvan a varázsa. Sokat dolgozunk, de van időm arra is, hogy megnézzem az adott várost.
– Ez a munka hogyan hat ki a baráti kapcsolataidra?
– Nagyon sokat utazom. Nehezen tudom ápolni a barátságaim. Ez a munkám hátránya. Nincs stabil környezet körülöttem. Párkapcsolatot is nehéz így működtetni. Ezt az életritmust hamar meg kell szokni. Szerencsére olyan barátaim vannak, akik megértik, hogy ilyen a munkám, így fogadnak el.
– A szüleidnek sem lehet könnyű…
– Jól viselik ezt a helyzetet. Heten vagyunk testvérek, és mindenki szerte szét van a világban, így nem rendkívüli, hogy én is utazom. Öt lánytestvérem van, és egy fiú. Én vagyok a negyedik. Bátyám csellista Londonban. Nővérem a színművészetire jelentkezik most, másik nővérem Budapesten él, a húgom pedig most jött haza Németországból.
– A világ legnagyobb városaiban dolgozol. Milyen érzés hazajönni?
– Nagyon szeretek hazajönni. Itt nőttem fel, nagyon sok ember köt ide, és nagyon szeretem Miskolc főutcáját. Nagyon szép, de amikor hazajövök, akkor csak a családomra, a barátaimra és a pihenésre koncentrálok.
– A modellek életviteléről a társadalom kevésbé pozitívan gondolkozik. A szüleid nem féltenek?
– Amit a modellek életviteléről mondanak, az teljes mértékben sztereotípia. Rengeteg olyan barátom van, aki egyáltalán nem olyan. Én sem vagyok nagyon bulizós, káros dolgokat sem próbálnék ki soha. Vannak sokan, akik úgy élnek, de az alapján nem lehet általánosítani.
– Hogyan tartod karban magad?
– Szerencsére nem kell odafigyelnem a táplálkozásomra. Szerencsés a genetikám, nem tudok elhízni. Ez lányoknál nagyobb gondot okoz. A munkámból adódóan nem tudok rendszeresen sportolni, de edzőtermekbe járok, hogy karbantartsam magam. Régen rendszeresen sportoltam. Kajakoztam, úsztam. A sok utazást nehezen viseli a szervezetem, vannak napok, hogy nem is bírok enni, de ez a munkámmal jár. A szakmában nem lehet tudni, hogy mit hoz a holnap, és ezért nem is szabad „rástresszelni” a dolgokra.
Kiss Judit
Fotó: Mocsári László
– Van egy miskolci barátom, aki fotós, s tavaly előtt szeptemberben még fodrászként dolgozott. Észrevette, hogy karakteres az arcom, s megkért, készítsünk egy fotósorozatot. Az avasi templom mellett elkészültek a képek, amiket feltöltött a legnagyobb közösségi portálra. Ezeket a képeket egy ügynökség észrevette, s megkerestek, hogy lenne-e kedvem ezzel komolyabban foglalkozni. Igent mondtam, s kiküldtek Párizsba. Azóta modellként dolgozom.
– Ezek szerint előtte sosem fordult meg a fejedben, hogy modell szeretnél lenni?
– Sok minden megfordult a fejemben azzal, kapcsolatban, hogy mi leszek, ha felnövök, de végül a BME GTK-n kezdtem tanulni, műszaki menedzsernek. Nem igazán tetszett, mást szerettem volna inkább, de ekkor fedeztek fel. Jelenleg a munkám köt le, de beadtam a jelentkezésem, s szeretnék tovább tanulni. A megkeresés előtt sosem gondoltam rá, hogy modell lehetek. Nehéz volt az elején megszokni, de most már komfortosan érzem magam. Stresszes, és fizikailag megterhelő, az elején még nagyon magányos az ember, hiszen nem ismer senkit, idegen környezetbe kerül. Még rutintalan, de én hamar belerázódtam.
– Miből tevődik össze a munkád?
– Vannak divathetek, amikor csak kifutón vagyunk, emellett vannak castingok, show-k, amiből akár négy nap alatt ötven is lemehet. Amennyit megkap az ember, annyit kell megcsinálni. Olyankor nagyon rohanós. A modelleknek nincs fix munkájuk. Úgy kapnak munkát, hogy elmennek castingokra, a kliens pedig kiválasztja azt, aki neki tetszik. Dolgozunk emellett magazinoknak. A show-kat hatalmas casting-szezon előzi meg. Presztízs, ki milyen munkákat kap meg, illetve vannak a kampányok, amik hírnevet hoznak. Vannak még fotózások, amik teljesen más lelki állapotot igényelnek. Nyugodtabb. Van, amikor tizenhat órán át fotózunk, egy show pedig lemegy öt perc alatt. Mindkettőt szeretem, de a kifutón nagyon jól érzem magam, azt kicsit jobban kedvelem.
– Milyen helyeken dolgoztál eddig?
– Legtöbbször Párizsban, Londonban, Milánóban és New Yorkban jártam, de voltam már Tokióban, Stockholmban, Berlinben, Amszterdamban, Barcelonában. Elég sok helyet láttam, Párizsból indult a pályám. Minden városnak megvan az előnye, a hátránya, nem lehet választani, melyikben éreztem a legjobban magam, mindnek megvan a varázsa. Sokat dolgozunk, de van időm arra is, hogy megnézzem az adott várost.
– Ez a munka hogyan hat ki a baráti kapcsolataidra?
– Nagyon sokat utazom. Nehezen tudom ápolni a barátságaim. Ez a munkám hátránya. Nincs stabil környezet körülöttem. Párkapcsolatot is nehéz így működtetni. Ezt az életritmust hamar meg kell szokni. Szerencsére olyan barátaim vannak, akik megértik, hogy ilyen a munkám, így fogadnak el.
– A szüleidnek sem lehet könnyű…
– Jól viselik ezt a helyzetet. Heten vagyunk testvérek, és mindenki szerte szét van a világban, így nem rendkívüli, hogy én is utazom. Öt lánytestvérem van, és egy fiú. Én vagyok a negyedik. Bátyám csellista Londonban. Nővérem a színművészetire jelentkezik most, másik nővérem Budapesten él, a húgom pedig most jött haza Németországból.
– A világ legnagyobb városaiban dolgozol. Milyen érzés hazajönni?
– Nagyon szeretek hazajönni. Itt nőttem fel, nagyon sok ember köt ide, és nagyon szeretem Miskolc főutcáját. Nagyon szép, de amikor hazajövök, akkor csak a családomra, a barátaimra és a pihenésre koncentrálok.
– A modellek életviteléről a társadalom kevésbé pozitívan gondolkozik. A szüleid nem féltenek?
– Amit a modellek életviteléről mondanak, az teljes mértékben sztereotípia. Rengeteg olyan barátom van, aki egyáltalán nem olyan. Én sem vagyok nagyon bulizós, káros dolgokat sem próbálnék ki soha. Vannak sokan, akik úgy élnek, de az alapján nem lehet általánosítani.
– Hogyan tartod karban magad?
– Szerencsére nem kell odafigyelnem a táplálkozásomra. Szerencsés a genetikám, nem tudok elhízni. Ez lányoknál nagyobb gondot okoz. A munkámból adódóan nem tudok rendszeresen sportolni, de edzőtermekbe járok, hogy karbantartsam magam. Régen rendszeresen sportoltam. Kajakoztam, úsztam. A sok utazást nehezen viseli a szervezetem, vannak napok, hogy nem is bírok enni, de ez a munkámmal jár. A szakmában nem lehet tudni, hogy mit hoz a holnap, és ezért nem is szabad „rástresszelni” a dolgokra.
Kiss Judit
Fotó: Mocsári László