Dr. Deák Gábor életútját röviden bemutatni szinte lehetetlen, és elsősorban nem éveinek szép száma – hanem változatossága, munkásságának gazdagsága miatt. Semmiképp nem lehet kihagyni az indulást: 1919. január 20-án született Besztercén, Erdélyben. Szülei mindketten pedagógusok voltak, a szeretet mellett biztos tudásalapokat, és ami talán ennél is fontosabb, szilárd értékrendet hozott a szülői házból.
– Becsületesen élni nehéz, de szép. Erre apám tanított, és én ehhez tartottam magam egész életemben – szögezi le. – Kettő nem voltam soha: se nyilas, se kommunista. Lett volna rá lehetőség, ha a karrierem fontosabb lett volna az otthonról hozottaknál.
Trianon után édesapja nem akart hűséget fogadni a román hatalomnak, így el kellett hagyniuk Erdélyt. 1921-ben költöztek Túrkevére, majd 1930-ban Miskolcra. Tanulmányait a Miskolci Református Főgimnáziumban folytatta, az utolsó két évet Sárospatakon végezte, ott érettségizett 1937-ben.
Édesapja lelkészi pályára szánta, egyházi tanulmányait Kolozsváron és Debrecenben végezte. Már zsebében volt a hollandiai ösztöndíj – ám ekkor 1940-et írtunk, és Németország megszállta Hollandiát. Magas szintű tanulmányok helyett tanyasi segédlelkészség, majd szórványlelkészség várt rá.
– A nyírségi tanyákon megtudtam, mi az igazi magyar élet, Érpatakon azzal álltak elém, hogy „könnyű prédikálni, mert van mit ennie”. Kecsed, Girolt, Kecsedszilvás, Szilkerék, Oláhpéntek, Bánffytótfalu – sorolja egy lendülettel ma is a szórványfalvakat, ahol szolgált. – Itt száz éve nem volt előttem magyar lelkész. Olvassák el Nyírő József Néma kiáltás című könyvét, az rólunk szól.
Deák Gábor mindeközben – mindennek ellenére – a doktori fokozatra készült. Filozófiából, pedagógiából és lélektanból 1943 júniusában Summa cum laude doktorált. Életében öt diplomát szerzett, beszél héberül, arabul, görögül, latinul, tanulta az angolt, a németet, románt érti. A tábori lelkész tanfolyamot ne számítsuk ide, bár azt is kénytelen volt elvégezni, miután 1944-ben behívták.
A háború után hamar világossá vált, hogy lelkészként és pedagógusként egyszerre nem működhet. Lelkészi múlttal – és anélkül, hogy párttagok lettek volna – csak ketten lettek iskolaigazgatók Miskolcon: Palumby Gyula a Kilián (ma Diósgyőri) Gimnáziumban, és ő a Berzeviczy Gergely Szakközépiskola és Szakiskolában. 1946 szeptemberében ugyanis Miskolcra, a megyei Szabadművelődési Felügyelőség titkárának nevezték ki – és élete, munkássága akkortól összekapcsolódott a várossal.
– Azt mondták, hogy a vas és acél városába jövök, de ez nem volt igaz. Miskolcot az 1848-as függetlenségi szellem és a polgári radikalizmus szelleme határozta meg. Palóczyé, Szemeréé, Horváth Lajosé, Budai Józsefé, Balázs Győzőé.
A nagy szellemeket dr. Deák Gábor nemcsak tiszteli, de mindent megtett nevük és munkásságuk feltárásáért, megismertetéséért. Munkássága hosszú évtizedekre meghatározta a Berzeviczy mindennapjait éppen úgy, mint Miskolc művelődésének és kulturális életének a mindennapjait.
Néhány év kivételével, amikor a megyei könyvtár igazgatóhelyettesi posztját töltötte be, munkája 1949-től a kereskedelmi iskolához kötötte tanárként, 1967-től 1979-es nyugdíjba vonulásáig igazgatóként. Ám emellett – és többek között – a TIT egyik alapítója és titkára, a Lévay József Közművelődési Egyesület elnöke, a Magyar Történeti Társaság megyei elnökeként együtt dolgozott Marjalaki Kiss Lajossal. Írt Miskolc történetéről, a helyi irodalmi emlékekről, foglalkozott neveléselméleti kérdésekkel. És publikált lényegében minden jelentős egyéniségről, aki a református egyházhoz kötődött. Évtizedeken át a Miskolc-Avasi Református Egyházközség presbitere, 2005-ig gondnoka, egyházmegyei és egyházkerületi világi tanácsbíró volt.
Ha a tanítás kerül szóba, azt mondja: „a hibáidat is mutasd, ne csak a szép arcodat!” Érdemes emellé odatenni, amit ő írt egy könyv méltatásakor: „Egyrészt a tanári alázatosság a munka előtt, másrészt a magabiztosság. Alapvető követelmények ezen a pályán. A kettőt így összegezném: tanári méltóság.” Ha dr. Deák Gábort az iskoláról kérdezzük, tanítványairól beszél, hiszen számos kiváló volt közöttük.
Mindez a sok munka megérte?
– Megérte. Sok kitüntetést kaptam a Munka Érdeméremtől a TIT Aranykoszorús Jelvényen és az Oktatásügy Kiváló Dolgozója elismerésen át az Apáczai Csere János-díjig. De se hiú, se nagyra vágyó nem vagyok. Amit kaptam, azt köszönettel elfogadtam, ám nem azért dolgoztam. Amiért tettem, azt a szülői, tanítói házból hoztam.
Ahogy ő figyelt rájuk, úgy tanárok, diákok, felnövekvő nemzedékek emlékeznek rá tisztelettel és megbecsüléssel. 80. születésnapjára, immár tizenöt éve, emlékkönyv jelent meg dr. Deák Gábor tiszteletére. Miskolc városa, amikor kialakította a város napjához kötődő kitüntetések és azok odaítélésnek rendszerét, az első évben. 1993-ban neki ítélte a Pro Urbe Díjat. Megalapításának évében, 2002-ben pedig a Gálffy Ignác Életműdíjat.
Dr. Deák Gábor nyugalmazott igazgató, presbiter Miskolc történetének és kulturális életének egyik legnagyobb ismerője. A város művelődéséért végzett, valamint odaadó oktató-nevelő munkájának elismeréseként Miskolc városa Díszpolgári címet adományoz számára.
Cs. M.
Fotó: M. L.
– Becsületesen élni nehéz, de szép. Erre apám tanított, és én ehhez tartottam magam egész életemben – szögezi le. – Kettő nem voltam soha: se nyilas, se kommunista. Lett volna rá lehetőség, ha a karrierem fontosabb lett volna az otthonról hozottaknál.
Trianon után édesapja nem akart hűséget fogadni a román hatalomnak, így el kellett hagyniuk Erdélyt. 1921-ben költöztek Túrkevére, majd 1930-ban Miskolcra. Tanulmányait a Miskolci Református Főgimnáziumban folytatta, az utolsó két évet Sárospatakon végezte, ott érettségizett 1937-ben.
Édesapja lelkészi pályára szánta, egyházi tanulmányait Kolozsváron és Debrecenben végezte. Már zsebében volt a hollandiai ösztöndíj – ám ekkor 1940-et írtunk, és Németország megszállta Hollandiát. Magas szintű tanulmányok helyett tanyasi segédlelkészség, majd szórványlelkészség várt rá.
– A nyírségi tanyákon megtudtam, mi az igazi magyar élet, Érpatakon azzal álltak elém, hogy „könnyű prédikálni, mert van mit ennie”. Kecsed, Girolt, Kecsedszilvás, Szilkerék, Oláhpéntek, Bánffytótfalu – sorolja egy lendülettel ma is a szórványfalvakat, ahol szolgált. – Itt száz éve nem volt előttem magyar lelkész. Olvassák el Nyírő József Néma kiáltás című könyvét, az rólunk szól.
Deák Gábor mindeközben – mindennek ellenére – a doktori fokozatra készült. Filozófiából, pedagógiából és lélektanból 1943 júniusában Summa cum laude doktorált. Életében öt diplomát szerzett, beszél héberül, arabul, görögül, latinul, tanulta az angolt, a németet, románt érti. A tábori lelkész tanfolyamot ne számítsuk ide, bár azt is kénytelen volt elvégezni, miután 1944-ben behívták. A háború után hamar világossá vált, hogy lelkészként és pedagógusként egyszerre nem működhet. Lelkészi múlttal – és anélkül, hogy párttagok lettek volna – csak ketten lettek iskolaigazgatók Miskolcon: Palumby Gyula a Kilián (ma Diósgyőri) Gimnáziumban, és ő a Berzeviczy Gergely Szakközépiskola és Szakiskolában. 1946 szeptemberében ugyanis Miskolcra, a megyei Szabadművelődési Felügyelőség titkárának nevezték ki – és élete, munkássága akkortól összekapcsolódott a várossal.
– Azt mondták, hogy a vas és acél városába jövök, de ez nem volt igaz. Miskolcot az 1848-as függetlenségi szellem és a polgári radikalizmus szelleme határozta meg. Palóczyé, Szemeréé, Horváth Lajosé, Budai Józsefé, Balázs Győzőé.
A nagy szellemeket dr. Deák Gábor nemcsak tiszteli, de mindent megtett nevük és munkásságuk feltárásáért, megismertetéséért. Munkássága hosszú évtizedekre meghatározta a Berzeviczy mindennapjait éppen úgy, mint Miskolc művelődésének és kulturális életének a mindennapjait.
Néhány év kivételével, amikor a megyei könyvtár igazgatóhelyettesi posztját töltötte be, munkája 1949-től a kereskedelmi iskolához kötötte tanárként, 1967-től 1979-es nyugdíjba vonulásáig igazgatóként. Ám emellett – és többek között – a TIT egyik alapítója és titkára, a Lévay József Közművelődési Egyesület elnöke, a Magyar Történeti Társaság megyei elnökeként együtt dolgozott Marjalaki Kiss Lajossal. Írt Miskolc történetéről, a helyi irodalmi emlékekről, foglalkozott neveléselméleti kérdésekkel. És publikált lényegében minden jelentős egyéniségről, aki a református egyházhoz kötődött. Évtizedeken át a Miskolc-Avasi Református Egyházközség presbitere, 2005-ig gondnoka, egyházmegyei és egyházkerületi világi tanácsbíró volt.
Ha a tanítás kerül szóba, azt mondja: „a hibáidat is mutasd, ne csak a szép arcodat!” Érdemes emellé odatenni, amit ő írt egy könyv méltatásakor: „Egyrészt a tanári alázatosság a munka előtt, másrészt a magabiztosság. Alapvető követelmények ezen a pályán. A kettőt így összegezném: tanári méltóság.” Ha dr. Deák Gábort az iskoláról kérdezzük, tanítványairól beszél, hiszen számos kiváló volt közöttük.
Mindez a sok munka megérte?
– Megérte. Sok kitüntetést kaptam a Munka Érdeméremtől a TIT Aranykoszorús Jelvényen és az Oktatásügy Kiváló Dolgozója elismerésen át az Apáczai Csere János-díjig. De se hiú, se nagyra vágyó nem vagyok. Amit kaptam, azt köszönettel elfogadtam, ám nem azért dolgoztam. Amiért tettem, azt a szülői, tanítói házból hoztam.
Ahogy ő figyelt rájuk, úgy tanárok, diákok, felnövekvő nemzedékek emlékeznek rá tisztelettel és megbecsüléssel. 80. születésnapjára, immár tizenöt éve, emlékkönyv jelent meg dr. Deák Gábor tiszteletére. Miskolc városa, amikor kialakította a város napjához kötődő kitüntetések és azok odaítélésnek rendszerét, az első évben. 1993-ban neki ítélte a Pro Urbe Díjat. Megalapításának évében, 2002-ben pedig a Gálffy Ignác Életműdíjat.
Dr. Deák Gábor nyugalmazott igazgató, presbiter Miskolc történetének és kulturális életének egyik legnagyobb ismerője. A város művelődéséért végzett, valamint odaadó oktató-nevelő munkájának elismeréseként Miskolc városa Díszpolgári címet adományoz számára.
Cs. M.
Fotó: M. L.