– Remélem, hogy efelé haladunk – feleli a „péklegényes” felvetésre Kesselyák Gergely fesztiváligazgató. – Biztos, hogy még nem értük el a célt, ám ezért vagyunk, és ha elérjük, akkor majd új célokat tűzünk ki magunk elé. Úgy hiszem, Miskolc már ezelőtt 14 évvel, sőt még hamarabb, 1997-ben, az operatagozat létrehozásával megtette az első nagy lépést. Büszkén mondom, és a miskolciak is legyenek rá büszkék: amikor bemutatunk egy operát a Miskolci Nemzeti Színházban, akkor az huszonkétszer is megy – ezt mindenhol irigykedve hallgatják azok a szakemberek, akik tudják, hogy milyen ma az opera helyzete. Ezért kimondhatjuk: 1997 óta Miskolc úttörő szerepet játszik az opera újrapozícionálásában.
– Ez vonatkozhat a nagy, klasszikus operákra. De a fesztivál a kortárs opera újrapozícionálását, annak bebizonyítását is zászlajára tűzte, hogy létezik kortárs népopera. Ennek érdekében számos ősbemutatót is tartottak, és tartanak az idén is.
– Az ősbemutatók a legnehezebbek, hiszen nincs tapasztalat. A fesztivál, a szerzők és a közönség közötti bizalmon alapulnak. Remélem, ez majd minél inkább kiépül. Ha közülük csak egy bejön, akkor én büszke leszek arra, hogy 2014-ben ott voltam Miskolcon, az ősbemutatóján! Selmeczi György Bizánc című operája több szempontból is kivétel lesz. Ezt úgy definiáltuk, kísérlet új nemzeti opera megteremtésére. Ellentétben a többi kísérlettel, Herceg Ferenc drámája alapján egy aktuális, de történelmi opera lesz nagy kórussal, nagyzenekarral, énekelhető dallamokkal. Igazi újdonság az, hogy az operafesztivál íratta. És Selmeczi György ebben a darabban megtalálta az egyensúlyt, a szakma elvárása és a popularitás között járható ösvényt. De itt tartjuk például a filmzeneíróként ismert Nino Rota operájának, a Milliomos Nápolynak magyarországi ősbemutatóját is.
– Ugyanakkor idén pihentetik minden eddigi fesztivál alappilléreit, a színpadi Bartók-műveket. Miért?
– Az elmúlt 13 év alatt elhoztuk ide a környék számottevő Bartók-előadásait, így nem árt most egy pihenőév. És úgy gondolom, hogy előbb-utóbb fel kellene építeni egy nagy Bartók színpadi trilógiát, csak ez nagyon sok pénz. Remélem, azért már jövőre el tudunk indulni efelé. Egyébként ezzel a Bartók-örökösök is egyetértettek. Ugyanakkor vannak még rejtett kincsek, lehet még olyan műveket találni, amiket keveset játszanak. Ilyen például a Kossuth szimfonikus költemény, vagy a 3. zongoraverseny, aminek a hangzásvilágát valószínűleg nem érzik majd disszonánsnak a közönség. Így ez azért is beleillik a fesztivál arculatába, mert mi valóban rá szeretnénk venni a péklegényt, hogy fütyülje a dallamokat. Kialakult az a kép, hogy a XX. századi komolyzene egyszerűen fogyaszthatatlan, leginkább idegesítő valami. Mi viszont olyan kimagasló műveket akarunk bemutatni, amelyekre ez az állítás nem áll!
– Ez vonatkozhat a nagy, klasszikus operákra. De a fesztivál a kortárs opera újrapozícionálását, annak bebizonyítását is zászlajára tűzte, hogy létezik kortárs népopera. Ennek érdekében számos ősbemutatót is tartottak, és tartanak az idén is.
– Az ősbemutatók a legnehezebbek, hiszen nincs tapasztalat. A fesztivál, a szerzők és a közönség közötti bizalmon alapulnak. Remélem, ez majd minél inkább kiépül. Ha közülük csak egy bejön, akkor én büszke leszek arra, hogy 2014-ben ott voltam Miskolcon, az ősbemutatóján! Selmeczi György Bizánc című operája több szempontból is kivétel lesz. Ezt úgy definiáltuk, kísérlet új nemzeti opera megteremtésére. Ellentétben a többi kísérlettel, Herceg Ferenc drámája alapján egy aktuális, de történelmi opera lesz nagy kórussal, nagyzenekarral, énekelhető dallamokkal. Igazi újdonság az, hogy az operafesztivál íratta. És Selmeczi György ebben a darabban megtalálta az egyensúlyt, a szakma elvárása és a popularitás között járható ösvényt. De itt tartjuk például a filmzeneíróként ismert Nino Rota operájának, a Milliomos Nápolynak magyarországi ősbemutatóját is.
– Ugyanakkor idén pihentetik minden eddigi fesztivál alappilléreit, a színpadi Bartók-műveket. Miért?
– Az elmúlt 13 év alatt elhoztuk ide a környék számottevő Bartók-előadásait, így nem árt most egy pihenőév. És úgy gondolom, hogy előbb-utóbb fel kellene építeni egy nagy Bartók színpadi trilógiát, csak ez nagyon sok pénz. Remélem, azért már jövőre el tudunk indulni efelé. Egyébként ezzel a Bartók-örökösök is egyetértettek. Ugyanakkor vannak még rejtett kincsek, lehet még olyan műveket találni, amiket keveset játszanak. Ilyen például a Kossuth szimfonikus költemény, vagy a 3. zongoraverseny, aminek a hangzásvilágát valószínűleg nem érzik majd disszonánsnak a közönség. Így ez azért is beleillik a fesztivál arculatába, mert mi valóban rá szeretnénk venni a péklegényt, hogy fütyülje a dallamokat. Kialakult az a kép, hogy a XX. századi komolyzene egyszerűen fogyaszthatatlan, leginkább idegesítő valami. Mi viszont olyan kimagasló műveket akarunk bemutatni, amelyekre ez az állítás nem áll!