Binder Szabolcs, a miskolciak edzője az utóbbi időben több játékosára nem számíthatott, és így volt ez most is, mindössze kilenc bevethető pólóssal igyekezett a gárda helytállni a rájátszásba törekvő hazaiakkal szemben.
Kezdés után Keresztes hozta el a labdát, ám a miskolciak próbálkozása nem járt eredménnyel, ugyanis Bánhidy lövését Sebestyén hárította. Nem úgy a másik oldalon, ahol az első hazai akció góllal fejeződött be, ezt Dorogi Balázs szerezte. Párkányi lövését hárították, aztán jó ideig a kapuk nem kerültek veszélybe. Négy perc telt el a negyedből, amikor Dorogi újabb akciót fejezett be pontos lövéssel, így a Tatabánya négy perc leforgása alatt kétgólos előnyt harcolt ki. Bánhidy és Török igyekezett javítani a mérlegen, de törekvésük nem járt sikerrel, ugyanis mindkét lövés elkerülte a kaput. A hajrában Jakab Damján kísérletezhetett emberelőnyből, de ez a lehetőség is kihasználatlanul maradt.
A második negyedben ismét Keresztes hozta el a labdát, Jakab Damján lövését azonban kivédte a hazai kapus. Bánhidy szerzett labdát, majd Jakab Damján megismételte korábbi produkcióját, lövése után sem rezdült meg a háló. Keresztes lövését védte Pelle, aztán Nébald jutott a kiállítás sorsára. Öt perc telt el a negyedből, amikor Jakab Damján ismét lövéshez jutott, szerencsére most nem hibázott, így a miskolciak szépítettek. Eamon szerzett labdát, de Jakab Damján lövését blokkolták, a miskolci fiúnak ezen az estén nem ment valami fényesen. Eamon lövését is védte Pelle, majd Bánhidy jutott a kiállítás sorsára. Újabb gól már nem esett, Jakab Damján és Török Viktor követett el még egy-egy támadó hibát.
A harmadik negyed elején Keresztes harmadik alkalommal is gyorsabbnak bizonyult vetélytársánál, ráadásul három perc után akcióból még egy szép gólt is szerzett! Kiegyenlített az MVLC, igaz, sokáig nem lehetett örülni a döntetlen állásnak, ugyanis az ellenállhatatlan Dorogi értékesített egy emberelőnyt, így ismét a hazaiaknál volt az előny. Egy perccel a negyed vége előtt Jakab Damján akcióból ismét egyenlített, aztán Török Viktor jutott a kiállítás sorsára, majd Keresztes lövését tette ártalmatlanná a kapus.
A negyedik negyedben sem úszott senki gyorsabban, mint Keresztes Ferenc, így ismét a miskolciak kezdeményezhettek. Tették és nem is rosszul, ugyanis Párkányi Ákos a center posztjáról ért el szép találatot. Először vezetett a Miskolc! Igaz, ismét csak nem lehetett sokáig örülni ennek, ugyanis a másik oldalon Csányi Róbert akcióból egyenlített. Teljesen nyílt lett a mérkőzés, és volt még ekkor hátra három perc. Jakab Damján lövését védte a kapus, majd Párkányi jutott a kiállítás sorsára. Ahogy visszatért a medencébe, azonnal kihasznált egy emberelőnyös helyzetet, igaz, a másik oldalon Csányi is ezt tette, ekkor 5-5-ös állást lehetett leolvasni az eredményjelzőről.
Hatalmas csata bontakozott ki a három pont megszerzése érdekében, Eamon akcióból volt eredményes, majd nem sokkal később Bánhidy ugyancsak akcióból talált be a tatabányai kapuba. Két góllal lépett meg az MVLC és ekkor óvatosan már lehetett bizakodni, hogy nem marad el a siker. Nem sokkal a befejezés előtt Keresztes szerzett még egy gólt akcióból és ezzel megszületett az újabb miskolci diadal, az MVLC tizenötödik győzelmét könyvelhette el, amelyet elsősorban remek hajrájának köszönhetett.
Eredmény:
Tatabányai Vízmű – PANNERGY Miskolci VLC 5-8 (2-0, 0-1, 1-2, 2-5). Tatabánya, 100 néző. Vezette: Horváth. Bujka. MVLC: Nébald – Keresztes (2), Bánhidy (1), Jakab Damján (1), Jakab Dániel (1), Párkányi (2), Eamon (1), Török, Halmos, Markovics. Edző: Binder Szabolcs.
Doros L.
Fotó: minap-archív