Az Országos Meteorológiai Szolgálat Miskolci Veszélyjelző és Szolgáltató Iroda tájékoztatása szerint éjjel túlnyomóan borult lesz az ég. Eső, zápor, zivatar várható. Jelentős mennyiségű csapadékra van kilátás. Megélénkül, időnként meg is erősödik az északnyugati, nyugati szél. Reggelre általában 10 fokig csökken a hőmérséklet.
Napközben eleinte többnyire erősen felhős lesz az ég esővel, majd megszűnik a tartós csapadék, és csökken a felhőzet. Délután helyenként a gyorsan vonuló gomolyfelhőzetből záporeső, esetleg zivatar is kialakulhat. Időnként megélénkül a nyugati szél. Délutánra 17 fokig emelkedik a hőmérséklet.
Hidegfronti hatás van térségünkben.
A következő napokban egy Közép-Európa felett megerősödő ciklon okoz majd meglehetősen kellemetlen időjárást. Kedden nyugaton, délnyugaton már hűvös, esős időre kell számítani, szerdán pedig a Dél-Alföldön várható sok eső. Szerda estétől csütörtök éjfélig ugyanakkor országos, jelentős mennyiségű csapadékra van kilátás, ráadásul az északi szél nagy területen viharossá fokozódik, csütörtökön 100 km/h körüli széllökések fordulhatnak elő, és a hőmérséklet is visszaesik majd. Péntektől csak fokozatos javulás várható, a hétvégén is marad a változékony, kissé hűvös idő.
1836-ban ezen a napon országszerte olyan nagy fagyok voltak, hogy teljesen elfagyott a szőlő, a kukorica, a krumpli, és a tavaszi vetés is. 12-ére pedig Észak-Magyarországon helyenként 15 cm vastag hó hullott, és a kertek, erdők fái ezrével töredeztek le a lombokra rakódott hó súlya alatt.
minap.hu